Az azték Napkő újraértelmezése lenyűgöző világvége-jóslatra derített fényt

Az azték birodalom egyik leghíresebb és legfontosabb fennmaradt lelete elárulja, hogyan várták az apokalipszis bekövetkeztét – de azt is, hogy mit találtak ki annak érdekében, hogyan kerüljék el azt.

Ha csak egy dolgot tudsz a klasszikus mezoamerikai apokalipszis-mítoszokról, az valószínűleg ez: a maják megjósolták, hogy 2012-ben eljön a világvége.

Persze, ahogy arra a régészek rámutattak, ez sosem volt igaz – a majáknak még csak nem is volt igazi világvége-mítoszuk. Ám ahogy az IFLS írja, néhány ezer kilométerrel északabbra azonban volt egy másik civilizáció, amely határozottan aggódott a közelgő apokalipszis miatt: az aztékok.

Mégpedig olyannyira, hogy rendszeresen emberéleteket ajánlottak fel annak reményében, hogy még egy évvel elodázhatják a véget. Legalábbis Susan Milbrath, a Floridai Természettudományi Múzeum latin-amerikai művészeti és régészeti kurátora ezt olvassa ki a Napkő néven ismert gigantikus ereklyéből, ami egy 24 tonnás, kör alakú, bazaltból készült naptárkő, és amelyet szerinte évszázadok óta félreértünk.

Míg a szakértők sokáig úgy vélték, hogy a kő központi képén Tonatiuh, az azték napistenség látható, Milbrath 2017-es, a napfogyatkozás képi ábrázolásáról szóló tanulmánya szerint ez nem feltétlenül igaz. Ahelyett, hogy a mű egyszerűen a szívet emésztő isten arcát ábrázolná, úgy értelmezte, hogy a kép a napfogyatkozás során bekövetkező halálukat mutatja – egy olyan eseményt, amelyről a civilizáció úgy hitte, hogy globális és földrengető apokalipszishez vezet.

És ennek nem valami távoli, felejthető időpontban kellett volna bekövetkeznie. A Tonatiuh-t körülvevő rajzok alapján – emberi szíveket szorongató karmok, amelyek a napfogyatkozásra, mint szörnyre utalnak; egy jelekből álló kör, amely a 260 napos naptárat szimbolizálja, amelyet a papság használt a jövőbeli események előrejelzésére; tűzkígyók, amelyek egy olyan csillagképet jelképeznek, amely a száraz évszakban szorosan kapcsolódik a Naphoz – a modern tudósok képesek voltak meghatározni, hogy pontosan mikorra gondolták az aztékok, hogy a világ a feledés homályába merül: 4 Olin-kor.

Hogy ezt kontextusba helyezzük, ez olyan, mintha ma mindannyian tudnánk, hogy a világnak mondjuk augusztus 19-én lesz vége. A 4 Olin egy dátum; minden évben benne van a naptárban – és ha nem akarjuk, hogy ez legyen az utolsó, akkor tennünk kell valamit, hogy a nyár felénél megállítsuk a közelgő végzetünket.

És hát az azték kultúrában mi volt az, amivel szinte mindent meg lehet oldani? Az emberáldozat.

A Napkő „szinte olyan volt, mint egy nyilvános rituálé színpada”, mondta Milbrath. Minden 4 Olin-kor egy nagy értékű foglyot áldoztak fel a napistenségnek, hogy így próbálják meg elkerülni a napfogyatkozást és ezzel a végítéletet, és még egy év haladékot kapni.

Ennek a természeti jelenségnek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az aztékok. „A terhes nők a napfogyatkozások idején azért maradtak otthon, mert azt hitték, hogy gyermekeik szörnyű torzulásokkal születnek majd” – magyarázta Milbrath.

„A legtöbb részlet arról, hogy az aztékok hogyan kezelték a napfogyatkozásokat, nem ismert, de minden bizonnyal megpróbálták elijeszteni a szörnyet, amelyről úgy gondolták, hogy felfalja a Napot.”

Milbrath az emberáldozatok és az európai szemmel nézve többi szörnyűség ellenére úgy véli, hogy a Napkő baljós új értelmezésének igazi tanulsága inkább tudományos, mint vademberi.

„Ők talán tényleg vészjóslóbban tekintettek a jövőjükre, mint a mai társadalmakban élő emberek” – mondta.

„Ám az is igaz, hogy például a csillagászat terén sokkal nagyobb tudással bírtak, mint azt sokan gondolnák.”

Ez is érdekes lehet:

• Videó: Fosszíliák és ereklyék kerültek elő a szent maja ‘alvilág kapujából’
• Az azték birodalom, és a hármas szövetség titkai