Mégsem űrhajó az ‘Oumuamua nevű rejtélyes objektum

Az első csillagközi látogató, az ‘Oumuamua nevű objektum felfedezése izgalmat keltette a tudományos közösségben. Egyúttal rejtélyt is indított el. Az objektum egy aszteroida minden jellemzőjével rendelkezett. Kisméretű volt, és nem volt látható csóvája a Naphoz közeledve. Mégis, ahogy közeledett csillagunkhoz, rejtélyes módon felgyorsult, inkább üstökösként viselkedett. Most már talán tudjuk, miért.

A tudósok valamiféle gázkibocsátásra gyanakodtak. És bár felmerült az a furcsa állítás, hogy az objektum valamiféle idegen szonda volt, a kutatók nekiláttak, hogy kiderítsék, hogyan mozoghatott a csillagközi objektum ilyen furcsa módon, számol be az IFLScience.

Most úgy gondolják, hogy megvan a válasz. Valójában az üstökösből származó gázok okozták. Az üstökösből kiszabaduló hidrogén adta meg a szükséges lökést, ami megmagyarázza furcsa mozgását. A kutatóknak a hidrogén kialakulásában bíztak, és kiderült, hogy a csillagok közötti kozmikus sugárzás bőven alkalmas arra, hogy a hidrogént kiszabadítsa a vízjégből.

Fény derült az ‘Oumuamua titkára

„A csillagközi közegben utazó üstököst alapvetően megsüti a kozmikus sugárzás, és ennek következtében hidrogén keletkezik. A mi gondolatunk az volt: ha ez megtörténik, vajon van-e hidrogén az objektumban, hogy amikor az belép a Naprendszerbe, és felmelegszik, akkor a gáz kiáramoljon?” – mondta a vezető szerző, Dr. Jennifer Bergner, a Berkeley Egyetem vegyészprofesszorának adjunktusa. „Vajon ez mennyiségileg előállíthatná azt az erőt, ami a gyorsulás magyarázatához szükséges?”

Egészen az 1970-es évekig visszamenőleg vannak kutatások arról, hogy a nagyenergiájú részecskék mit tudnak tenni a jéggel. A kutatócsoport arra számít, hogy a kozmikus sugárzás több tíz méter mélyen behatol a jégbe, és annak egynegyedét vagy még nagyobb részét hidrogéngázzá alakítja, ahogyan azt egyes elemzések is feltételezik. Egy nagy üstökös esetében ez kevés, de az ‘Oumuamua a becslések szerint mindössze 115×111 méteres, és körülbelül 19 méter vastag volt.

„Egy több kilométer átmérőjű üstökös esetében a gázkibocsátás egy nagyon vékony burokból származik az objektum fő részéhez képest. Így mind összetételét, mind a gyorsulást tekintve nem feltétlenül várnánk, hogy ez kimutatható hatás legyen” – magyarázta Bergner. „De mivel az ‘Oumuamua kicsi, úgy gondoljuk, hogy valóban elegendő erőt termelt ahhoz, hogy ezt a gyorsulást előidézze.”

A Bergnerrel és a Cornell Egyetemen dolgozó Darryl Seligmannal közösen kidolgozott modell anélkül magyarázza meg az ‘Oumuamua szokatlan tulajdonságait, hogy további paramétereket kellene hozzáadni ahhoz, hogy a modell megfeleljen a megfigyeléseknek. És ez a munka ismét alátámasztja azt az elképzelést, hogy ez az égitest egy bolygócsíra szilánkja volt. Talán egy Pluto-szerű objektum egy másik naprendszer peremén.

„Még soha nem láttunk olyan üstököst a Naprendszerben, amelynek nem volt kómája. Ezért volt különös a nem gravitációhoz köthető gyorsulása” – mondta Seligman.

„A fő tanulság az, hogy az ‘Oumuamua összhangban van azzal, hogy egy átlagos csillagközi üstökösről van szó, amely éppen most esett át egy heves folyamaton” – tette hozzá Bergner. „Az általunk lefuttatott modellek összhangban vannak azzal, amit a Naprendszerben látunk az üstökösök és aszteroidák esetében. Tehát lényegében egy üstökösnek látszó tárgy esetén is helyt áll ez a forgatókönyv.”

A tanulmány a Nature folyóiratban jelent meg.