Kína és Oroszország múltja messzire nyúlik vissza. Ez a kapcsolat legalább annyira barátságos, mint amennyire turbulens. A két ország több egyezményt is kötött már egymással, de ennek ellenére nem egyszer kerültek összetűzésbe. Ma sem más a helyzet, azonban most Kína áll jobb pozícióban.
2022. február 4-én Putyin és Hszi találkoztak, mindössze pár héttel az invázió előtt. A két ország vezetője bejelentette, hogy barátságuk „határtalan”, de ez a jelenlegi viszonyokban egyáltalán nem látszik. Peking legalább annyira távolságtartó Moszkvával szemben, mint amennyire barátságos. Kína az összes Oroszországgal kapcsolatos ügyben tartózkodott, ezzel nem ítélte el az orosz cselekedeteket, és nem is támogatta azokat. Ezenfelül, mióta a háború elég rosszul áll, a kínai tisztviselők még a „határtalan” jelzőt is elhagyták a bejelentéseikből — számolt be róla TLDR News EU.
Bár a kereskedelem a két ország között 49 milliárd dollárról 113 milliárdra ugrott, Kína továbbra sem biztosít az oroszok számára fegyvereket. Kétségtelen, hogy itt is trükköznek a felek, hiszen privát cégek mindkét oldalon kereskedtek már golyóállómellényekkel, gépfegyverekkel, illetve drónokkal, de hivatalosan a két ország közt nincs ilyesfajta együttműködés. Sőt, Kínából Ukrajnába is kerültek már drónok, úgyhogy egyértelmű, hogy Kína mindkét oldalra játszik. Ezenkívül a legrosszabb, ami Kínából Oroszországba jutott, azok kettős felhasználású árucikkek, amelyeket elméletben lehet katonai célokra is használni.
Kínának több terve is van, amelyet ezekben a turbulens időkben meg akar valósítani. Illetve több oka is van annak, hogy Kína miért nem állt Oroszország oldalára.
Ezeket figyelembe véve, Kína a globális gazdasági nehézségeket akarja enyhíteni, hogy ezzel javítsa saját helyzetét. Illetve, ha sikerülne a béketárgyalásokat is levezényelnie, akkor egy diplomáciai nagyhatalommá válhatna.
Forrás: TLDR News EU