Elsöprő győzelem született a francia elnökválasztáson az exit pollok szerint
Emmanuel Macron elnök 58,2 százalékot, míg kihívója, Marine Le Pen 41,8 százalékot érhetett el az Ipsos-Sopra Steria első becslései szerint a francia elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában. Az Ifop becslései nagyon hasonló végeredményt vetítenek előre, náluk Macron 58, Le Pen 42 százalékra számíthat — írta a telex.hu.
Így Macron az első elnök lehet 2002 óta, akit újraválasztanak Franciaországban.
2017-ben is ők ketten mérkőztek meg egymással az elnökválasztás második fordulójában, akkor Macron 66,1, Le Pen pedig 33,9 százalékot kapott. Idén az első fordulóból Macron 27,84, Le Pen 23,15 százalékkal jutott tovább, és két hete több közvélemény-kutatás is fej-fej melletti versenyt jósolt, de azóta Macron előnye jelentősen megnőtt, így előzetesen őt tartották az esélyesebbnek.
A vasárnapi második fordulóban az Ipsos-Sopra Steria becslése szerint várhatóan 28,2 százaléknyi választó maradhatott távol a szavazástól, vagyis a részvétel néhány százalékponttal alacsonyabb lehet, mint 2017-ben, vagy mint az április 10-i első fordulóban. Macron támogatói a Mars mezőn várták az eredményeket, és nagy ujjongásban törtek ki, amikor az utolsó szavazóhelyiségek zárása után este nyolckor bejelentették az első becsléseket.
Marine Le Pen a vasárnap esti beszédében azt mondta, hogy a szavazatok több mint 43 százalékát megszerezni önmagában egy fényes győzelem, szerinte több millió francia szavazott a nemzeti oldalra és a változásra. Kijelentette, hogy minden korábbinál nagyobb erővel és kitartással folytatja a küzdelmét Franciaországért és a franciákért.
Rögtön meg is hirdette, hogy a júniusban esedékes törvényhozási választásokra „csataként” tekint, és megpróbálja egyesíteni a Macron-ellenes erőket.
Érdemes elolvasniApáca fegyverezte le a papra támadó férfit
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy tudós szerint már 50 éve találtunk életet a Marson – és rögtön meg is semmisítettük
Ilyen volt az ókori gyógyítás – a spiritualitás, a természet és a tudomány keveréke
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során
3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Az étrended formálja az agyad: hogyan hatnak az ételek a fejlődésére?
Szenzáció: a NASA 470 millió km távolságból fogott be jeleket