A kínaiaknak kémkedhedtek az európai parlamentből
Kedd reggel házkutatást tartottak Maximilian Krah szélsőjobboldali európai parlamenti képviselő brüsszeli irodáiban, akinek asszisztensét letartóztatták, mert állítólag Kínának kémkedett.
A német szövetségi ügyészség rövid közleményében leírta, hogy “az Európai Parlament beleegyezését adta a helyiségekbe való behatoláshoz”. A házkutatásra “a szövetségi bíróság által kiadott végzések és egy európai nyomozási határozat alapján kerül sor”. A folyamatot a belga rendőrség vezeti, a német hatóságok pedig megfigyelőként vannak jelen, adta hírül az Euronews.
Kína már az Európai Parlamentbe is bejutott?
Az akció Maximilian Krah és asszisztense, Jian Guo irodáira terjedt ki. Ő a múlt hónapban tartóztatták le Németországban, miután azzal vádolták, hogy “a kínai titkosszolgálat alkalmazottjaként” szolgált, valamint
sorozatosan információkat adott át az Európai Parlamentben folyó tárgyalásokról és döntésekről megbízójának.
Guót azzal is vádolják, hogy Németországban élő kínai disszidensek után szimatolt. Az ügy mostanra a Chinagate nevet kapta, és jelentős felháborodást váltott ki, mivel a júniusi parlamenti választásokat megelőzően derült ki, és az indokolatlan orosz beavatkozással kapcsolatos külön vizsgálat nyomán szereztek tudomást róla.
Maximilian Krah az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) egyik prominens tagja, aki 2019 óta a szélsőjobboldali Identitást és Demokráciát (ID) frakcióban ül a félházban. Miután nyilvánosságra kerültek az asszisztense elleni vádak, Krah kijelentette, hogy “a sajtóból” értesült a letartóztatásról, és nem tud “további információkat” megosztani. Hivatala később megerősítette, hogy Guót elbocsátották állásából.
Az EP szóvivője elmondta, hogy “teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, hogy segítsék az igazságszolgáltatás menetét”, és ezért engedélyezte a törvényhozó irodájába való bejutást. A hír egybeesik Hszi Csin-ping kínai elnök három európai országot érintő, nagy figyelemmel kísért körútjával. A kínai vezető Franciaországba, Szerbiába és hazánkba is ellátogat.
A zűrzavar ellenére Krah nem volt hajlandó visszalépni az AfD csúcsjelöltjeként a júniusi választásokon, ahol egy új mandátumért száll harcba. Az újságíróknak április végén még ezt nyilatkozta:
Ha azt gondolják, hogy ezzel vége a csúcsjelöltségemnek, akkor ki kell ábrándítsam önöket. Én vagyok és maradok a csúcsjelölt. Most arról van szó, hogy a választási kampányt újra az európai kérdésekre összpontosítjuk, és eltávolodunk ettől a nagyon kellemetlen ügytől.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet