A csíkos tintahal az óceánok egyik legérdekesebb és legfurcsább lakója
Az Ausztrália déli, keleti és nyugati partjainál található sekély, part menti vizek egyik legjópofább lakója, a csíkos tintahal (Sepioloidea lineolata) valójában sokkal veszélyesebb, mint az elsőre tűnhet. A fejlábút sötétbarna vagy fekete csíkok borítják, és a minta már a frissen kikelt egyedeken is jól látható, szemben például a rákfélék lárváival, amelyek az esetek nagy részében átlátszók.
Bár ez a kontrasztos mintázat arra enged következtetni, hogy a csíkos tintahalat könnyű észrevenni, ez nem igazán állja meg a helyét. Egy kifejlett mindössze körülbelül 7 centiméter hosszú, ráadásul a nap nagy részét a homok alá bújva. Ezzel két legyet üt egy csapásra, ugyanis így ügyesen elrejtőzik a ragadozók elől, de közben szemmel is tartja a potenciális táplálékát is, írja az IFLScience.
Az apró tintahal talpraesettebb, mint gondolnánk
Bár nagyon aranyosnak tűnik, nem tanácsos kézbe venni, pláne megpróbálni megenni, még ha az angol nyelvterületen “dumpling”, azaz gombóc becenevet is viseli. Ennek pedig az az oka, hogy a csíkos tintahal mérget használ a támadókkal és a prédáival szemben is. Az előbbi tulajdonság talán nem meglepő, mivel a jelenlegi ismeretek szerint szinte minden fejlábú mérgező, de közülük is csak kevesen használnak mérget védekezésre és támadásra egyaránt.
Dr. Amanda Reid, a puhatestűek szakértője a Yahoo-nak elmondta, hogy a mérget a tintahal nyálka formájában, nagy mennyiségben választja ki, amikor veszélyben van. Az, hogy a nyálka ártalmas-e az emberre, még nem derítették ki a kutatók, de valószínűleg nem sorakoznak az önkéntesek azért, hogy tesztelhessék magukon.
A színes csíkok jó eséllyel elég meggyőzőek a ragadozók számára, a kutatók ugyanis úgy gondolják, az élénk színek utalhatnak az adott állat mérgező természetére, mint ahogy az állatvilágban sok más esetben is, például a spix nyerges varangy, vagy a nyílméreg béka.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink