Új technológiával döntöttek rekordot nukleáris fúzió során
Az Egyesült Királyságban működő First Light Fusion nevű startup egy új megközelítéssel ért el rekordot nukleáris fúzió során.
Az Interesting Engineering szerint az áttörésnek nagy hatásai lehetnek az egész atomenergia-iparra, a tiszta energia egyik legígéretesebb forrására. A First Light Fusion 1,85 terapascal nyomást tudott elérni fejlett impulzusgépével, megdöntve ezzel az Új-Mexikóban található Sandia Nemzeti Laboratóriumokban működő Z Machine által elért korábbi 1,5 terapascalos, vagyis 1,5*10¹² pascalos rekordot, írja a The Cool Down.
Az atomenergia-termelés legtöbb formájától eltérően a cég új gépe lézer és mágneses bezárású helyett az úgynevezett inerciális bezárású fúzióval működik, amely eltér attól, ahogyan a Nap működik. Az új módszerrel nem csak nagyobb fúziós nyomást lehetett elérni, mint eddig bármikor, de a cég szerint olcsóbban és hatékonyabban lehet majd energiát termelni.
Új mérföldkő a nukleáris energiatermelésben
A közleményük szerint „ez a módszer egyszerűbb, olcsóbb és energiatakarékosabb, mint a bonyolult és drága lézereket igénylő megközelítések, ráadásul a balesetek kockázatát is jelentősen csökkenti. A cég a gép teszteléséhez azt a Z Machine-t használta, amelynek rekordját megdöntötte. „A 80 trillió wattot meghaladó csúcsteljesítményével a Z Machine elektromágneses úton gyorsabban indítja a lövedékeket, mint bármely más létesítmény világszerte”. Ez a teljesítményszint több volt, mint amennyit jelenleg a hálózatok világszerte termelnek.
Bár az atomenergia hírnevét nagyban meghatározta a csernobili és a fukusimai esetekhez hasonló olvadási katasztrófákhoz, hatalmas mennyiségű energiát képesek előállítai, amely lényegében nulla, a globális felmelegedést elősegítő kibocsátással járnak, így továbbra is gyakran beszédtémát jelentenek a tudományos berkekben. A szakértők szerint sokkal biztonságosabb, mint az a köztudatban megmaradt. Sokkal kevesebb halálesetért és egészségügyi problémáért felelős, mint a piszkos tüzelőanyagokból származó szennyezés, és mivel a tudomány folyamatosan fejlődik, egyre biztonságosabbá válik.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megjegyezte, hogy a magfúzió különbözik a ma energia előállítására szolgáló maghasadási folyamattól, és mentes az utóbbival járó veszélyektől, ennek ellenére a nukleáris fúzió kereskedelmi célú energiatermelésre való alkalmassá válása még mindig nagyon távolinak tekinthető. Az Egyesült Államok, Kína és más országok jelenleg különböző, innovatív technológiákat alkalmazó nukleáris erőművekbe fektetnek be, hogy növeljék a hálózat tiszta energiával való ellátásának kapacitását.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé
Ősi kocsma maradványát találták meg egy építkezési projekt alatt