Lehet, hogy engem is fenyeget a kiégés?

Gyakran hallani a kiégés vagy burn out szindróma kifejezést. Ez lassan már egy civilizációs betegség. Bármelyikünkkel előfordulhat, ha nem figyelünk oda idejében. Mai cikkünkben azt nézzük meg, hogy milyen jelek alapján kezdhetünk gyanakodni erre a tünetegyüttesre.

Milyen munkakörökben jelenik meg a kiégés?

Tévhit: A kiégés csak néhány munkakörben jelenik meg. Tény, hogy vannak bizonyos szakmák, amelyek fokozott veszélynek vannak kitéve. Ilyenek például a szociális jellegű foglalkozások, ahol naphosszat emberekkel kell dolgozni, egyéni vagy csoportos interakciók formájában (pl. tanárok, orvosok, ápolók, szociális munkások, pszichológusok). Vagy, azok a munkakörök, ahol folyamatosan „készenléti” állapotban vagy „csúcsra járatva” kell működni. A feladatok bárhonnan, bármikor (akár este, hétvégén) is érkezhetnek (pl. tűzoltók, vezetők).

A tünetegyüttest is eleinte még csak szociális munkakörökben vizsgálták, de mára már azt mondhatjuk, hogy ez

bármelyik munkakörben felléphet, ahol az illető hosszú távon, tartósan fennálló stresszhatásoknak van kitéve, vagy folyamatosan, intenzív érzelmi megterhelést él át.

Ehhez vezethetnek  többek között a hiányzó vagy negatív visszajelzések , a nem világosan megfogalmazott elvárások, a problémás munkaszervezés, a folyamatos alkalmazkodási kényszer vagy az esetleges munkahelyi bizonytalanságok. De ugyanígy befolyásolhatja a túlzott maximalizmusunk, a bizonyítási vágyunk, a kritikától vagy a kudarctól való túlzott félelmünk. A munkahelyi problémák pedig a családi és a magánéletre is hatással lehetnek.

Anna Tarazevich fotója a Pexels oldaláról

Hogyan érzi magát, akinél már láthatáron van a kiégés?

Tévhit: A kiégés hiszti. A kiégés egyáltalán nem egy energikus energikus, dühös állapot. Legalábbis nem ezek a jellemző tünetei.

A személy ilyenkor valójában egy minden (testi, lelki, szellemi) területet átfogó kimerültséget érez.

Fáradt, de nem tudja kipihenni magát. Hajszolt, de nem tud megálljt parancsolni a feladatoknak nem lát ki a mókuskerékből. A megszokás, a rutin tartja életben, nem a célok vagy a baráti kör. Egyre inkább az egyik napról a másikra való túlélésre, a minimális működésre korlátozódik a létezése.

Paradox módon, a csúcsra járatott munkavégzés, az irracionális munkakedv is árulkodó jel lehet.

Igaz, hogy a kiégés kimerültséget jelent, de a folyamat elején ez még egyáltalán nem látszik. Sőt, sokan vannak, akik kirobbanó formában érzik magukat. Pörögnek ezerrel, elvállalnak mindent. Nagy erőkkel vetik bele magunkat az új helyzetekbe, kihívásokba. Találkozókat szerveznek, figyelnek a másikra, észben tartanak minden fontos határidőt. Többet, intenzívebben dolgoznak, jobban terhelhetők, mint a többi kolléga a cégnél. Ez általában a többieknek is tetszik, sorra zsebelik is be a dicséreteket a munkatársaktól, vezetőktől, ami csak még tovább taszítja őket ebben az ördögi körben a kiégés felé vezető úton. Míg egyre jobban kiégettnek, elhasználódottnak érzik magukat, akik csak egy kis nyugalmat akarnak, ki akarnak szállni a mókuskerékből.

Tara Winstead fotója a Pexels oldaláról

Hogyan kezdődik a kiégés?

Tévhit: A kiégés hirtelen, egyik napról a másikra alakul ki. Sajnos, ennél lassabban történik meg, és pont ezért, nehéz tetten érni a mindennapjainkon.

A kiégés egy folyamat, ami apránként, alattomosan kúszik be az életünkbe.

Nem arról van szó, hogy egyik nap még vidáman dolgozunk, és másnap pedig magunkba zuhanva ébredünk fel. Ha nem szánjuk rá magunkat, hogy meghúzzuk a határainkat (saját magunk és mások számára egyaránt), akkor tulajdonképpen egy húrt feszítünk napról napra egyre tovább és tovább.

Eleinte nincsenek jól beazonosítható jelek, vagy az ekkor meglévő tüneteink még nem feltétlenül, kizárólag a kiégésre utalhatnak.

A kezdeti lelkesedésünk apránként kopik ki. Amikor a feladatok nem tartogatnak újdonságot, szellemi kihívást, töprengeni valót vagy egyéb érdekességet a számunkra, csak mechanikusan végezzük őket. Amikor először csak megkérnek, hogy tudnánk-e pár perccel tovább maradni, hogy megvárjuk a futárt, majd egyszer csak szombaton is ott találjuk magunkat az irodában.

Még nem szélsőségesen rossz a helyzet, de valahogy azt érezzük, valami „furcsa”, valami nem oké.

A társas környezet is egyre kevésbé inspirál bennünket, sőt egyre inkább tehernek éljük meg. Az új munkatársakkal eleinte lejártunk ebédelni, benne voltunk a közös chat csoportban, most meg annak drukkolunk, nehogy ránk írjanak, rosszabb esetben már megromlott a viszony és mogorván, cinikusan, bántóan kommunikálunk velük. A kritikákra is ingerülten, sértetten reagálunk. A rendszeres baráti találkozókból is csak egy-egy kósza e-mail marad.

Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Hogy néz ki a folyamat?

Tévhit: Egy „Szedd már össze magad!” bőven elég a kiégés kezelésére. Valójában, ahogyan haladunk előre a folyamat elmélyülése felé, egyre több panaszunk lesz. A tartós stresszben, intenzív érzelmi megterhelésben végzett munkánk, tevékenységünk veszített a kezdeti színpompás állapotából, és megérkezünk a szürke hétköznapok világába.

A teljesítmény beállt egy átlagos szintre, majd lassan romló tendenciát kezd felvenni.

Mivel érdeklődésünket veszítettük, ugyanaz a feladat már több időbe telik, közben nő a kávészünetek száma, az ebédidő hossza. Szétfolyik a nap, koncentrációs nehézségeink vannak, kalandozik a figyelműnk. Lassabban haladunk, gyűlnek a feladatok, hibázni vagy felejteni kezdünk. Az erőforrásaink fokozatos kimerülésben vannak és nincs mód a feltöltődésre. Ezek persze bennünket is zavarnak. Feszültséggel, szorongással, kudarcélményekkel, rossz önértékeléssel fémjelzett állapot ez.

Ebben a frusztrációs szakaszban már magunkon is észrevesszük a tüneteket.

A fizikai közérzetünkben negatív változásokat tapasztalunk. Fáradtság, kialvatlanság, kimerültség léphet fel, amelyet egyre kevésbé tudunk kipihenni. Gondok jelentkezhetnek az immunrendszerünkkel, de akár még az emésztésünkkel is. Ám nem csak a testi tünetek árulkodóak. A hangulatunkban egyre több negatív érzelem jelenik meg, akár a feszültség, akár szorongás, akár kiüresedettség formájában. A figyelmünk kezd visszahúzódni a jövőből, már nincsenek céljaink vagy azok egyáltalán nem lelkesítenek bennünket.

A folyamat vége felé egyre inkább beszűkülő állapot jellemző.

A munka és a magánéletünk egyensúlya már fokozatosan felborult, és a társas kapcsolataink, a hobbink vagy a kikapcsolódásunk is felett is átvette az uralmat. Van, hogy ez már nem csak halogatás, meg időzsonglőrködés formájában valósul meg, hanem a kapcsolatok is egyre inkább feszültségekkel, konfliktusokkal terheltté válnak, mígnem elmaradoznak a találkozók. Az érdeklődésünk a jövő irányából is visszahúzodott a jelenbe. A változatos érzelmi életünk is néhány jellegzetes érzelmi állapot irányába tart, melynek a vége a depresszív, apatikus állapot.

MART PRODUCTION fotója a Pexels oldaláról

Végezetül

A kiégés tehát nem egy útelágazás a kilátóhoz vezető erdei ösvényen. Sokkal inkább egy olyan túra, ahol

lépésről lépésre egyre nehezebbé válik a hátizsákunk,

és sem a kirándulópartnerünkre, sem a környező tájra nem tudunk már figyelni.  Ahogyan a megfeszült húron is lehet lazítani, a kiránduláson is megállhatunk időnként az utunk során.

A jó hír, hogy odafigyeléssel a kiégést el lehet kerülni, a hatásait lehet mérsékelni, és a folyamat különböző pontjain eltérő beavatkozásokkal lehet kezelni. Egy későbbi cikkben ezeket a megelőzési, kezelési lehetőségeket nézzük majd meg.

Kiemelt kép