130 generációnak segíthettek túlélni a 8200 éves festmények
Egy patagóniai barlang falán található ősi festmények 8200 évvel ezelőttre datálhatók. Ezzel több évezreddel előzik meg a régió legrégebbi ismert sziklarajzait. Megdöbbentő módon a kutatók azt is megállapították, hogy a jelek nagyjából 3000 év alatt készültek el, ennek alapján pedig az ábrák mintegy 130 generáción keresztül szolgáltak a tudás átadására.
A mai Argentína területén, a zord, száraz sivatagban található Cueva Huenel 1 (CH1) lelőhely a régészek körében ismert a hatalmas mennyiségű őskori művészeti alkotásról. Ezek geometriai formákból és mintákból állnak, köztük emberi és furcsa, fésűszerű alakokból. Korábban úgy vélték, hogy a festmények mindössze néhány ezer évesek, egy új tanulmány szerzői azonban most felfedték, hogy a jelek egészen a késő holocénig nyúlnak vissza, derül ki az IFLScience beszámolójából.
A kutatók a növényi alapú pigmentek radiokarbonos kormeghatározásával felfedezték, hogy a CH1 műalkotásai a vártnál több ezer évvel idősebbek. Emellett arra is rájöttek, hogy három évezreden keresztül egységesek maradtak a rajzok. Furcsa módon a barlang nem mutatja jelét annak, hogy ebben az időszakban lakott volna benne valaki. Hiányoznak a kőszerszámok és a levágott állati csontok, bár egy vörös okkerrel festett növényi anyaggal teli gödör jelen volt.
Ősi művelődési ház?
A tanulmány szerzői ezért azt gyanítják, hogy a barlang egy “kulturális jelentőségű hely” lehetett, ahol az ősi vadászó-gyűjtögető népek a helyi tudást tárolták, és ahol a törzsi kapcsolatok fenntartása és a rituálék lebonyolítása érdekében hosszú éveken át találkoztak. Az ilyen helyszínek, legalábbis feltételezésük szerint lehetővé tették a Patagóniát benépesítő, ritkán lakott közösségek számára, hogy kapcsolatban maradjanak egymással egy olyan időszakban, amikor a szélsőséges hőség és szárazság hihetetlenül nehézzé tette a túlélést.
“A sziklarajzok megjelenése a CH1-nél egy olyan kihívásokkal teli környezetben került rögzítésre, ahol az kapcsolatok létesítése kulcsfontosságú lehetett” – írják a kutatók.
“Azt feltételezzük, hogy a generációkon át gyakorolt festési események és más, pigmentekkel kapcsolatos tevékenységek a kollektív emlékezetben gyökerező információk tárolásával és a szájhagyományon túli társadalmi fennmaradás biztosításával igyekeztek nagyszabású biztonsági hálókat fenntartani”.
A tanulmány szerzői összesen 895 különálló festményt elemeztek, amelyek 446 motívumot tartalmaztak, és amelyeket évezredeken keresztül folyamatosan ugyanazokkal a pigmentekkel reprodukáltak.
Azáltal, hogy a barlang “helyalapú identitástudatot” biztosított, lehetővé tehette a fogyatkozó számú embereknek, hogy összetartsanak egy hatalmas, kíméletlen vidéken. Egy olyan időszakban, amikor a dél-amerikai sivatagokban élő emberi populációk “sorozatos összeomlásokat éltek át”, a CH1 által biztosított mentőöv jelenthette a különbséget a túlélés és a kihalás között.
Érdemes elolvasni:
