Utazz júliusban a BKK nosztalgiajárataival!
Júliusban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), akik egyebek mellett favázas és acélvázas villamosokkal, illetve nyitott tetejű autóbusszal is utazhatnak a fővárosban, olvasható a vállalat közleményében.
A nagyközönség a belvárosi Duna-partot, a patinás budapesti helyszíneket és műemlékeket egyebek mellett hangulatos favázas és acélvázas villamosokkal, illetve nyitott tetejű autbusszal közelítheti meg, a budai hegyekben kirándulók és a Libegők Éjszakája látogatói pedig matuzsálemi járművekkel juthatnak fel a János-hegyre, közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.
Az N2-es villamosról szombatonként a pesti Duna-partról, az N19-es villamosról vasárnaponként a budai rakpartról tekinthető meg a dunai panoráma. Az N109-es cabrio autóbusszal Budapest további látnivalói is felfedezhetők.
A közlemény szerint igazi különlegességnek számít a hétvégéken N4-es jelzéssel közlekedő, várost átszelő autóbusz. A gyorsjárat az Erzsébet királyné útjától az Andrássy úton át a Zugligeti Libegőig közlekedik.
Július 12-én a Libegők Éjszakáján különjárat közlekedik majd a Széll Kálmán tér és Libegő között. Az R158-as retró autóbusznak nincs útközben megállója, csak a két végállomáson lehet le- és felszállni rá.
A tájékoztatás szerint július 14-én a több mint 150 éves N60-as nosztalgia fogaskerekű közlekedik a Városmajor és a széchenyihegyi végállomás között. A kuriózumnak számító nosztalgiajáratot augusztusban is kipróbálhatják majd az érdeklődők.
Július végén, a régi 72-es trolibusz vonalán az Ikarus 280T trolibusz is útnak indul, július 26-án pedig az Örs vezér tere és az Öv utca / Egressy út között egy ZiU típusú szovjet gyártmányú trolibusszal utazhatnak az érdeklődők.
A jegyek megvásárolhatók a BudapestGO alkalmazásban, továbbá bármelyik BKK ügyfélközpontban, pénztárban, illetve a nosztalgiajáratok személyzeténél. A retrójáratok normál díjszabás szerint vehetők igénybe, áll a közleményben.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Szenzáció: 5500 éves piramisokat fedeztek fel itt, Közép-Európában!
Ennyi volt! A Wizz Air megszünteti abu-dzabi járatait
Citadella és a Szabadság-szobor megújulása: itt vannak a legfrissebb képek
Íme 2025 legrosszabb és legjobb balatoni strandjai: nézd meg a listán a kedvenceid minősítését
Egy kozmikus ürességben lebeghet a Föld – Ezért nem jönnek ki a csillagászok számításai?
Bevándorlók vagy kivándorlók vannak többen? Így változott Magyarország népmozgása 1995 óta