Az ezeréves nyugati határvárunkban, Fraknóban jártunk – képgaléria

Magyarország történelmi területét nemcsak a Kárpátok vonulata jelöli, nyugat felől a Lajta-folyó és a Rozália-hegység szintén az ezeréves természetes határvonalunk része.

A fraknói vár, Fotó: Mayer Jácint

Mitől Rozália? Története hasonló hátborzongató mesén alapul, mint a tőle talán legtávolabbra eső, szintén határvárunknak számító Törcsvárnak. Ott a modern hollywoodi Drakulát költöztették be utólagosan a történelmi falak közé, itt pedig vár gonosz és vérengző úrnője, Rozália kegyetlenkedéseiről volt rettegett a környék. Ő, miután elnyerte méltó büntetését, hosszú időn át éjszakánként megjelent és itt kísértett az öregtoronyban, lépteit és sikolyát sokáig hallani vélték az emberek. A település német neve Forchtenstein, mely a régebbi németben használt Vohrte szóból származhat, és a félelmet jelenti.

A Rozália-hegység egyik dolomit nyúlványán emelkedik a hatalmas erődítmény, Fraknó, melyet a XIII. században határvárként építettek.

A vár a parkoló irányából, Fotó: Mayer Jácint

Fraknó várát 1317-ben emelték a Nagymartoni grófok, akik a lakhelyük után „Fraknó urainak” is nevezték magukat. Ebből a korszakból származik a Nagymartoni grófok címerével díszített öregtorony, illetve a nagy torony is. 1346-ban “castrum Faruhno” néven említik, csak 1441-ben jelenik meg a német “Forchtenstejn”, majd 1478-ban a “Castrum Frakno” elnevezés.

1445-től zálogbirtokká válik, melynek következtében több tulajdonos is megfordul itt, osztrákok és magyarok is vegyesen, majd az 1491-es pozsonyi béke Ausztriához csatolja, így 135 évig osztrák parancsnokság alá kerül. A magyar országgyűlés hiába követeli többször vissza az erősséget, az uralkodó sokáig nem volt hajlandó lemondani erről a hadászati szempontból rendkívül fontos erődítményről.

A díszes belső kapu, Fotó: Mayer Jácint

1622-ben II. Ferdinánd császár Esterházy Miklósnak, a későbbi nádornak, adományozza Fraknó várának és uradalmának zálogát 400000 aranyforintért, cserébe amiért a grófnak át kellett engednie Munkács környékét akkori ellenlábasának, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek. 1626-tól örökbirtok. Gróf Esterházy Miklós a düledező várból hatalmas erődítménnyé bővítette az épületet, bástyákkal erősítette meg, várkápolnát, kincstárt és új lakószárnyakat építtetett. A régi várból csak az öregtorony maradt meg, de erre is újabb szintet húztak, és kialakult a kétemeletes palota. Esterházy Miklós fia, Pál a XVII. század második felében kezdte el a fellegvár kiépítését. Miután 1687-ben birodalmi hercegi rangra emelték, a várat hercegi központjává tette, melyben szenvedélyének hódolva nagy műtárgygyűjteményeket hozott létre, amit később folyamatosan gyarapított. Halála után az erődítmény rendeltetése átalakult, és már nem lakóhelyként, hanem kincstárként, levéltárként és a hercegi csapatok fegyverarzenáljának őrzőhelyeként szolgált. Pál herceg lovasszobra a belsőudvar közepén fogad minket.

Az öregtorony, Fotó: Mayer Jácint

A vár soha nem került török fennhatóság alá és ellen tudott állni Bocskai István és Bethlen Gábor hadainak is. A térséget az első világháborút követő kaotikus állapotok tragikusan érintik. A Tanácsköztársaság, mint a magyar fennhatóság utolsó hatalomgyakorlója a fraknói kincstárat eltulajdonítja és Budapestre szállíttatja. 1921-ben Ausztriához csatolják a települést, melyet magyar felkelők próbálnak megakadályozni, ezzel destabilizálva egy időre a környéket. A határmódosítási törekvések részleges eredményre vezetnek csupán, melynek következtében a németajkúnak számító Fraknót elveszítjük.

A vár hídja, Fotó: Mayer Jácint

A vár Forchtenstein község felett Sopronból félórányi autózással elérhető, megtekintése magyar nyelvű vezetéssel is lehetséges. A látogatók megismerhetik az Esterházy-család történetét, az erődítményt, és annak páratlanul gazdag gyűjteményeit. A tulajdonosok alakulatainak 400 éves fegyverarzenálján túl, hadizsákmányokat, a kincstár mesterműveit, a vár templomát, konyháját és pékségét, valamint családtörténeti ritkaságokat.

Az ezüst szoba, Fotó: Mayer Jácint

A vár ma is teljes épségben áll, és napjainkban is az Esterházy család tulajdona. Az épületegyüttes a letűnt korok magával ragadó hangulatát idézi, az ezeréves határunkat mutatja, az Őrvidék impozáns jelképe.