Hazafias igény-e a jó magyar horror? – Bergendy Péter Post Mortem-jéhez

Vannak sminkeseink, kosztümöseink, digitális grafikusaink, és van üzleti és politikai akarat amögött, hogy itthon idegenkedve kezelt, de nemzetközi viszonylatban népszerű műfaji keretek között készítsünk filmeket. Hazafias igény-e a jó magyar horror?

S.O.S. szellem-dzsem!

A német eredetű Tomás (Klem Viktor) főállásban az utolsó képeket készíti el halottakról az élők számára. Miután katonaként volt egy halálközeli élménye a Nagy Háborúban – gyakorlatilag visszatért a halottak közül, amikor a tömegsírban felébredt – karneváli társulával és fényképezőgépével járja az országot, hogy megörökítse mások szeretteinek utolsó utáni pillanatait. Egyetlen emléke a harctéri eseményből egy látomás, egy kislány arcával, aki segítséget kér tőle.

Igencsak meglepődik tehát, amikor ez a kislány, Anna, egy nap bekukucskál a sátorba, ahol Tomás dolgozik.

Anna falujában, mint kiderül, – hála a háborúnak és a spanyolnáthának – rengeteg a halott, ezért igen sok munka volna. Tomás a titokzatos látomás miatt úgy dönt, hogy elmegy a halottakkal nyomasztó, kísérteties településre, és elkészíti a temetetlen holtakról utolsó portréképeiket.

Azonban a feladat elvégzése során titokzatos, nemvárt események történnek, amik végül az egész falut veszélybe sodorják.

Dióhéjban talán ennyit érdemes elárulni Bergendy Péter új mozijának történetéről anélkül, hogy szpoileresek volnánk. És ebből talán világos is, hogy nem önmagában a történet volt az, ami miatt nagy várakozás előzte meg a film bemutatását.

Kép: Post Mortem hivatalos Facebook oldal

Állítsátok meg rémanyut!

A Post Mortem önmagában azért érdekes, mert végre egy magyar földön és magyar szakemberekkel készített horrorról van szó.

A magyar filmipart ugyanis a silány minőségű romantikus komédiák, súlyosan túlpolitizált történelmi filmek és a kisebb célközönségeknek szóló szerzői filmek (ha így érthetőbb: művészfilmek) dominálják. Előbbieket a nyámnyila üzletpolitika nyomja („a magyarok csak romkomra ülnek be”), az utóbbiak pedig sajátos filmtörténeti hagyományainkból következnek.

Az Andy Vajna-korszak persze sok változást hozott, és született pár elismerésre méltó koncepció és kivételesen jó megvalósítás is, de azért ezeknek a nagy része még ezekből a hagyományainkból eredt.

Hisz a Saul fia szerzői látásmódú történelmi film, a Testről és lélekről pedig szerzői látásmódú romantikus film.

És így minden kivállóságuk ellenére is elmondható, hogy bőven a magyar zsáner-komfortzónán belül maradtak – cserébe nem lett valódi, nemzetközi kultuszuk. Egy ettől különböző, sikeresebb film-politika elsősorban nem a potenciális fesztiváldíjakra készíti a filmeket, hanem megpróbál populáris tartalmakat előállítani, aminek nemzetközi közönsége alakulhat ki.

És a nemzetközi figyelemért harcolni népszerű műfaji filmekkel lehet.

Akciófilmet, hősfilmet, horrort, fantasy-t és scifit kell forgatni. Közben semmi akadálya, hogy a sajátos magyar filmnyelv megmaradjon.

A minőség jutalma pedig ezután magától is jönni fog. Nézzük meg, mit csinálnak Dél-Korában, a Squid Game, az Élősködők és a Vonat Busanba hazájában.

Az idei Oscar-indítással végre mi magunk is megpróbáltunk kilépni a komfortzónánkból egy horrorfilmmel, ami jellegzetes magyar díszletek között forgott. Ezért mindenképpen óriási riszpekt jár mindenkinek, aki részt vett a Post Mortem-projektben.

Ha évente csak egyszer nézel horrort, válassz jót!

POLIgamyGEIST

Mindabból, amit eddig csak remélni mertünk, sokat bizonyít az első magyar horror-mozi. Vannak megfelelő sminkeseink, kosztümöseink, díszleteink, digitális grafikusaink ahhoz, hogy ilyen egészestés populáris tartalmakat gyártsunk. Van üzleti akarat amögött, hogy itthon idegenkedve kezelt, de nemzetközi viszonylatban népszerű műfajokban készítsünk filmeket, és még a filmvilág magyar urai sem restek egy ilyen filmet egyenesen Oscar-várományosnak indítani.

Nagyon jó, hogy ez a film elkészült. És persze kár, hogy nem lett jó.

Egy kritikus, aki nagyra értékeli a szándékot, nehéz helyzetbe kerül. Hogyan beszéljek konstruktívan a kiegyensúlyozatlan produkcióról úgy, hogy még csak véletlenül sem vegyem el a kedvét senkinek attól, hogy megnézze? Hisz ahhoz, hogy az ilyen mozikba újabb erőforrások fektessenek, az kell, hogy legyen nézettség.

És vannak a filmben bíztató pillanatok, remek jumpscare-ek, eredeti ötletek. A színészek emberfeletti teljesítményt nyújtva igyekeznek túlhangsúlyozó színpadi technikáikat visszafogni a film realistább igényeihez.

Viszont minden jó pillanatra jut pár idegesítő közhely, bugyuta mondat, dramaturgiai következetlenség és gyermeteg digitális trükk.

A szellemek nekem az 1990-es Ghost ördöglényeit juttatták eszembe, pedig a magyar folklór rémlényei, szellemei, krampuszai végtelen lehetőségek tárházát nyújtják.

A konklúzió az, hogy minden megvan itthon, ami igazán jó horrorok készítéséhez kell, és erre végre bizonyítékunk is van. Nagyon várjuk, hogy az első jó magyar horror el is készüljön hamarosan.

Azért, ha választhatunk, inkább a Post Mortemre üljünk be, mint bármelyik magyar romantikus komédiára.

Mert ez hazafias dolog.