Liuék kettős magyar sikert értek el 500 méteren a debreceni világkupán
Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang – egy század másodperccel elmaradva – a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A B-döntős Krueger John-Henry összesítésben kilencedik lett.
A fináléban a két magyar mellett két kínai és egy dél-koreai szerepelt. A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin Sándor – a szám vk-másodikja – egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított.
Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért.
Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb.
A Főnix Aréna hatalmas tapssal köszöntötte a két sztárt, akik közül Liu Shaolin a diadalával átvette a vezetést a táv pontversenyében.
A 6-9. helyért rendezett kisdöntőben Krueger rosszul kapta el a rajtot, negyedik volt, és ugyan egy rövid időre javított, az utolsó kör előtt megbotlott, ütemet vesztett, és így az utolsó, negyedik, összesítésben pedig kilencedik lett.
Ebben a számban a végelszámolás legjobb 32 versenyzője szerez ötkarikás kvótát.
Eredmények, férfi 500 méter:
1. Liu Shaolin Sándor 40.955 mp
2. Liu Shaoang 40.965
3. Zsen Ce-vej (kínai) 52.637
….9. Krueger John-Henry
A vk állása: 1. Liu Shaolin 22 621 pont, …5. Liu Shaoang 12 101, 6. Krueger 11 775
Érdemes elolvasniA világ legjobbjai között indul egy magyar síző
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink