Egy túra a csokoládé édenkertbe – képek
A Sweetic Csokoládé Manufaktúra meghívásának tettünk eleget, és nagyon nem bántuk meg, hiszen minőségi csokiízzel a szánkban és sok-sok érdekes információval térhettünk haza.
Egy csendes szerda délutánra kaptunk meghívást Zala Judittól és Viktortól, a „csokigyár” tulajdonosaitól, akik úgy gondolták, hogy az egyedi édességek gyártása mellett jó lenne edukálni az embereket, ezért egy két és fél órás programot raktak össze Csoki Cool Túra néven. A „csokiutazás” főként 5-8 osztályos tanulóknak szól, de biztosak lehetünk benne, hogy a felnőtt látogatók is számos új információval gazdagodnak, és persze ne felejtsük el az édes gyakorlati részét sem a kurzusnak, ami tényleg felejthetetlen élményt ad.
A helyszín a Sweetic szigethalmi bázisán van, így betekintést nyerhettünk színfalak mögé: az időről időre “osztályteremmé” avanzsált helyiségben készítik el a manufaktúra dolgozói a különleges édességeket.
A járvány miatt a programot egy ideig szüneteltették, de most újra elindították, és amennyiben tovább enyhítenek a korlátozásokon, akkor a helyi könyvtárban folytatódhat az iskolai program.
Minimum 20 fő-t várnak egy-egy alkalomra, így főként osztályoknak és cégeknek ajánljuk ezt a programot.
A Csoki Cool Túra felépítése nagyon kigondolt, hiszen elsőként a háttérinformációkat tudhattunk meg a csokoládéról, majd a különböző összetételű csokik kóstolás következett, illetve elkészíthettünk egy egyedi terméket, saját ízlésünk alapján. Amíg kihűltek a finomságok, addig kérdésekkel ostromolhattuk a tulajdonosokat, majd végezetül egy kvízt is kitöltöttünk, hogy kiderüljön, milyen tudással gazdagodtunk a csokióra folyamán.
Az elméleti rész egy 10 perces ismertetővel indult, ahol a kakaóbab feldolgozásáról, a csokoládé történetéről tudhattunk meg számos érdekességet:
több földrészen is megtalálható a kakaóbab, így Közép-Amerikában már 4000 éve ismert és kedvelt élelem az „Isten eledele”, míg Ghánában jelenleg a GDP 35-40%-át teszi ki a növény termesztése.
A Sweetic tulajdonosai elmondták, hogy legfőbb célkitűzésük a manufaktúrával és az oktató programmal, hogy az emberek megismerhessék a minőségi csokoládéfogyasztást. Mint kiderült, a legnagyobb gyártók a profit maximalizálásra törekednek, így a két fontos összetevőt, a drágább kakaóvajat és kakaómasszát, sokszor más, olcsóbb és silányabb minőségű alapanyagokkal pótolják.
Az igazi csoki számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, aminek pozitív élettani hatása van, ugyanakkor a boltokban található édességek nagy részéről ez egyáltalán nem mondható el.
Az előadáson így jellemezték a gyenge minőségű csokoládét: rengeteg cukor, vajzsír Pálma olaj hidrogénezett növényi zsiradék (margarin), kakaópor, tejsavópor, színezéket, aromák. Ezzel szemben az igazi csokoládé összetevő mindig kakaómasszával vagy kakaóvajjal kezdődik, ami azt jelenti, hogy ezekből az alapanyagokból van a legtöbb az adott édességben.
Érdekes, hogy a kakaóbab elfogyasztása magában is javasolt, de ha nem bírjuk a markáns ízét, a “saját csokijában” mártott változatot is kipróbálhatjuk. A kakaóbab szuper élelmiszernek minősül rendkívül magas antioxidáns szintje miatt. Egy tenyérni adag naponta, és meghosszabbítja az életünket. Szintén érdekes, hogy földrajzilag más-más ízt adnak, így az igazán hozzáértők a kakaóbab íze alapján meg tudják határozni a származási helyet.
A csokitúra következő állomása a kóstolás volt, itt megismerhettük a különböző variánsokat, sőt még a negyedik csokoládéfajtát, a ruby-t is megkóstolhattuk, ami szintén különleges élmény volt.
Több mint 50 díjat nyert már a Sweetic itthon és külföldön, így biztosak lehetünk, hogy jó kezekben vagyunk, ha csokikészítésről van szó. A legutóbbi elismerésről mi is írtunk ebben a cikkben: Academy of Chocolate Awards: ezüstérmet nyert ez az egyedi magyar bonbonkollekció. A manufaktúra tulajdonosai elmesélték, hogy mindketten pályaelhagyónak számítanak, és a családi vállalkozás lépésről lépésre bővül. Sajnálatos módon nincs magasszintű csokoládé készítő képzés Magyarországon, így minden hazai manufaktúrának megvan a saját kis története, hogy hogyan is kezdték el ezt az igazán különleges szakmát.
A gyakorlati foglalkozáson végre kezünkbe vehettük a kezdeményezést, és a három csokifajtát (fehér-tej-ét) kedvünkre keverhettünk és ízesíthettük. A kreatívabbak mintát is rajzolhattak bele, de volt, aki a díszítés helyett a kiegészítő édességekre koncentrált, és azzal tömte meg a saját csokiját.
Ez a program kiváló kikapcsolódást jelenthet felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, így mindenkinek ajánljuk, aki szereti a minőséget és a csokoládét.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink