Az oroszok új és brutális tengeralattjárót építettek az új és brutális atomrakétáiknak
Az orosz haditengerészet átvette a világ leghosszabb ismert tengeralattjáróját, amelyet a gyártó ugyan kutatóhajóként emleget, de valójában egész más céllal készült.
A Belgorodot a hónap elején átadták az orosz haditengerészetnek Szeverodvinszk kikötőjében – közölte az ország legnagyobb hajógyára, a Sevmash Shipyard.
Szakértők szerint a konstrukció az Oscar II osztályú irányított rakétakilövő tengeralattjárók módosított orosz változata. Az eredetit áttervezték és meghosszabbították a hajótestet azzal a céllal, hogy be tudja fogadni a világ első nukleáris lopakodó torpedóit, illetve különböző hírszerzési felszereléseket.
Ha a Belgorod sikeresen hozzá tudja adni ezeket az új képességeket az orosz flottához, az a CNN szerint a következő évtizedben megteremtheti a terepet a hidegháború óceán alatti jeleneteihez való visszatéréshez, ahol az amerikai és orosz tengeralattjárók feszült arccal követik egymást és vadásznak a másik járműveire.
A több mint 184 méterével a Belgorod a leghosszabb tengeralattjáró az óceánban – hosszabb még az Egyesült Államok haditengerészetének Ohio osztályú ballisztikus és irányított rakétás tengeralattjáróinál is, amelyek 171 méteresek.
A Belgorodot 2019-ben kezdték építeni, és a tervek szerint 2020-ban adták volna át az orosz haditengerészetnek a próbák és tesztek után, de a koronavírus-járvány késleltette a munkálatokat – írta az orosz állami TASS hírügynökség. A tengeralattjáró első bevetésének ütemezése egyelőre nincs megadva.
Az úszó óriás a fejlesztés alatt lévő Poseidon nukleáris torpedókat fogja szállítani, amiket úgy terveztek, hogy több kilométer távolságból is elindíthatók, és a tengerszint alatt haladva átoson a part menti védelmen.
„Ez a „mega torpedó” egyedülálló a világtörténelemben” – írta márciusban H. I. Sutton tengeralattjáró-szakértő a Covert Shores nevű weboldalán.
“A Poseidon egy teljesen új fegyverkategória. Át fogja formálni a haditengerészeti tervezést Oroszországban és Nyugaton egyaránt, ami új követelményekhez és új, a Poseidont ellensúlyozni hivatott fegyverekhez vezet” – írta Sutton.
Amerikai és orosz tisztviselők is azt mondták, hogy a torpedók több megatonnás robbanófejet is szállíthatnak.
2020 novemberében Christopher A. Ford, a nemzetközi tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáért felelős külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy a Poseidonokat arra tervezték, hogy “radioaktív szökőárral árasszák el az Egyesült Államok tengerparti városait”.
Az Egyesült Államok Kongresszusi Kutatási Szolgálata (CRS) áprilisi jelentése szerint a Poseidont megtorló fegyvernek szánják, azaz hogy Oroszország visszatámadjon az ellenségre egy nukleáris csapás után.
A CRS jelentése szerint a Belgorod akár nyolc Poszeidon szállítására is alkalmas lenne, bár egyes fegyverszakértők szerint a rakomány hat torpedó lesz.
Sutton 2019-ben azt írta, hogy a Poseidon, amely várhatóan 2 méter átmérőjű és több mint 20 méter hosszú lesz, “a valaha kifejlesztett legnagyobb torpedó a világon”.
Ez „harmincszor akkora, mint egy normál „nehézsúlyú” torpedó” – írta Sutton.
A CRS arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már egy 2018-as beszédében megemlítette a Poszeidonokat, és azt mondta: “Csendesek, rendkívül manőverezhetőek, és alig van olyan gyenge pontjuk, amelyet az ellenség kihasználhatna.”
Ha hagyományos robbanófejekkel vannak felszerelve, a Poszeidonokat „repülőgép-hordozók, parti erődítmények és egyéb infrastruktúra” ellen is lehetne használni – mondta akkor Putyin.
Érdemes elolvasniVideón az Oroszország által fejlesztett új hiperszonikus rakéta
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges hármas csillagrendszert találtak 5 ezer fényévre tőlünk
Rekonstruálták a bronzkori lándzsák harci használatát, az eredmény pedig meglepte a régészeket
Mely dinoszauruszok jelentenék ránk a legnagyobb veszélyt ma?
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak