Elérte a világ gleccsereit is a globális felmelegedés, ez pedig akár a mindennapi életünkre is kihatással lehet. Egy kínai halpiacról kiszabadult vírus évekre gúzsba kötötte világunkat. Egy friss tanulmány szerint viszont többszázezer tonna baktérium szabadulhat fel évente a vízzé váló gleccserekből. Ezek hozzájárulhatnak új antibiotikumok kifejlesztéséhez, de magukban hordozzák egy, a koronavírusnál is pusztítóbb világjárvány kialakulását.
“Rendszeresen kapok kérdéseket arra, hogy vajon kiolvad-e valami apokaliptikus patogén a gleccserekből. Szerintem erre nagyon kicsi az esély, de nem zéró, ezért ezen mikrobák rizikóelemzését végre kell hajtanunk”, mondta a Guardiannek Dr. Arwyn Edwards, a walesi Aberystwyth Egyetem kutatója. Ez pedig már azért is így lehet, mert csak júniusban majdnem 1000 új baktériumfajt fedeztek fel egyetlen tibeti gleccser olvadó vizében.
Egy nemrég közzétett tanulmány kimutatta, hogy több százezer tonna baktérium fog felszabadulni évente világszerte az olvadó gleccserekből még akkor is, ha sikeresen visszafogjuk a globális felmelegedést. A kutatók szerint a patakok, folyók alsóbb szakaszaira kerülő mikrobák megtermékenyíthetik az ökoszisztémákat, de sokkal több kutatást igényel, hogy ki lehessen választani közülük a lehetséges kórokozókat.
A folyamatnak árnyoldala is van. A gleccserekben adott esetben évmilliókig raktározott ökoszisztémák „szemünk láttára halnak meg”. Így a kutatók versenyfutásban vannak az idővel, hogy minél jobban tanulmányozhassák a baktériumokat, mielőtt eltűnnének.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/11/13/rekordmennyisegu-szen-dioxid-fog-iden-termelodni-a-kutatok-szerint/” ][/hm_embed]
A mikrobák egy része ugyanis például új antibiotikumok jövőbeli forrása is lehet. A tudósok nyolc gleccser felszíni olvadékvizét gyűjtötték össze Európában és Észak-Amerikában, valamint két grönlandi jégsapkáról. Minden ml vízben több tízezer mikrobát találtak. Ha csökkenteni is lehetne a felmelegedés mértékét, akkor sem csökkenne jelentősen a felszabaduló baktériummennyiség, állítja Dr. Arwyn Edwards. „Nincs elegendő adatunk ahhoz, hogy megértsük ezeknek az élőlényeknek az értékét és veszélyét”, tette hozzá a walesi kutató ismét hangsúlyozva, hogy a potenciális kórokozók vizsgálatát feltétlenül el kellene végezni.
Egészen a közelmúltig nagyon keveset tudtak arról, hogy sok ezer mikrobafaj él a jég felszínén. Egy kutatókonzorcium, a Vanishing Glaciers Project (VGP) ugyanakkor ma már expedíciókat végez szerte a világon, hogy mintákat gyűjtsön és értékelje ezt a biológiai sokféleséget.
Tom Battin professzor, a Lausanne-i Szövetségi Technológiai Intézet munkatársa és a VGP tagja, azt mondta, hogy
nem kell aggódnunk a jégből kiolvadó kórokozók miatt.
Hozzátette, hogy elsősorban azért, mert a kiolvadó baktériumok nagyobb része nem él túl az alsóbb szakaszokon.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/10/30/a-fold-sokkal-nagyobb-veszelyben-van-mint-gondoltuk/” ][/hm_embed]
A kanadai Hazen-tóban, a világ legnagyobb magas sarkvidéki édesvízű tavában végzett, vírusokkal kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az új gazdaszervezetekre való átterjedés kockázata nagyobb azokon a helyeken, ahol nagy mennyiségű jégolvadékvíz áramlik.
A Nature Communications Earth and Environment folyóiratban megjelent új kutatás során az Alpok, Kanada, Svédország, Svalbard és Nyugat-Grönland gleccsereiből vett felszíni vízmintákat vizsgáltak. A tanulmány megállapította, hogy ezek a gleccserek évente több százezer tonna mikrobát bocsátanak ki a globális felmelegedés minden jövőbeli forgatókönyve szerint. A baktériumok és algák általában pigmenteket tartalmaznak, hogy megvédjék magukat a napfény káros hatásaitól. Ezek azonban sötét pigmentek, elnyelik a napfényt, felmelegednek és felgyorsítják a jeges élőhelyek, így a gleccsrek pusztulását.
Source: The Guardian
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink