Az emberiség a Marsra megy – már ha kibírja ép ésszel
A napokban mutatták be azt a négy magyar asztronautát, akiknek a közeli jövőben esélyük nyílhat egy valódi űrutazásra, illetve az Amerikai Űrkutatási hivatal Artemis programja is lassan a célegyenesbe ér.
Ezek a történések kicsit jobban ráirányítják az emberek figyelmét a végtelen űr meghódítására tett erőfeszítésekre, melynek számos aspektusa van: ilyen például a leendő utazók érzelmi és pszichikai jóléte, ami döntően befolyásolhatja az egész küldetés sikerét.
Ezért a tudósok hosszú idejű Mars-szimulációkat végeznek az asztronautákkal – és az eredmények aggodalmat keltenek az ilyen típusú missziók lehetséges pszichológiai kihívásaival kapcsolatban.
A kaliforniai San Francisco Egyetem és a NASA Emberi Kutatási Programjának kutatói a houstoni Johnson Space Center Human Exploration Research Analog (HERA) létesítményében végezték a kísérleteket. A HERA egy háromszintes modul, amely a marsi küldetések nyomasztó és elszigetelt körülményeit utánozza. Négytagú önkéntes csapatok vettek részt a szimulációkban, amelyek akár 120 napig is tartottak.
Ezek során megfigyelték a résztvevők fizikai egészségi állapotát, illetve kognitív és pszichológiai tesztsorozatokat is teljesítettek. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a résztvevők hangulata a küldetés előrehaladtával szignifikánsan romlott, ami negatívan befolyásolta a motivációjukat és teljesítményüket.
A csapatok kommunikációs készsége is csökkent, ami különösen problémás lehet a hosszú idejű Mars-missziók esetén, ahol az asztronautáknak hosszú ideig összezárva kell együtt dolgozniuk a problémák megoldása és a bonyolult feladatok elvégzése érdekében.
A legénység a szimuláció félidejében ugyan fokozta a kommunikációt az irányítóközponttal (MCC), de később ezt drasztikusan csökkentették. Kevésbé támaszkodtak az MCC ajánlásaira, és egyre önállóbbá váltak, ahogy alkalmazkodtak küldetésükhöz.
Markáns különbség volt megfigyelhető a férfi és női stábtagok között. A korábbi kísérletekhez hasonlóan a nők gyakrabban jelentettek be problémákat az MCC-nek, és fejezték ki támogatásukat, miközben kommunikációs stílusuk érzelmesebb volt. A férfiak azonban kisebb valószínűséggel jelentkeztek a központnál. Azonban érdekes módon a szimuláció végére mind a férfiak, mind a nők alkalmazkodtak egymás kommunikációs stílusához, hasonló érzelmi szintet és társalgási szabályszerűségeket alakítottak ki.
Az ilyen kihívások egyik lehetséges megoldása a virtuális valóság eszközök bevonása lehetne, amelyek segíthetnének enyhíteni az elszigeteltségből adódó pszichológiai stresszt. Azonban a kutatók figyelmeztetnek, hogy az ilyen mesterséges segédeszközök nem csodaszerek, és gondosan meg kell tervezni és tesztelni őket, mielőtt az űrben használnák őket.
A tanulmány vezető szerzője, Dr. David J. Dinges hangsúlyozta a további kutatások szükségességét, hogy jobban megértsék a hosszú idejű űrküldetések pszichológiai kihívásait.
“Azonosítani kell a problémákat még a bekövetkezésük előtt, és hatékony ellenintézkedéseket kell kidolgozni, amelyek támogatják az asztronauták jólétét és teljesítményét a hosszú küldetések során” – mondta.
