Az a testi jellemző, ami uralkodóvá tette a dínókat, az emberi fajban is megtalálható
A legújabb kutatások segítettek elmélyíteni annak megértését, hogy miért válhattak a dinoszauruszok a Föld uralkodó fajává: a válasz az Aero csokoládéhoz hasonló szerkezetű speciális csontjaikban rejlik.
Tito Aureliano brazil paleontológus a kutatásai során arra jutott, hogy a kis légzsákokkal teli üreges csontok annyira fontosak voltak a dinoszauruszok túlélése szempontjából, hogy ez a tulajdonság többször egymástól függetlenül fejlődtek ki különböző leszármazási vonalakban, és a mai napig jelen van az élővilágban.
A tanulmány szerint, melyet a ScienceAlert tett közzé, az ilyen típusú csontozattal rendelkező őshüllők három különálló csoportja fejlődött ki: a pteroszauruszok, azaz repülő dinoszauruszok, a theropodák (mint a raporok vagy a Tyrannosaurus rex és a sauropodomorphok, a hosszú nyakú növényevők, köztük a Brachiosaurus.
Minden alkalommal, amikor egy állat szaporodik, az evolúció véletlenszerű változatokat, kisebb-nagyobb mutációkat ír a genetikai kódban. E változatok egy részét az utódok is öröklik, és amelyik hasznosnak bizonyul, megmarad, sőt, idővel fejlődik.
Egyes adaptációk azonban annyira sikeresnek bizonyul, hogy újra és újra, spontán, fajtól és földrajzi helytől függetlenül is kialakul; ez annak a jele, hogy az evolúció valamilyen igen fontos és hatékony megoldást talált egy problémára – ezt nevezzük konvergens evolúciónak.
A brazil csapat által vizsgált levegős csigolyacsontok éppen ilyenek voltak. Mint azt írják, ez a tulajdonság volt az, ami növelte a dinoszauruszok erejét és csökkentette a testsúlyukat.
Ezt ugyanúgy kell elképzelni, mint a hullámkartont: könnyű és erős. Ezt a papírfajtát egyébként 1856-ban Angliában szabadalmaztatták, eredetileg a cilinderek támogatására tervezték. A két réteg közötti levegős kialakítás ugyanúgy szilárddá, mégis ellenállóvá teszik a papírt, mint a csontok esetében – több száz millió évvel ezelőtt.
A tanulmány azt találta, hogy egyetlen közös ősnek sem volt ilyen tulajdonsága. Mindhárom csoportban egymástól függetlenül kellett kialakulniuk a légzsákoknak, és minden alkalommal kissé eltérő módon.
A levegős csontok további előnye lehetett, hogy valószínűleg növelték a dinoszauruszok vérének oxigénszintjét is – ez különösen fontos volt, ugyanis a triász korszakban égetően forró és száraz éghajlat uralkodott. A vérben keringő több oxigén hatékonyabban hűtötte le a dinoszauruszok testét, ezáltal lehetővé tette számukra, hogy gyorsabban mozogjanak.
De a fő mégis az lehetett, hogy a légzsákok megtámasztották és megerősítették a dinoszauruszok csontjainak belső szerkezetét, miközben nagyobb felületet hoztak létre a nagy, erős izmok számára. Ez lehetővé tette, hogy a csontok sokkal nagyobb méretre növekedjenek anélkül, hogy az állatot elnehezítették volna.
A ma élő madarak, a dínók közvetlen leszármazottainak egy része ugyanilyen a levegős csontokkal rendelkezik, mely csökkenti a teljes tömeget és térfogatot, miközben fokozzák a csontok szilárdságát és merevségét – ezek a repülés alapvető jellemzői.
Más állatok „légzsákokat” használnak nagy csontjaik és koponyáik megtámasztására és erősítésére anélkül, hogy azok túl súlyosak lennének. Kiváló példa erre az elefántkoponya: a belsejükben nagy levegős üregek találhatóak, amelyek lehetővé teszik az állat számára, hogy a nyakizmok megerőltetése nélkül mozgassa hatalmas fejét és nehéz agyarait.
De ugyanez megtalálható a mi fejünkben is: emberi agyat két kemény, tömör csontréteg (belső és külső koponya) is védi, amelyek között egy puhább, szivacsos és levegős csontréteg, a diploe található. Ez teszi lehetővé, hogy koponyánk könnyű legyen, ugyanakkor erős, és képes elnyelni a fejünket érő ütéseket.
