Így csökken Putyin zsarolási potenciálja: Kazahsztán először szállít olajat közvetlenül Azerbajdzsánnak
A kazahsztáni olajvezeték-társaság közlése szerint 6900 tonna olajat szállított a kaszahsztáni INPEX North Caspian Sea, Ltd. a kaszahsztáni Kashagan-mezőről Aktau kikötőjén keresztül a bakui kikötőbe.
Kazahsztán és Azerbajdzsán fontos lépést tesz abba az irányba, hogy Oroszországot megkerülve tudják eljuttatni nyersanyagjukat például Európába, és így Magyarországra.
Oroszország az ukrajnai háborúban több tízezer ember haláláért felelős, és hatalmas anyagi kárt okozott már így is az Ukrajnában élő ukránoknak és oroszoknak. Legalább ekkora kár érte viszont Oroszországot is, hiszen gazdassági szankciókat vezettek be ellene a “Nyugati országok”, de Putyin még nagyobb kárt okozott azzal, hogy az orosz energiahordozókkal és ásványkincsekkel revolverezte (főként) Nyugat-Európát. Ez a hozzáállás viszont nem csak az európaiakat sarkalta új stratégia kigondolására, de számos további kormányt a világon, aki Moszkvával üzletelt. Ha az oroszok képesek megfagyasztani egy egész kontinens civil lakosságát, csak azért, mert a Kreml által elindított vérrontást nem tűrték szó nélkül, akkor ezt a jövőben bárkivel megcsinálhatja, bármilyen indokkal.
Számos gazdasági szakértő úgy véli, hogy Putyin-féle stratégia egyik legnagyobb hibája a zsarolás kártya kijátszása, és a bizalom (!) már nem jön vissza. Aki üzleti kapcsolatban van a Kremllel, továbbra is fontos partnernek tartja az oroszokat, de már mindenki kidolgozott egy “B” és “C” tervet is, ha megint befeszül Putyin.
A Szovjetunió darabokra esett, viszont Oroszország továbbra is sakkban tudta tartani a környező országokat bizonyos mértékig, hiszen mégis csak náluk mentek Európa felé például szállítási útvonalak, illetve az olaj- és gázvezetékek, és ezt az előnyt igyekeztek megtartani. Viszont már az elmúlt egy évben jól megtanultuk az “energiaellátás diverzifikálás” kifejezést, amelyet minden európai ország fókuszában van. Bármi is lesz a háború vége, bárhogy is alakul Oroszországgal a kapcsolata Európának, Nyugat elindult egy rögös és drága úton, aminek a segítségével kiszervezik Moszkvát a lehető legtöbb üzletből.
Kazahsztán először szállít olajat közvetlenül Azerbajdzsánnak
Sok éven át nagy tévhit volt, hogy Baku és Asztana riválisok az energia- és természeti erőforrás-export területén. Ez azonban helytelen megközelítés, mivel Azerbajdzsán és Kazahsztán között az olaj- és gázszektorban léteznek együttműködési lehetőségek, és ezek felülmúlják a rivalizálás útjának követéséből származó előnyöket. A nyugati és keleti gazdaságok összekapcsolására három lehetséges útvonal van: az egyik Oroszországon keresztül, a másik Iránon keresztül, az utolsó útvonal pedig a Kaszpi-tengeren keresztül vezet Azerbajdzsántól Kazahsztánig. A nyugati gazdaságok nem látnak lehetőséget arra, hogy az első két útvonalon keresztül árukat és szolgáltatásokat szállítsanak, főként geopolitikai megfontolások miatt, ezért az egyetlen megvalósítható útvonal a Középső Folyosó marad. Itt írtunk erről bővebben: A Középfolyosó, amely forradalmasítani fogja a világkereskedelmet
Hiroshi Ikeda, az INPEX kazahsztáni kirendeltségének igazgatója szerint a próbaszállítás Kazahsztán és Azerbajdzsán között bizonyította, hogy a kaszagáni kőolaj exportútvonalainak diverzifikálása megvalósítható a transzkaszpi térségbe történő vasúti szállítással.
Korábban Kazahsztán Oroszországon keresztül értékesítette az olajat, amely többször visszaélt a partnerséggel. Oroszország például 2022 márciusában pánikot keltve blokkolta a kazah kőolaj Európába irányuló kivitelét. A hivatalos “ok” a novorosszijszki olajterminál megrongálódása volt egy vihar után. Oroszország ezután kijelentette, hogy a károk kijavítása akár két hónapig is eltarthat, és Európa emiatt olajhiánnyal fog szembesülni.
2022 júniusában Oroszország felfüggesztette a kazah olaj szállítását Novorosszijszk kikötőjéből, miután Kassim-Jomart Tokajev kazah elnök kijelentette, hogy országa nem ismeri el a donyecki és luhanszki bábállamokat.
Kazahsztán már megkezdte az azerbajdzsáni tranzitinfrastruktúra nyújtotta lehetőségek feltárását azáltal, hogy az első, 6900 tonna nyersolajnak megfelelő olajtételt Aktau kikötőjéből Bakuba küldte. Alikhan Smailov, Kazahsztán miniszterelnöke korábban azt mondta, hogy Kazahsztán 1,5 millió tonna olajat fog szállítani Azerbajdzsánon keresztül.
Az Egyesült Királyság is erősíti érdekeltségeit
James Cleverly, az Egyesült Királyság külügyi, nemzetközösségi és fejlesztési ügyekért felelős államtitkárának kazahsztáni látogatása több elgondolkodtató fejleményhez vezetett, írja a Trend azeri híroldal. Az Egyesült Királyság tisztviselője kifejezte, hogy kormánya segíteni fogja a Középső Folyosó fejlesztését, valamint támogatni fogja a kazah olajexport diverzifikálását más útvonalakon, nevezetesen Azerbajdzsánon keresztül. A szállítás és az energia kérdései Kazahsztán és Azerbajdzsán számára a kiemelt területek közé tartoznak, így ez a látogatás is rámutat a Kazahsztánra és Azerbajdzsánra váró jövőbeli változásokra.
Magyarország
Az oroszokhoz ragaszkodó kritikusok bizonyára azt fogják hangoztatni ezzel a hírrel kapcsolatban is, hogy a mennyiséget tekintve nem lehet az orosz energiahordozókat összehasonlítani az azeri és kazah nyersanyagok érkezésével. Ez igaz, de itt a tendenciát kell nézni. A gondolkodás elindult, és először hajóval oldják meg a szállítást, majd mélyülnek a kapcsolatok, befektetők érkeznek, és vezetéket építenek, és az energiával kapcsolatos stratégia teljes megváltozása évtizedes távlatokban lesz kifizetődő.
Ráadásul ott van a Türk Államok szervezete, amelynek hivatalos tagjai Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán, ám 2018. szeptember 3. óta Magyarország megfigyelői státusszal rendelkezik a tanácsban, ami egy újabb összekötő kapocs lehet ezekkel az energiaforrásokban gazdag országokkal.
- ez is érdekes lehet: Kazahsztán, egy új korszak hajnalán
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink
Vasútépítő munkások találtak egy 5 ezer éves pincét