Rejtett óceánok keringhetnek az Uránusz körül

Új bizonyítékok arra utalnak, hogy a gázóriás 27 ismert holdja közül akár kettő is folyékony óceánokat rejt a kéregszerű szikla- és jégréteg alatt. Az Uránusz körüli tér plazmával való elárasztásának lehetséges okozói a Miranda és az Ariel, amelyekből az óceáni fúvókákból törhet elő.

Az adatok a Voyager 2 küldetésből származnak, amely közel 40 évvel ezelőtt elrepült a bolygó mellett a világűrbe tartó útja során. Ez volt az egyetlen űreszköz, amely ezt valaha is megtette. Ezzel együtt az adatok kiváló érvek egy újabb szonda Uránuszra küldése mellett, közölte a Science Alert.

“Már néhány éve hangoztatjuk, hogy az energikus részecskék és az elektromágneses mezők mérése nemcsak az űrkörnyezet megértése szempontjából fontos, hanem azért is, mert hozzájárul a bolygókutatáshoz” – mondja Ian Cohen csillagász, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium munkatársa.

“Kiderült, hogy ez még a nálam régebbi adatokra is igaz lehet. Ez csak azt mutatja, hogy milyen értékes lehet elmenni egy rendszerbe, és első kézből felfedezni azt.”

Amikor a Voyager 2 1986-ban elrepült az Uránusz mellett, a műszerei valami különöset észleltek: töltött részecskéket, amelyek az uránusz magnetoszférájának bizonyos régióiban látszottak megrekedni. A részecskéknek szét kellett volna terjedniük, de az egyenlítőre korlátozódtak, közel a Miranda és az Ariel pályájához.

A részecskék vezethetnek el az Uránusz körül keringő óceánokhoz

Akkoriban a tudósok úgy vélték, hogy a különös profil az Uránusz mágneses mezejében lévő viharhoz hasonló forrásból származó energikus elektronok beáramlására utal. Közelebbről megvizsgálva azonban Cohen és kollégái azt találták, hogy az elektronok nem mutatják az elvárt jellemzőket.

Ez hatalmas fejtörést okozott, mert a tudósok újra a kiindulópontnál álltak, és megpróbálták megérteni, honnan származnak az elektronok. Különösen érdekes volt az elektronok állásszöge, amely a sebességvektoruk szöge a mágneses mezőhöz képest. A Voyager 2 által megfigyelt dőlésszög fenntartásához állandó elektronforrásra lenne szükség. Ráadásul elég jelentős mennyiségűnek kell lennie ahhoz, hogy legyőzze a bolygó magnetoszférájában a plazmahullámok miatt fellépő szóródást és veszteséget.

Egy ilyen jellegű forrás nélkül, a megfelelő helyen és a megfelelő szögben az elektronok állásszög-eloszlása néhány órán belül egyenletessé válna. A Voyager 2 adataiba mélyebben belemerülve a csapat ilyen forrást keresett. Modellezésük egyértelmű és tagadhatatlan csúcsot mutatott a Miranda és az Ariel közötti térben, ami arra utal, hogy ebben a régióban energikus ionok vannak.

Ami pedig azt illeti, hogy mi generálhatja ezeket az ionokat, nos, a Voyager 2 Uránusz-látogatása óta eltelt 37 év alatt a tudósok tettek némi előrelépést ebben a tekintetben. A Voyager 2 hasonló felfedezést tett a Szaturnusz körüli térben, amelyet sok évvel később a Cassini adataiból fedeztek fel, és amelyről ma már tudjuk, hogy egy óceáni holdon, az Enceladuson található jeges gejzírekből származik. Egy másik hasonló észlelés pedig a Jupiter Europa nevű óceánholdjához vezetett.

“Nem ritka, hogy az energikus részecskék mérése az óceáni világ felfedezésének előfutára” – mondja Cohen.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2023/03/26/forradalmi-hajtomu-technologia-amellyel-5-ev-alatt-elerheto-a-csillagkozi-ter/” ][/hm_embed]

Source: Science Alert