Az Uránusz 4 legnagyobb holdján is lehetnek óceánok
A Voyager-adatok újraelemzése arra utal, hogy négy Uránusz-holdnak óceánjai lehetnek a magjuk és a jeges kérgük között.
A tudósok nemrégiben újraelemezték a Voyager űrszonda adatait, amely az 1980-as években repült el az Uránusz mellett. Megállapították, hogy az Uránusz négy legnagyobb holdja (az Ariel, az Umbriel, a Titania és az Oberon) elég meleg lehet ahhoz, hogy folyékony óceánoknak adjon otthont – írja a Live Science. A Titania és az Oberon esetében ezek az óceánok még ahhoz is elég melegek lehetnek, hogy potenciálisan életet tartsanak fenn – olvasható a Journal of Geophysical Research című folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban.
“A kis égitestek – törpebolygók és holdak – esetében a bolygókutatók korábban már számos valószínűtlen helyen találtak bizonyítékot óceánok létezésére, többek között a Ceres és a Plútó törpebolygókon, valamint a Szaturnusz Mimas nevű holdján” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Julie Castillo-Rogez, a NASA dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratoryjának munkatársa közleményében. “Tehát olyan mechanizmusok játszanak közre, amelyeket nem értünk teljesen”.
Az új tanulmány a Voyager 2 1980-as évekbeli adatait más jeges holdakra, például a Plútó Charonjára és a Szaturnusz Enceladusára vonatkozó információkkal egészítette ki. Ezeket az adatokat a NASA újabb missziói, például a Galileo, a Cassini, a Dawn és a New Horizons adataiból nyertek. Az Uránusznak 27 holdja van, de a kutatók az öt legnagyobbra összpontosítottak, amelyek az Ariel, Umbriel, Titania, Oberon és Miranda. Ezek közül az Ariel a legkisebb a maga 1160 kilométeres átmérőjével, míg a Titania a legnagyobb a maga 1580 kilométeres átmérőjével.
Korábban a tudósok úgy gondolták, hogy csak a Tatiana termelhet belső hőt a radioaktív bomlás révén – ez az a folyamat, amelynek során az instabil atomok sugárzás útján veszítenek energiát -, mivel a többi hold túl kicsi.
A többi hold porozitásának modellezése azonban azt sugallta, hogy a Miranda kivételével mindegyik eléggé szigetelt ahhoz, hogy a radioaktív bomlás által létrehozott belső hőt megtartsa. A kutatók azt is megállapították, hogy e holdak jeges kérge alatt található esetleges óceánok kloridokban, ammóniában és sókban gazdagok lennének, melyek mindegyike csökkenti a víz fagyáspontját.
Az alacsony fagyáspont és a kellő belső hő kombinációja azt jelentheti, hogy az Ariel, az Umbrial, a Titania és az Oberon belsejében több tucat kilométer mélyen óceánok találhatók – jelentették a kutatók.
2020-ban a tudósok a közelmúltbeli geológiai tevékenységre utaló jeleket észleltek az Arielen, ami egy lehetséges belső óceán mozgására utal. A Miranda felszíni jellemzői is viszonylag frissnek tűnnek a kutatók szerint, de a modellezésük azt sugallja, hogy ha a holdon valamikor volt is folyékony óceán, az mostanra valószínűleg megfagyott.
Ahhoz, hogy kiderítsék, valóban léteznek-e ezek a rejtett óceánok, a tudósoknak kreatívnak kell lenniük. Az ammónia és a kloridok által visszavert fény hullámhosszát érzékelő spektrométerek segíthetnek bizonyítani e vegyi anyagok jelenlétét a kéreg alatt.
A tudósok olyan műszereket is használhatnának, amelyek képesek a folyékony víz által szállított elektromos áramot érzékelni, hogy e holdak felszíne alatt szondázzanak. Castillo-Rogez szerint a holdak kialakulásának módját vizsgáló új modellezési tanulmányok is segíthetnek a kutatóknak megtervezni, hogy milyen megfigyeléseket kell majd végezniük a jövőben.
“Új modelleket kell kidolgoznunk a holdak eredetére vonatkozó különböző feltevésekhez, hogy a jövőbeli megfigyelések tervezését irányítani tudjuk” – mondta.
Érdemes elolvasni:
