Lehet, hogy a fekete lyukak szimplán a téridő ‘hibafoltjai’

Elméleti fizikusok egy csoportja olyan furcsa struktúrát fedezett fel a téridőben, amely egy külső szemlélő számára pontosan úgy néz ki, mint egy fekete lyuk. Közelebbről megvizsgálva azonban minden másnak tűnik, csak nem fekete lyuknak. Ugyanis hibákat találtak a világegyetem szövetében.

Einstein általános relativitáselmélete megjósolja a fekete lyukak létezését, amelyek óriáscsillagok összeomlásakor keletkeznek. Ugyanez az elmélet azonban azt is megjósolja, hogy középpontjuk a szingularitás, azaz végtelen sűrűségű pont. Mivel tudjuk, hogy a végtelen sűrűség valójában nem fordulhat elő a világegyetemben, ezt annak jeleként vesszük, hogy Einstein elmélete hiányos. De a kiterjesztések keresésének közel egy évszázada után sem sikerült jobb elméletettel előállni a Universe Today szerint.

Viszont jelöltek akadnak, például a húrelmélet. A húrelméletben a világegyetem minden részecskéje valójában mikroszkopikusan rezgő húrhurok. Ahhoz, hogy a részecskék és erők széles skáláját támogassák, amelyeket a világegyetemben megfigyelünk, ezek a húrok nem csak a mi három térbeli dimenziónkban rezeghetnek. Ehelyett extra térbeli dimenzióknak kell létezniük, amelyek olyan apró sokaságokká göngyölődnek össze, hogy a földi kísérletek során észrevehetetlenek maradnak.

A fekete lyukak csak ‘fekete pontok’ az univerzum könyvében?

A téridőnek ez az egzotikus struktúrája megadta a kutatók egy csapatának a szükséges eszközöket ahhoz, hogy egy új osztályú objektumot azonosítsanak, amit topológiai szolitonnak neveznek. Elemzésük során megállapították, hogy ezek a topológiai szolitonok magának a téridőnek a stabil hibái. Létezésükhöz nincs szükség anyagra vagy más erőkre, hiszen olyan természetesek a téridő szerkezetében, mint a jég repedései.

A kutatók ezeket a szolitonokat a mellettük elhaladó fény viselkedését vizsgálva tanulmányozták. Mivel ezek a szolitonok extrém tér-idő objektumok, meggörbítik maguk körül a teret és az időt, ami befolyásolja a fény útját. Egy távoli megfigyelő számára ezek a szolitonok pontosan úgy tűnnek, ahogyan a fekete lyukak megjelenését jósoljuk. Árnyékokat, fénygyűrűket, és a többi. Az Eseményhorizont Távcsőből származó képek és az észlelt gravitációs hullámok ugyanígy viselkednének.

Csak közel kerülvén vennénk észre, hogy nem egy fekete lyukat látunk. A fekete lyuk egyik legfontosabb jellemzője az eseményhorizontja, egy képzeletbeli felület, amelyet ha átlépnénk, akkor képtelenek lennénk elmenekülni. A topológiai szolitonok, mivel nem szingularitások, nem rendelkeznek eseményhorizonttal. Tehát elvileg odamehetnénk egy szolitonhoz, és a kezünkben tarthatnánk, feltéve, hogy túlélnénk a találkozást.

Érdemes elolvasni:

• Az Amerikai Űrhaderő fejének fogalma sincs, miért alakultak meg
• Tomboló folyó nyomaira bukkant a NASA marsjárója