A NASA szondája arccal vett le egy koronakidobódást, és levideózta nekünk

A NASA Parker Solar Probe szondája a Nap körül. Illusztráció: NASA/Johns Hopkins APL/Steve Gribben

Tavaly a Nap az egyik legnagyobb plazma- és mágneses mező kibocsátást produkálta, amióta csak közelről figyeljük. A Parker Solar Probe pedig bátran átrepült rajta, hihetetlen felvételeket rögzítve. Figyelembe véve, hogy az ilyen események milyen hatással lehetnek a műholdakra, sőt a Földre is, a szonda túlélése a NASA felkészültségéről tanúskodik.

A koronakidobódások (CME) kevésbé híresek, mint a napkitörések és napfoltok, amelyeket általában figyelnek, de a Naprendszer belsejében utazóknak ezekre is nagyon kell figyelniük. A kidobódásokban protonok és elektronok kerülnek erős mágneses mezőbe. Létezésükről először az 1859-es Carrington-esemény során szereztünk tudomást, amikor egy ilyen napkitörés geomágneses vihart okozott, amely a távírókezelőknek áramütést okozott, és megrongálta a berendezéseiket, derül ki az IFLScience beszámolójából.

Elképesztő körülményeket élt túl a NASA szondája

A Föld azóta sem tapasztalt semmi hasonlót, bár kisebb eseményeknek rosszabb hatásai is voltak és lesznek a technológiailag fejlettebb világban. Azonban hasonló méretű kidobódásokat láttak már, amelyek más irányokba indultak. Az űr nagy, és a koronakidobódások túlnyomó többsége elkerüli a Földet.

2022. szeptember 5-én egy különösen erős CME indult el a Nap túlsó ‘oldalából’, a Parker pedig másnap átszáguldott rajta. A NASA most közzétett egy tanulmányt a történtekről, ahol a felvétel is megtekinthető. A bátor szonda azóta is folytatja az adatgyűjtést, és a jelentésből megtudhatunk valamit mind a CME-k Naprendszer belsejére gyakorolt hatásáról, mind pedig a megfigyelésükre küldött műszer képességeiről.

A tanulmány kiemeli, hogy a Parker megerősítette azt a 20 éves elméletet, amely szerint a koronakidobódások menet közben port gyűjtenek, ionizálják azt és eltolják a Naptól.

A CME-k és a por közötti kölcsönhatásokat már két évtizeddel ezelőtt megalapozták, de nem figyelték meg, amíg a Parker Solar Probe meg nem figyelte, hogy egy ilyen kidobódás porszívóként viselkedik, és nem takarítja el a port az útjából

mondta Dr. Guillermo Stenborg, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium munkatársa közleményében.

A port aszteroidák ütközéskor, illetve üstökösök hagyják maguk után, amikor az őket összetartó jég elpárolog. A jelenléte miatt vannak meteorok és az állatövi fény. Az üstökösök a legtöbbet a Naphoz közel szórják le, de most már valószínűnek tűnik, hogy a CME-k egyenletesebb eloszlást tesznek lehetővé.

A Parker megfigyelte, hogy a CME a Naptól 10 millió kilométeres távolságig egy gáztól megtisztított területet hozott létre, de más anyag gyorsan pótolta azt.

“A Parker négyszer kerüli meg a Napot ugyanabban a távolságban. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy összehasonlíthassuk az adatokat a keringések között. Ennek köszönhetően el tudtuk különíteni a porcsökkenés okozta változásokat.”

A Parker Solar Probe többször megdöntötte az emberiség által készített leggyorsabb objektum és a Naphoz legközelebbi szonda rekordját. Most pedig kiérdemelte a túlélő státuszt. Egyrészt szerencséje volt, hogy csak a kidobódás peremén haladt át, viszont a találkozás kevesebb mint 14 millió kilométerre történt a Naptól, ami a tizede annak, amilyen távol a Föld van a Naptól. Mire a CME-k elérnek minket, már van esélyük arra, hogy némileg szétoszoljanak. A Parker túlélése azt bizonyítja, hogy lehetséges a műszereket kiképezni a gyorsan mozgó töltött részecskék által okozott károkkal szemben.