Így segített a legendás rosette-i kő megfejteni az egyiptomi hieroglifákat
Az egyiptomi birodalom népe Kr. e. 3200-tól egészen Kr. u. 500-ig használták a hieroglifákat, mint egyik írásmódjukat. Az Egyiptomi Birodalom együttes fennállása az emberiség történetének leghosszabb dinasztiája, és mégis, az 5. században bekövetkezett felbomlása után a jellegzetes írásmód ismerete teljesen elveszett.
Ehelyett a kultúrák, társadalmak és birodalmak későbbi generációi ókori egyiptomi tárgyak hordáit hagyták maguk után, amelyek közül sokan egy megfejthetetlennek tűnő, idegen nyelvi rendszerrel voltak borítva.
Mit jelentettek a szimbólumok? Hány szimbólum volt? Volt-e ennek beszélt megfelelője?
A 19. századig tartott, amíg e kérdések közül sok kérdésre választ kaptunk, számolt be az Euronews. Egy olyan korszakban, amikor a nyugat-európai történészeket lenyűgözte az egyiptológia, megtalálták a rosette-i követ. A követ Napóleon csapatai fedezték fel 1799-es egyiptomi hadjárat során, és egy olyan rendelet volt belevésve, amely V. Ptolemaiosz király uralkodását állapította meg Kr. e. 196-ban.
A rosette-i kő azonban attól lett egyedülálló, hogy a rendeletet nem egyszerűen egyiptomi hieroglifákkal vésték. Két másik nyelvre is lefordították. Az első a démotikus, egy gyorsírás, amely az egyiptomiak mindennapi írásrendszereként működött. Amikor a követ felfedezték, még mindig rejtély volt a történészek és a nyelvészek számára.
A harmadik írás azonban kulcsfontosságú volt. Ógörögül volt írva, egy olyan nyelven, amely a történészek körében már jól ismert volt.
Mivel közvetlenül a démotikus és hieroglifikus példák alatt egy ógörög fordítás található, elméletileg minden adott volt a titokzatos egyiptomi nyelvek lefordításához.
Megindult egy verseny, hogy ki lesz az első, aki lefordítja a hieroglifákat. A kőről gipszöntvényeket készítettek, amelyeket Oxford, Cambridge, Edinburgh és a dublini Trinity College egyetemeknek adtak át. Az eredeti pedig a British Museumba került, ahol azóta is áll.
Az első nagy felfedezésekre akkor került sor, amikor Johan David Åkerblad svéd tudós és Antoine-Isaac Silvestre de Sacy francia orientalista megfejtette a görög neveket a démotikus írásmódban. Innen kiindulva kezdtek el dolgozni a démotikus ábécén.
A brit egyiptológus, Thomas Young ezután Silvestre de Sacy tanácsát követve vezette le az ugyanezen görög neveket leíró fonetikus hieroglifikus karaktereket. Youngnak sikerült megfejtenie a “p t o l m e s”-ként írt Ptolemaiosz nevet. Folytatta az írások egyéb hasonlóságainak dekódolását, bizonyítva, hogy a démotikus és a hieroglifák ugyanannak a szövegnek a változatai.
Ezt követően Jean-François Champollion francia tudós folytatta Young munkásságát. Champollion azonosította Kleopátra nevét a szövegben, és arra következtetett, hogy a hieroglifák fonetikusak voltak. A korábbi elméletek szerint teljes egészében logogramokból álltak, tehát azt hitték, hogy egy madarat ábrázoló hieroglifa a “madár” szót jelentette. Champollion azonban segített megfejteni és megállapítani, hogy a hieroglifák fonetikus és logogramos olvasat kombinációját tartalmazzák.
Champollion ezen a napon, 1822-ben az Académie royale des Inscriptions et Belles-Lettres-ben tartott előadása mellett tette közzé a hieroglifákról szóló első munkáját.
Érdemes elolvasni:
