Meglepően sötét oka van, miért nem találunk narválokat az állatkertben

A narválok az óceán legnehezebben megfogható élőlényei közé tartoznak, hosszú, spirális agyaraik szinte mitológiai jelleget kölcsönöznek nekik.

És bár sokan jó pénzt fizetnének azért, hogy élőben láthassák a tenger egyszarvúit, a világ akváriumaiból feltűnően hiányoznak. Ennek oka egyszerre sötét és rejtélyes, hiszen eddig mindössze két kísérlet történt ezen fogascetek fogságban tartására, derül ki az Indy100 beszámolójából.

Mindkettő tragédiával és az azutáni beletörődéssel végződött, miszerint a narváloknak egyszerűen nincs keresnivalójuk a tengeri élővilág ember alkotta központjaiban.

A legendás élőlény, amely a belugákkal és az orkákkal rokon, a sarkvidéki part menti vizekben és folyókban élnek. Két foguk van, és a hímeknél a markánsabbik fogból nő ki a kardszerű agyar, amely akár 3 méter hosszú is lehet, írja a National Geographic.

1969-ben a Coney Island-i New York-i akvárium volt az első olyan központ, ahol narvált állítottak ki. Az IFL Science szerint az akvárium egy fiatal borjúnak adott otthont, Umiaknak, amelynek neve arra a kenura utalt, amellyel a fajra vadásztak az Északi-sarkvidéken. Az inuit közösség tagjai fogták be, akik elmondták, hogy a kölyök követte a kenujukat a táborba, miután megölték az anyját húsért.

Umiakot egy tartályba tették egy nőstény “fehér bálna” mellé, aki mostohaanyjaként viselkedett. És bár a személyzet állítólag hatalmas mennyiségű, apróra vágott kagylóval kevert tejjel etette, hogy boldoggá tegye, nem tudták egészségesen tartani. Kevesebb mint egy évvel azután, hogy Umiak megérkezett a központba, az elárvult narvál tüdőgyulladásban meghalt, amint arról a The New York Times akkoriban beszámolt.

A narválok csak a természetben képesek túlélni

Az állat gyors és tragikus halála azonban nem akadályozta meg a kanadai Vancouver Aquariumot abban, hogy 1970-ben megkísérelje ugyanezt a bravúrt. Az akvárium már 1968 óta készült arra, hogy narválokat fogadjon, amikor igazgatója, Murray Newman azt remélte, hogy a narválok városba hozatala felkeltheti az érdeklődést a faj iránt, és segíthet a faj megőrzésében, számolt be az IFL Science.

Miután kétszer is sikertelenül próbáltak maguk befogni egyet, Newman és csapata kénytelen volt megvásárolni egy fiatal hímet a kanadai Ellesmere-szigeten található Grise Fiordban élő inuit vadászoktól. Az állatot állítólag Keela Luguknak hívták – ez a “qilalugaq” szó fonetikus írásmódja, ami egyes inuktitut nyelvjárásokban “narvált” jelent.

1970 augusztusában, egy héttel Keela Luguk érkezése után a központ két nőstény narvált és három borjút fogott be, amelyeket aztán az akváriumába helyeztek. Kevesebb mint egy hónap múlva azonban a három borjú elpusztult. Novemberre pedig a két nőstény is eltűnt. A közvélemény felháborodásának hatására maga Vancouver polgármestere követelte, hogy Keela Lugukot engedjék vissza a vadonba.

Newman azonban nem engedett a nyomásnak, és végül ugyanabban az évben december 26-án a fiatal bálna is elpusztult.

Nem tudni pontosan, hogy a narválok miért jártak ilyen rosszul fogságban, különösen annak fényében, hogy a faj legközelebbi rokona, a beluga több évet, sőt évtizedet is túlélhet akváriumi létesítményekben.

Ezek az élőlények azonban rendkívüli érzékenységükről lettek ismertek, és a tanulmányok szerint az ember által keltett zajok olyannyira hatással vannak rájuk, hogy már egy, az élőhelyük közelében elhaladó hajó hangja is elég ahhoz, hogy radikálisan befolyásolja viselkedésüket.

Szerencsére úgy tűnik, az akváriumok megértették az üzenetet, és a narválok a tenger rejtélyeiként élhetik tovább életüket.

Érdemes elolvasni:

• A csillagász, akinek egy részeg szarvas volt a háziállata
• A világ leghalálosabb macskaféléje valószínűleg a legaranyosabb is