Röntgenfelvétel leplezte le a Mona Lisa titkát
Leonardo da Vinci a híres Mona Lisát kísérleti “mézarany” alapozóval festette, derül ki a brit és francia vegyészek új röntgenvizsgálatából.
A kutatók egy különleges technikát alkalmaztak, hogy bepillantsanak da Vinci híres műalkotásának molekuláris szerkezetébe.
A felszín alatt egy olyan jellegzetes kémiai jelet találtak, amely a jelek szerint új volt a “Mona Lisa” számára. Egy alapfestéket, amelyet da Vinci szerintük narancsszínű ólom-oxidporral és valószínűleg lenmag- vagy dióolajjal készített, számolt be a Daily Mail.
A ma “plumbonakrit” néven ismert újítást később a 17. századi holland mesterek is átvették, és az autógyártók ma is használják színek tartósítására.
“Olyan ember volt, aki szeretett kísérletezni”, mondta az új tanulmány vezető szerzője. “Minden egyes festménye technikailag teljesen más.”
A Mona Lisa, da Vinci úttörő portréja a rejtélyes mosolyú nőről a tudósok és művészettörténészek szerint még több titkot rejteget.
Unatkozott volna da Vinci?
“Érdekes látni, hogy valóban létezik egy speciális technika a “Mona Lisa” alaprétegének elkészítésére” mondta Victor Gonzalez, a kutatás vezető szerzője, a Centre national de la recherche scientifique (CNRS) vegyésze.
A ritka vegyületet, a plumbonakritet da Vinci első rétegén fedezték fel, közvetlenül a nyárfa felett, amelyre az olasz reneszánsz ikon megfestette remekművét.
Gonzalez szerint először kerül megerősítésre az, amit a művészettörténészek sokáig csak feltételeztek. Da Vinci valószínűleg ólom-oxid port használt a festék sűrítésére és szárításának elősegítésére, amikor elkezdett dolgozni a portrén. A festmény jelenleg a párizsi Louvre múzeum védőüvege mögül mosolyog vissza a látogatókra.
Gonzalez da Vinci, valamint a holland festő, Rembrandt és más művészek tucatnyi művének kémiai összetételét tanulmányozta. Csapata kutatását szerdán publikálta a Journal of the American Chemical Society című folyóiratban.
Munkájukban arra gyanakodnak, hogy a híresen kíváncsi természetű, tanult és találékony reneszánsz mester kísérletező kedvében lehetett, amikor a 16. század elején nekilátott a Mona Lisa megfestésének.
Nem csak a Mona Lisa
Carmen Bambach, a New York-i Metropolitan Museum of Art kurátora és olasz művészeti szakértője “nagyon izgalmasnak” nevezte a kutatást.
Bambach szerint Leonardo festési technikáinak bármilyen tudományosan bizonyított új meglátása “rendkívül fontos hír a művészeti világ és a tágabb értelemben vett globális társadalmunk számára”.
A “Mona Lisában” talált plumbonakrit “Leonardo festőkénti szenvedélyes és állandó kísérletező kedvéről tanúskodik”, mondta Bambach az újságíróknak.
Ez teszi őt időtlenné.
Egyes becslések szerint évente mintegy 7,5 millió látogató keresi fel Párizsban a Louvre-t. Ez azt jelenti, hogy naponta körülbelül 30 ezer ember látogatja meg a világhírű remekművet.
A Mona Lisa alaprétegéből származó festékdarab, amelyet Gonzalez elemzett, szabad szemmel alig látható. Nem nagyobb, mint egy emberi hajszál átmérője, és a festmény jobb felső széléről származik.
A tudósok röntgensugarak segítségével egy szinkrotronban nézték meg az atomi szerkezetét. A szinkrotron egy eszköz, amely a részecskéket majdnem fénysebességre gyorsítja. Ez pedig lehetővé tette számukra, hogy megfejtsék a minta kémiai összetételét.
A plumbonakrit az ólom-oxid mellékterméke, így a kutatók nagyobb bizonyossággal állíthatják, hogy Leonardo valószínűleg használta a festés alatt.
A plumbonakrit gyakorlatilag a festmény receptjének ujjlenyomata, magyarázta Gonzalez. “Ez az első alkalom, hogy ezt ténylegesen kémiailag is meg tudjuk erősíteni.”
Leonardo után a holland mester, Rembrandt is hasonló trükköt használhatott, amikor a 17. században alkotott. Gonzalez és más kutatók korábban az ő munkáiban is megtalálták a plumbonakritet.
Ez azt is elárulja, hogy ezek a receptek évszázadokon át öröklődtek. Ez egy nagyon jó recept volt.
Leonardo feltehetően narancssárga színű ólomoxidport oldott fel lenmag- vagy dióolajban úgy, hogy a keveréket felmelegítette, hogy sűrűbb, gyorsabban száradó pasztát kapjon.
“Amit kapunk, az egy nagyon szép aranyszínű olaj. Hasonló állagú, mint a méz.”
De a Mona Lisa, aki a Louvre szerint Lisa Gherardini, egy firenzei selyemkereskedő feleségének portréja, és Leonardo más művei még mindig rengeteg titkot rejtegethetnek.
“Biztos, hogy még rengeteg felfedeznivaló van. Alig karcoljuk a felszínt. Amit mi találtunk, az csak egy kis adalék a már meglévő tudáshoz.”
Érdemes elolvasni:
