Nagyon magyarosra sikerült a Madame Tussauds Budapest – képgaléria
A budapesti Madame Tussauds igazán különlegesre sikerült, hiszen a nemzetközi hírességek mellett számos magyar történelmi személlyel és sportolóval találkozhatunk. Megnéztük alaposan, miért is ilyen világhírű produkció ez a viaszbábú kiállítás.
A Madame Tussauds Budapestről előzetesen megtudtuk, hogy a kiállításs 51 figurával várja a látogatókat, és ez a 24. Madame Tussauds produkció. Mi magyarok nagyon büszkék vagyunk történelmünkre, és úgy tűnik, hogy ezt igyekeztek is kidomborítani a tulajdonosok. A 250 éves múltra visszatekintő turisztikai világmárka legújabb kiállításán sztárokat, a történelem, a kultúra és a tudomány legismertebb alakjait rejtik a termek, és ami igazán különlegesség teszi számunkra az élményt, hogy köztük 17 magyar vonatkozású személyiséget is megformáztak.
Miért különleges a Madame Tussauds?
A Madame Tussauds kiállítás alapítója Marie Tussaud viaszszobrász, aki 1761-ben született a franciaországi Strasbourgban. A kis Marie hatéves volt, amikor az édesanyja a viaszszobrászattal is foglalkozó orvos, Philippe Curtius házvezetőnője lett. A férfi hamar felismerte a lány tehetségét, és maga mellé vette, hogy kitanítsa, és Marie 16 évesen már el is készíthette első önálló szobrát, amely Francois Voltaire-t ábrázolta. Curtius 1794-ben bekövetkezett halála után Marie megörökölte a viaszmodell-gyűjteményt, amellyel 33 évig utazgatott a világban, és végül 1835-ben Londonban megnyitotta első állandó panoptikumát.
A produkció két igazán különleges élményt ad a látogatóknak. Egyrészt hihetetlenül aprólékosan csinálták meg a viaszfigurákat, így valóban testközelből vehetjük szemügyre a kiállított hírességeket. Egy Madame Tussauds-viaszfigura elkészítése ma akár fél évet is igénybe vehet, és az alanyról 250-300 fénykép szükséges hozzá, illetve 500 különböző mérési adat. Az élő hírességek többször személyesen is meg kell jelenniük a szobrászok előtt, ez alól II. Erzsébet királynő sem volt kivétel. A szobrok előállítása átlagosan 109-110 millió forintba (300 ezer dollárba) kerül. Az alakok ruhája mindig kifogástalan állapotban kell legyen, és mivel akár át is lehet karolni a figurákat, minden nap le ellenőrzi a személyzet, hogy nem használódott el egy-egy ruhadarab.
A Madame Tussauds-nál minden figurán nagyjából 25 világszerte elismert művész dolgozik a London melletti műhelyben és egy-egy alkotás elkészítése átlagosan három hónapot vesz igénybe. Az angliai műhelyből szállítják a figurákat a világ minden pontjára.
A hajszálakat egyenként helyezik fel, ez a folyamat önmagában hat hétig tart. A figurákat kézzel festik, az alaprétegre további rétegeket húznak fel, a fej és a test festése átlagosan 5-5 napnyi munkát jelent. A szemeket egy specialista készíti akrilból, kihasználva az anyag természetes csillogását. Felhelyezés előtt vazelinnel kezelik, lecsiszolják és fényesítik is a szemeket. Minden mozzanat egyedi, így nincs két egyforma tekintet.
Másrészt az életnagyság sokszor meglepi az idelátogatókat, hiszen a filmvásznon keresztül nem gondolnánk, hogy egy-egy sztár milyen alacsony vagy éppen égimeszelő.
Magyaros Madame Tussauds
A belvárosi Palazzo Dorottyában megnyílt produkció nemzetközi és magyar igényeknek akart megfelelni. Már az első terem egy olyan vizuális élményt ad, ami lenyűgözi az érdeklődőket. A falra vetített kisfilmet érdemes végig nézni, de a dekoráció is a teremben nagyon magyaros lett.
És ott vannak a megszólalásig élethű magyar viaszfigurák. A tervezési szakaszban nagyívű felmérésben kérdezték meg a leendő közönséget, hogy kikre kíváncsiak a leginkább. A kutatás eredményei alapján történelmi személyiségeket, sztárokat, sportolókat, kulturális ikonokat és egy világhírű magyar tudósokat is készítettek a Madame Tussauds London melletti műhelyében.
A kiállítás során büszkén pózolhatunk a következő magyar hírességekkel:
Harry Houdini, Hosszú Katinka, Karády Katalin, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Lugosi Béla, Mátyás király, Munkácsy Mihály, Neumann János, Palvin Barbara, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc, Sissi, Szent István király, Széchenyi István, Zámbó Jimmy
Nemzetközi ikonok testközelből
A közönség testközelből találkozhat a legnagyobb hollywoodi sztárokkal, híres énekesekkel, művészekkel, történelmi személyiségekkel és sportcsillagokkal. Közös fotót készíthetnek velük, megismerhetik életük egy-egy ikonikus pillanatát. A viaszszobrok által viselt ruhákat néha maguk a hírességek választják ki, sőt, egyes ruhadarabok közvetlenül a saját ruhatárukból származnak. A sportolók esetében pedig egy-egy átigazolást követően a figura öltözékét is felfrissítik, így Messi és Ronaldo is hamarosan új mezbe bújik.
Kizárólag Budapesten találkozhatnak a hazai és a külföldi látogatók Bud Spencer, Chuck Norris és Peter Falk élethű másaival, ezeket sehol a világon nem mutatták még be. Ez külön öröm az olasz turistáknak, főleg, hogy Olaszországban nincs Madame Tussauds.
Rajtuk kívül a következő hírességek, sportolók és politikusok viaszfigurái várják a látogatókat:
Beyoncé, Sandra Bullock, George Clooney, Tom Cruise, Penelope Cruz, Hszi Csi-Ping, Leonardo DiCaprio, Robert Downey Jr., Lady Gaga, Mihail Gorbacsov, Ryan Gosling, Ariane Grande, Tom Hanks, Whitney Houston, Scarlett Johansson, Angelina Jolie, Jennifer Lopez, Madonna, Freddie Mercury, Lionel Messi, Marilyn Monroe, Brad Pitt, Rihanna, Cristiano Ronaldo, Ronald Reagan, Will Smith, Steven Spielberg, Donald Trump és Bruce Willis.
Középpontban Budapest
London után a második európai múzeum 1972-ben nyílt Amszterdamban, az első amerikai 1999-ben Las Vegasban, az első ázsiai 2000-ben Hongkongban, az első közel-keleti pedig 2021-ben Dubajban. A budapesti panoptikum érkezése előtt Bécsig kellett menni egy Madame Tussauds-élményért.
A Madame Tussauds Budapest az első franchise rendszerben működő produkció. A budapesti székhelyű Dorottya Experience Kft 2019-ben alakult., és a tulajdonosa hazai szakmai befektető. A vállalat célja egy új, nemzetközi és magyar hírességeket egyaránt felvonultató kalandközpont megvalósítására törekszik a városban.
A Madame Tussauds Budapest egyik legimpozánsabb műemlék épületében, a Palazzo Dorottyában lel otthonra. Az 1820-as években átadott palota Pollack Mihály és Hauszmann Alajos tervezők keze nyomát is viseli. Itt működött egykor a legendás Wurm kávéház, amelyet elsősorban bankárok és kereskedők, valamint a sakkozók látogattak – többek között Erkel Ferenc is törzsvendég volt itt. A 19. század végén az épület a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank központja is lett. Az egykori pénztárcsarnok, a lenyűgöző Hauszmann-terem fő kiállítási térként kap új funkciót. Az épület alsó szintjén több, mint 2000 akadálymentesített négyzetmétert foglal el a kiállítás.
Ahogy említettük előzőleg, a magyar főváros nemcsak helyszíne, hanem inspirálója is a kiállításnak: a tárlat belső tereiben számos hazai ikonikus épület és műemlék jelenik meg. A látogatók például átsétálhatnak a Budai Váralagúton, sztárokkal „randevúzhatnak” a Duna-korzón, helikopteres filmforgatás szereplői lehetnek a Halászbástyán és elmerülhetnek a gyógyfürdők különleges világában is.
Az egyedülálló installációk egyaránt tükrözik a főváros és Magyarország örökségét és hagyományait. Az attrakció több száz szakember összehangolt és magas minőségű alkotómunkájának köszönhetően valósult meg.
A kiállításon a viaszfigurák és a csodálatos díszletek mellett rengeteg élmény várja a látogatókat: interaktív képernyők, hang- és fényjátékok, lenyűgöző audiovizuális tartalmak, VR kalandok, szelfipontok és számos egyéb izgalmas meglepetés garantálja az emlékezetes szórakozást. A látogatókat egy különleges látványvilágú „Cinema Café” kávézó és egy Souvenir shop is várja. A belváros szívében található attrakció az év minden napján fogadja hazai és nemzetközi látogatóit.
A jegyvásárlás lehetséges online és a helyszínen is, és bár kétségtelenül nem pénztárcakímélő a belépő, egyszer mindenképpen érdemes ide betérni, hiszen az itt eltöltött idő valóban világszínvonalú produkció. Egy jó tanácsot mindenképpen fogadjon meg minden látogató: ne magányosan menjünk, mert a felejthetetlen élményt egyrészt osszuk meg valakivel, másrészt a selfie itt nem elég, sokkal jobb, ha valaki más készít rólunk képeket.
További részletek: www.madametussauds.hu
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az orosz tudós, aki lehető legrosszabb módon próbált ember-csimpánz hibridet kreálni
Az 1835-ös Holdcsalás: Az emberiség első „élet a Holdon” hírközleménye
Tényleg minden 200. ember Dzsingisz kán leszármazottja?
A Nagy Banyanfa Története: A világ legnagyobb banyanfája
Mi történik, ha eltűnnek a csúcsragadozók? Teljes ökológiai katasztrófa…
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam