Így fog lezajlani a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis ütközése
Az Androméda-galaxis óránként közel 400 ezer kilométeres sebességgel halad a Tejútrendszer felé. Ez az otthonunkhoz legközelebbi nagy galaxis, emellett a legtávolabbi, amit szabad szemmel is láthatunk, mintegy 2,5 millió fényévre tőlünk. Abszolút káosz fogja kezdetét venni, ahogy a két galaxis közeledik egymáshoz, és végül a Tejútméda lesz belőlük. Minden úgy fog kinézni, mint egy hatalmas flipperjáték, hatalmas mennyiségű kőzet, por, aszteroida, bolygó és csillag fog minden irányba szétszóródni.
2012-ig viszont azt sem lehetett tudni, hogy az ütközés biztosan bekövetkezik-e. A kutatók a Hubble segítségével példátlan pontossággal követték az Andromédában lévő csillagok mozgását, írja az Astronomy. Arra a következtetésre jutottak, hogy a két galaxis körülbelül 4 milliárd év múlva ütközik össze. Az ilyesfajta karambolok viszonylag gyakoriak, figyelembe véve a galaxisok hosszú élettartamát. A szimulációk szerint a maradvány egy óriási elliptikus galaxishoz fog hasonlítani, amely egy pacaszerű galaxis, jól kivehető spirálkarok vagy belső szerkezet nélkül.
Az Androméda-galaxisban körülbelül egybillió csillag van, a Tejútrendszerben pedig nagyjából 300 milliárd. Az érintett csillagok elég messze vannak egymástól ahhoz, hogy bármelyikük külön-külön összeütközzön. A Naphoz legközelebbi csillag például a Proxima Centauri, amely körülbelül 4,2 fényévre van tőlünk.
Ha a Nap egy pingponglabda lenne, akkor a Proxima Centauri egy borsó lenne, körülbelül 1095 kilométerre tőle. Bár az egyes galaxisok középpontjainak közelében gyakrabban fordulnak elő csillagok, a közöttük lévő átlagos távolság még mindig 160 milliárd kilométer. Ez olyan, mintha minden harmadik kilométeren egy pingponglabda lenne. Ezért rendkívül valószínűtlen, hogy az összeolvadó galaxisból bármelyik két csillag összeütközne. Néhányuk azonban kilökődhet.
Mi lesz a fekete lyukakkal?
A Tejútrendszer és az Androméda egy-egy központi szupermasszív fekete lyukat tartalmaz. Ezek végül egymásba fonódnak, és az újonnan kialakult galaxis középpontja közelében több millió év alatt összeolvadnak. Amikor a szupermasszív fekete lyukak egy fényévre megközelítik egymást, erős gravitációs hullámokat fognak kibocsátani, amelyek további keringési energiát sugároznak majd, amíg teljesen össze nem olvadnak. Az egyesült fekete lyukak által felvett gáz aktív galaktikus magot hozhat létre. Ha ez megtörténik, elképzelhetetlen mennyiségű energia szabadul majd fel.
És mi a Naprendszer sorsa?
A jelenlegi számítások alapján a tudósok 50%-os esélyt jósolnak arra, hogy egy összeolvadt galaxisban a Naprendszer háromszor messzebb kerül a galaktikus magtól, mint amennyire jelenleg van. Galaxisunk spirálkarokba szerveződik, és a Nap az Orion-karban helyezkedik el. Ha messzebbre sodródnánk, a Naprendszerünk éppen ennek a karnak az ujjhegyénél landolna.
A tudósok azt is megjósolják, hogy az ütközés során 12% az esélye annak, hogy a Naprendszer teljesen kilökődik az újonnan kialakuló galaxisból. Némi megnyugtatás, hogy az emberiség addigra persze már rég eltűnne. Egy ilyen eseménynek valójában nem lenne káros hatása a Naprendszerre, és a Napot vagy magukat a bolygókat érintő bármilyen zavar esélye is csekély lehet, vagyis a bolygómérnöki munkát leszámítva.
Mire a két galaxis összeütközik, a Nap fokozatosan növekvő fényessége miatt a Föld felszíne már túl forró lenne ahhoz, hogy folyékony víz létezzen, ami véget vet minden földi életnek. Azonban bolygónk még mindig az ütközés közepén lesz, és az univerzumról alkotott képünk örökre megváltozna.
Ha azonban még mindig láthatnánk az éjszakai égboltot, akár a Föld pokoli perspektívájából, akár a külső Naprendszer távoli tájairól, az Androméda egyre nagyobb lesz az égbolton, és végül, körülbelül 4 milliárd év múlva, talán horizontról horizontra húzódhat, mint egy derűs harmatos szivárvány.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
