Budapesten csak az első világháború után szűntek meg a hídvámok

A hídpénz, mely sokak számára csak a városi közlekedés egy kellemetlen részleteként tűnik fel, valójában mély és szerteágazó történettel rendelkezik. A hídpénz eredete egészen a középkorig vezethető vissza, amikor útvámok és vámszedés nehezítették az utazók életét. A városok kövezetvámot szedték a település vámhatárain, míg a hidakon és réveken átkelő utazókat is megterhelték különféle vámokkal.

A török kiűzése után Pest és Buda, szabad királyi városi rangjukkal együtt, 1703-ban kapta meg a Dunán való vámszedés jogát. Ebben az időszakban a vámszedési jogot gyakran haszonbérbe adták vállalkozóknak, akik vállalták a vámszedés kockázatát és felelősségét. Ez a gyakorlat hosszú ideig fennmaradt, és a városok jelentős jövedelemhez jutottak ebből a forrásból.

Azonban 1832-től minden megváltozott, amikor komolyan felmerült egy állandó híd építésének lehetősége. Széchenyi István, a hídépítés katalizátora, azt tervezte, hogy egy magán-részvénytársaság fogja megkapni a vámszedés jogát, kiterjesztve azt mindenkire, beleértve a nemeseket és a hadsereg tagjait is. Ennek a tervezett változásnak sok ellenzője volt, és hosszú évekig tartó küzdelem zajlott a két város és a társaság között a vámszedés jogáról és az azt kísérő kárpótlásról.

Vámszedés az állandó hidakon

Az 1836-os törvénycikk alapján végül sikerült megállapodni, és a Lánchídon egy magántársaság szedhette a vámot. A városlakók és vezetők reménykedtek abban, hogy a hídvám megszűnik a híd állami megváltásakor 1870-ban, majd később városegyesítéskor 1873-ban, de ez nem történt meg, még a gyalogosoknak is kellett fizetnie. A hídvámok még a Margit hídon is megjelentek 1876-tól, és 1885-től a szabályokat úgy módosították, hogy a Lánchídon nagyobb díjat kelljen fizetni a teherszállító szekereknek — írja a PestBuda. Ezzel szerették volna csökkenteni a Lánchíd teherforgalmát.

A városlakók és politikusok folyamatosan ellenezték a hídvámokat, mivel ezek hátráltatták a város fejlődését és nehezítették a mindennapi életet. A XX. század elején, amikor már négy hídon szedtek hídvámot, a villamosok és az autók megjelenésével az ellenkezés egyre csak erősödött. Azonban a hídvámok bevételéből finanszírozták az új budapesti hidak építését. Legalábbis a hídvámokból befolyó többlet pénzt kellett új hidak finanszírozására fordítani, amely akkor keletkezett, ha a bevételek meghaladták a 650 ezer forintot.

Az I. világháború után az infláció és az új kormány adócsökkentési szándéka miatt 1918-ban eltörölték a hídvámokat. Törvényileg ezt 1920-ban rendezték, és innentől kezdve Budapesten megszűnt a hídvámok szedése. Bár a hídvámok sokak számára bosszantók voltak, a történetük végül része lett a város fejlődésének és új hidak megépítésének. Ugyan rendkívül bosszantók voltak ezek a vámok, de elősegítették a városfejlődését.

Később még néha felmerült a hídvámok visszavezetésének gondolata, sőt 1945-ben az ideiglenes hidakon vissza is vezették pár hétre a hídvámokat, de ennek már nem volt nagy jelentősége.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

• 3 magyar szellemváros, amit mindenképp meg kell látogatnod
• A Gyermekvasút is felkészült az ünnepekre