Viktória királynő, az ikonikus uralkodó, több mint hat évtizeden át állt a Brit Birodalom élén. Nemcsak a terjeszkedő nemzet irányításának kihívásaival nézett szembe, hanem az életét fenyegető, hátborzongató események sorozatával is. Míg a történelem gyakran sztoikus figuraként ábrázolja őt, személyes naplói egy másfajta történetet tárnak elénk.
1850. június 27-én Viktória királynő összetalálkozott a halállal. Ez volt ötödik merényletkísérlet volt az 1837-es trónra lépése óta. Miközben három gyermekével meglátogatta beteg nagybátyját a Piccadillyn lévő villájában, egy Robert Pate nevű férfi egy fémhegyű bottal fejbe vágta. A királynő látszólag rezzenéstelenül, nyugodtan jelentette ki: “Nem sérültem meg”, de naplói később mélyebb érzelmi reakcióról árulkodtak.
Ez az incidens nem volt egyedi eset. Viktóriát fiatalabb éveiben többször is megfenyegették, többek között 1842-ben pisztolyt szegeztek a hintójára. Az 1840-es években pedig négy különböző férfi lőtt rá. Kezdeti ellenállóképessége ellenére e traumatikus események halmozott hatása nyilvánvalóvá vált. Naplói szerint a tömegben egyre jobban szorongott, ami az ilyen erőszakos találkozások gyakori következménye volt.
A királynő dacosságát a potenciális támadókkal szemben az a vágy vezérelte, hogy megkérdőjelezze az uralkodóról alkotott képet, miszerint a nők nem elég erősek ahhoz, hogy uralkodjanak. A média beszámolói hangsúlyozták sztoicizmusát, és dicsérték a támadások során tanúsított teljes önuralmát. A The Times egyik verse “oroszlánszívű uralkodóként” és “bátor, mint egy király, bár neme szerint királynőként” dicsérte.
A háttérben meghúzódó mentális problémák
Viktória érzelmi terhei azonban idővel nyilvánvalóvá váltak. Pate támadása után bevallotta, hogy a tömegben az életére irányuló merényletek lehetőségének fokozott tudatosságát érezte. A bátorság homlokzata, amelyet a nyilvánosság előtt mutatott, egy sokkal törékenyebb érzelmi állapotot takart.
Viktória királynőt azonban nem az ellene elkövetett merényletek, hanem szerettei halála érte a legnagyobb érzelmi csapásként. Nem sokkal Pate támadása után szövetségese, Robert Peel és nagybátyja is elhunyt. Ezek a veszteségek “a félelem és a szomorúság érzésével töltötték el”, ahogyan azt a naplóiban is megfogalmazta — írja a BBC.
A legnagyobb csapást azonban Albert herceg 1861-ben bekövetkezett halála jelentette. Mély depresszióba süllyedt a királynő, és egy évtizedre visszavonult a közélettől. Az ezt követő gyászt éjszakánként halálvágy kísért. Bár szórványosan visszatért a nyilvános szereplésekhez, soha nem tért teljesen magához, és későbbi éveiben még több személyes veszteséggel kellett szembenéznie.
Viktória királynő élete, amelyet gyakran a gazdagság és a hatalom jellemzett, nem volt mentes a személyes gyász hatásaitól. A merényletkísérletek során tanúsított bátorságának és önuralmának megnyilvánulásai csak bepillantást engednek érzelmi útjának összetett folyamatába.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
