A Hold zsugorodása keresztülhúzhatja a NASA kolonizációs terveit

A Hold zsugorodik, földcsuszamlásokat és holdrengéseket okozva pontosan ott, ahol a NASA az első holdi kolóniát akarja felépíteni.

A Hold évmilliók óta lassan, de mérhetően zsugorodik, írja a Live Science. Most, hogy az Artemis 3 2026-os indítási dátumához közeledik, a geológusok aggódnak amiatt, hogy a holdrengések és a holdi földcsuszamlások hatással lesznek-e a leszállásra.

A legénységgel történő holdraszállás helyszíneinek kijelölésekor a küldetéstervezőknek rengeteg holdi paramétert kell figyelembe venniük. (Ez igaz a közelgő Artemis-misszióktól kezdve az esetleges tartós holdi településekig.) Például a terep alakja dönthet a küldetésről, és az esetlegesen nagy mennyiségű eltemetett víz sokkal vonzóbbá tehet egy helyet, mint szárazabb társait. Most azonban a geológusok szerint a holdrengéseket és a holdi földcsuszamlásokat is szem előtt kell tartani.

Tagadhatatlan, hogy geológiai változások mennek végbe a Holdon.

Mint a tudósok hangsúlyozzák, ez már nem egy akadémiai kérdés. A Hold déli sarkvidékét vizsgáló kutatók – amely a 2026-ban földet érő Artemis 3 tervezett leszállási oldalának közelében helyezkedik el – olyan törésvonalakat azonosítottak, amelyek elcsúszása körülbelül 50 évvel ezelőtt egy nagy holdrengést váltott ki.

Egyes Apollo-missziók során az asztronauták szeizmométereket vittek magukkal. 1973. március 13-án egy különösen erős holdrengés rázta meg ezeket a szeizmométereket a Hold déli pólusának általános irányából. Évtizedekkel később a Lunar Reconnaissance Orbiter átrepült a déli pólus felett, és törésvonalak hálóját észlelte. Új modellekkel a kutatók összekapcsolták ezeket a töréseket a holdrengéssel.

A kutatás tovább bővíti a képet arról, hogy milyenek a holdrengések általában. Elvileg olyanok, mint a földrengések. Mindkettőt elmozduló törések okozzák; a Hold esetében a Hold felszínén zsugorodás közben kialakuló ráncok.

Na de mégis mi a fenéért zsugorodik a Hold?

Nos, ez alapvetően azért van, mert a Hold belseje lehűlt az elmúlt néhány százmillió év során. Olyan ez, mintha egy mazsola összezsugorodna, mondják a tudósok, ami segít elképzelni a ráncok kialakulását is.

Továbbá a Hold felszíne sokkal kevésbé tömör, mint a Földé. Gyakran laza részecskékből áll, amelyeket a becsapódások feldobhatnak és szétszórhatnak. Ennek eredményeként a holdrengések még nagyobb valószínűséggel váltanak ki földcsuszamlásokat, mint a földrengések.

A kutatók szerint, ahogy közeledik az a nap, amikor az emberi csizmák ismét a Holdra lépnek, az érintett embereknek számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a talaj a csizmák alatt nem olyan stabil, mint remélik. A kutatók modellje szerint például a jegéről híres Shackleton-kráter falai földcsuszamlásveszélyesek.

„Ahogy közeledünk a legénységi Artemis küldetés indítási dátumához, fontos, hogy az űrhajósok, a felszerelés és az infrastruktúra a lehető legnagyobb biztonságban legyen” – mondta Nicholas Schmerr geológus, az egyik kutató közleményében. „Ez a munka segít felkészülni arra, ami a Holdon vár ránk – legyen szó olyan szerkezetek tervezéséről, amelyek jobban ellenállnak a holdi szeizmikus tevékenységnek, vagy az emberek védelméről a valóban veszélyes zónákban.”

Érdemes elolvasni:

• Valóban olyan lakható a lakhatósági zóna, mint eddig gondolták?
• Megvan az első, teljesen feltérképezett kontinens