Nero óriási, forgó ebédlőterme tényleg nem kitaláció volt
Nero császár extravagáns palotája volt a Domus Aurea, az Aranyház, amely mintegy 300 szobával büszkélkedhetett, és mindet káprázatos, csiszolt fehér márvány borította. Az épületet először a reneszánsz idején fedezték fel újra, 2009-ben azonban egy francia és olasz régészcsoport lenyűgöző leletet talált. Ásatásaik során váratlan meglepetésre bukkantak: egy forgó étkezőszobára, amely egykor a hírhedt uralkodó illusztris vendégeit szolgálta ki.
A régészek az ókor egyik legkülönösebb és legkifinomultabb építményének nevezték a 2000 éves forgó emelvényt. Érdekes módon Nero forgó ebédlőjének felfedezése megerősíti az ókori történész, Suetonius leírását a palotáról.
Nero, a zsarnoki császár
Nero Kr. u. 54-től 68-ig volt Róma császára, a Julius-Claudius-dinasztia utolsó tagja, írja az Ancient Origins. Figyelmének nagy részét a diplomáciára, a kereskedelemre és a Római Birodalom kulturális életének fellendítésére fordította. Mindazonáltal zsarnokságáról és kicsapongó életéről is ismert volt.
Kr. u. 64-ben a város nagy része elpusztult a nagy tűzvészben, amelyről sok római úgy vélte, hogy maga Nero indította útjára, hogy területet nyerjen tervezett palotakomplexuma számára. Amellett, hogy ő volt az egyik első keresztényüldöző, hírhedt volt arról is, hogy ő volt az a császár, akiről azt állították, hogy “hegedült, miközben Róma égett“. Számos kivégzésért volt felelős, köztük anyja, felesége és valószínűleg mostohatestvére, Britannicus halálát is elrendelte.
Nero aranypalotája
Nero palotájának építése nem sokkal azután kezdődött, hogy a nagy tűzvész megsemmisítette a Palatinus-domb lejtőin álló arisztokrata lakásokat. A Domus Aurea téglából és betonból épült a tűzvész és Nero 68-ban elkövetett öngyilkossága közötti néhány évben.
Nem a villa nevét adó, végletekig túlzó aranyozás volt az egyetlen extravagáns díszítőelem. A stukkófedeleket féldrágakövekkel és elefántcsonttal borították, a falakat pedig freskókkal díszítették, a dekorációt az egyes nagyobb helyiségcsoportokban különböző témák szerint összehangolva.
Suetonius történíró a Cézárok élete című művében határozott leírást adott a palotáról. A leírás annyira túlzónak tűnt, hogy a történészek erősen kételkedtek abban, hogy pontosan tükrözi a tényleges palotát. A legújabb felfedezés azonban arra utal, hogy Suetonius leírása legalább részben helytálló volt.
Mégis, az építkezések terén működött a legkártékonyabban. Palotáját a Palatiumtól az Esquiliaeig bővítette ki, és előbb “átjáró”-nak, később, mikor a tűzvész után átépítette, Aranyháznak nevezte. Ennek nagyságáról és berendezéséről talán elég, ha elmondom a következőket: előcsarnoka akkora, hogy abban a Colossus (Nero) százhúsz láb magas szobra elfért; oly tágas volt, hogy magába fogadott egy ezer lépés hosszúságú hármas oszlopsort meg egy tavat, melyet mint a tengerpartot, városokat jelképező épületek, továbbá szántóföldek, mezők, szőlők, legelők és erdők díszítettek, tele mindenféle háziállattal és vaddal. A palota többi részében minden arannyal volt burkolva, drágakővel, gyöngyházzal kirakva. Az ebédlőtermek mennyezetén mozgatható elefántcsont lapokat és csöveket alkalmaztak, hogy a vendégekre felülről virágot szórjanak, és illatosított vizet permetezzenek. A nagyebédlőt kör alakúra formálták, s az éjjel-nappal, szünet nélkül forgott, mint a világegyetem; a fürdőket a tenger és az Albula folyó vize táplálta. Ekképpen befejezve palotája építését, a felavatásán nagy elismeréssel így nyilatkozott: Végre – mondta – kezd emberhez méltóan lakni.
Suetonius, Caesarok élete (Kis Ferencné fordításában)
A forgó ebédlő modern kori felfedezése
A régészek Nero híres római Domus Aurea épületében végzett ásatások során bukkantak rá a figyelemre méltó felfedezésre. A római Palatinus-domb északkeleti sarkán lévő mesterséges teraszon végzett ásatások során egy kerek, 12 méter magas tornyot találtak, amelynek nagy, négy méter átmérőjű központi pillére és nyolc pár boltíve két emeletet támasztott.
A felső boltívek teteje mentén félgömb alakú lyukak sorai húzódtak, amelyeket csúszós agyaggal töltöttek ki – valahogy úgy, mint a nagy hajókon használt, kezdetleges golyóscsapágyakat tartalmazó üregeket, amelyekre a nehéz terhek szállításához mozgó platformokat szereltek.
A szerkezetben található üregek sorai feltehetően fémgömböknek adtak otthont, amelyek a forgó padlót tartották. A torony alján a régészek arra utaló jeleket is találtak, hogy a falba egy mechanizmust építettek be. A környező köveken található kalcitlerakódások arra utalnak, hogy a padló állandó mozgását egy fogaskerékrendszeren keresztül vezetett víz működtette.
“Ez nem hasonlítható semmihez, amit az ókori római építészetben ismerünk” – mondta Francoise Villedieu vezető régész. Kijelentették, hogy a maradványok valószínűleg minden, ami Nero legendás forgó ebédlőjéből megmaradt – egy kör alakú térből, amelyet úgy terveztek, hogy folyamatosan forogjon, tükrözze a Föld mozgását, és elbűvölje vendégeit. Ez korának mérnöki csodájává tette volna.
Maria Antonietta Tomei régész, a Palatinuson végzett ásatásokat felügyelő kulturális minisztérium régészeti felügyelőségének korábbi tisztviselője elmondta, hogy az ebédlő felfedezése új fényt tudott vetni Nero császárra.
Nero szörnyű hírneve ellenére “nem csak egy negatív figura volt” – magyarázta Tomei a Haaretzben megjelent cikkében. Véleménye szerint forgó étkezőjének mechanikai és építészeti kifinomultsága rávilágít a tudomány és a technológia, valamint a művészetek és a kultúra iránti szenvedélyére.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
