Miért van négyévente szökőév?
Most is épp egy szökőév elején vagyunk, ráadásul épp februárban, a szökőnap hónapjában. De miért tartjuk ezt a szokást, és miért pont így?
A Gergely-naptárban minden negyedik év szökőév, írja a Live Science. Ezt már az iskolás gyerek megtanulják. Minden néggyel osztható számú évben a február 28 helyett 29 napos, így 366-ra feltolva az év hosszát. A figyelmesebbek azt is kiszúrhatták, hogy legtöbbször évről évre egy napot változik, hogy a hét mely napjára esik az adott dátum, ilyenkor azonban kettőt.
Az általunk használt Gergely-naptár mellett a héber, az iszlám, a kínai és az etiópiai naptár is rendelkeznek szökőévekkel. De ezek az évek nem mind négyévente következnek be, és gyakran más évekre esnek, mint a Gergely-naptárban. Egyes naptáraknak több szökőnapjuk is van, vagy akár rövidített szökőhónapokat is tartalmaznak.
A szökőéveken és szökőnapokon kívül a Gergely-naptárnak van egy maroknyi szökőmásodperce is, amelyeket szórványosan adtak hozzá bizonyos évekhez. Legutóbb 2012-ben, 2015-ben és 2016-ban, 2035-től azonban eltörlik a szokást.
Miért van szükségünk szökőévekre?
Kisebb nyűg számon tartani őket, de az időszámítás megfelelő működéséhez elengedhetetlen a szökőév. A Föld ugyanis nem pontosan 365 nap alatt kerüli meg a napot, hanem 365 nap, 5 óra, 48 perc és 56 másodperc alatt. A Gergely-naptár azonban ragaszkodik a kerek napokhoz. Elvégre mennyire kusza lenne már, ha egyik évben hajnalban, aztán délben, majd napnyugtakor lenne éjfél?
Viszont, ha ezt a különbséget nem vennénk figyelembe, folyamatosan nőne a naptári év és a napév kezdete közötti különbség. Ez idővel eltolná az évszakok időzítését. Ha például megszűnnének a szökőévek, akkor a Nemzeti Légi- és Űrmúzeum szerint az északi félteke nyara körülbelül 700 év múlva június helyett decemberben kezdődne.
A szökőnapok minden negyedik évben történő hozzáadása nagyrészt kiküszöböli ezt a problémát, mivel egy plusz nap körülbelül ugyanolyan hosszú, mint az ez idő alatt felhalmozódó különbség.
A rendszer azonban nem tökéletes. Négyévente körülbelül 44 plusz percet nyerünk, vagyis 129 évente egy napot. Bár ez az egyént nem érinti, az évszázadok alatt így is elcsúszna a naptár. A probléma megoldása érdekében minden századik évben kihagyjuk a szökőéveket, kivéve azokat, amelyek négyszázzal oszthatók – szerencsére ezeket a szabályokat már nem nekünk kell észben tartani. Még így is marad egy aprócska különbség a naptári és a napévek között, ezért kísérleteznek szökőmásodpercekkel.
A szökőévek története
A szökőévek ötlete Rómáig nyúlik vissza, amikor Julius Caesar bevezette a Julián-naptárt. 365 napból állt, és a 12 hónapot a mai napig használjuk a Gergely-naptárban. Július és augusztus eredetileg a Quintilis (ötödik) és Sextilis (hatodik) nevet kapta, de később Julius Caesar és utódja, Augustus után átnevezték őket. Akkoriban márciustól indult a naptári év.
A Julián-naptár kivétel nélkül négyévente szökőéveket tartalmazott, és a Houstoni Egyetem szerint szinkronban volt az évszakokkal. Előtte i.e. 46., az „utolsó zavaros év” 455 napig tartott, hogy visszahozzák az addigi elcsúszást.
Évszázadokon át úgy tűnt, hogy a Julián-naptár tökéletesen működik. A 16. század közepén azonban a csillagászok észrevették, hogy az évszakok a vártnál körülbelül 10 nappal korábban kezdődnek. A fontos ünnepek, már nem illeszkedtek bizonyos eseményekhez, például a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséghez. Ennek orvoslására XIII. Gergely pápa 1582-ben bevezette a Gergely-naptárt, amely megegyezik a Julián-naptárral, de a legtöbb centenáriumi évben kizárja a szökőéveket.
Évszázadokon át csak a katolikus országok, például Olaszország és Spanyolország használták. Végül a protestáns országok, például Nagy-Britannia is átvette 1752-ben, amikor az ő éveik nagymértékben kezdtek eltérni.
A távoli jövőben egyszer talán újra kell értékelni a Gergely-naptárt, mivel az kicsúszik a szinkronból a napévekkel. Ehhez azonban több ezer évnek kell eltelnie.
Miért van februárban a szökőnap?
Az i. e. VIII. században a római naptárnak mindössze 10 hónapja volt, amely márciusban kezdődött és decemberben ért véget. A hideg téli időszakot figyelmen kívül hagyták, és nem voltak hónapok, amelyek jelezték volna azt. A vallási év végére végül január és február került, utolsó hónapként pedig februárra már csak a „maradék” jutott. A rómaiak azonban hamarosan elkezdték ezeket a hónapokat a polgári év kezdetével összekapcsolni, így rendszerezésre volt szükség.
Amikor XIII. Gergely pápa 1582-ben hozzáadta a szökőnapot a Gergely-naptárhoz, egész egyszerűen azért választotta a februárt, mert ez volt a legrövidebb hónap. Így a szökőévekben egy nappal hosszabb lett és kevésbé lógott ki.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
