97 éve tart a világ leghosszabb tudományos kísérlete

Az ausztrál Queenslandi Egyetemen található egy kiállítás, amely a világ leghosszabb ideig tartó laboratóriumi kísérletét mutatja be. Olyan régóta fut, hogy két megalkotója is meghalt, mielőtt még bármiféle haladást láthattak volna.

A kísérletet 1927-ben Thomas Parnell, az egyetem első fizikaprofesszora kezdeményezte. Az ötletet a nagy viszkozitású anyagok bemutatására szánták.

Rekordhosszú kísérlet

John Mainstone professzor a kísérlet mellett 1990-ben. Queenslandi Egyetem/Wikimedia

Parnell fogott némi szurkot, felmelegítette, egy lezárt üvegtölcsérbe helyezte, majd három évet várt csak arra, hogy a felvegye a tartály formáját, derül ki az IFLScience beszámolójából.

Már ez is fájdalmasan hosszúnak hangzik, hogy egyáltalán elkezdjenek ennyit várni arra, hogy elkezdődjön a folyamat érdemi része, de a tervezett időtartamát tekintve ez csupán a bemelegítés volt.

1930-ban Parnell levágta a tölcsér szárát, így a nagy viszkozitású folyadék lassan kifolyt az alján. A kísérlet pedig azóta is zajlik.

Az első csepp nyolc évvel a folyamat kezdete után pottyant le, és a következő 40 évben további öt követte.

A kísérlet immár közel 100 éve folyik, így nem véletlen, hogy több különböző professzor is felügyelte már. Parnell és utódja, John Mainstone professzor is úgy halt meg, hogy nem látták, ahogy a cseppek leesnek, a jelenlegi gondnok pedig Andrew White professzor.

A tölcsért immár azonban folyamatosan webkamera figyeli, ami azt jelenti, lesznek szemtanúi a következő nagy eseménynek. Az utolsó csöppenésre 2014-ben került sor, ami az alábbi, három évet felölelő felvételen is látszik.

Tehát, tudtunk meg valami újat ezzel?

Annak ellenére, hogy a kísérlet ki van téve a szobahőmérséklet ingadozásainak, és a tölcsér szárának belső átmérőjét nem lehet pontosan megmérni annak károsodása nélkül, így tartogat számunkra néhány meglepetést.

“A szurokcsepp-kísérletből származó, viszkozitásra vonatkozó eredmény még akkor sem egyezik a korábbi méréseken alapuló előrejelzésekkel, ha figyelembe vesszük a viszkozitás hőmérsékletfüggőségét és a folyamat ismeretlen hőmérsékleti előzményeit” – fogalmazott a kutatócsoport.

“A valószínű magyarázat a szurok különböző mintáinak eltérő viszkozitásában rejlik. Ezekben eltérő lehet a csapdába esett illékony szénhidrogének aránya, ez pedig befolyásolná a viszkozitást.”