A legrégebbi termeszvárak már akkor ősinek számítottak, amikor az emberi civilizáció megjelent
A dél-afrikai tájat gyönyörű vadvirágok tarkítják. Azért nőnek ilyen különleges módon, mert előszeretettel vernek tábort a termeszvárakon, amelyek tápanyagban gazdagabbak, mint a környező talaj, és történetesen a világ legrégebbi termeszvárai.
A termeszvárakat afrikaansul “kis domboknak” nevezik, és a mai napig a Microhodotermes viator nevű faj lakja. A Namaqualand régióban fellelhető Buffels folyó mentén találhatók. Ezek a tavasszal a tápanyagban gazdag termeszvárak felszínén nyíló lila virágoknak köszönhetően láthatók, írja az IFLScience.
“A legújabb radiokarbonos kormeghatározás kimutatta, hogy ezek a halmok sokkal régebbiek, mint bármely korábban ismert. Némelyikük akár 34 ezer éves is lehet”
– mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Michele Francis, a Stellenbosch Egyetem főelőadója egy nyilatkozatban.
Kiemelt kép: depositphotos.com
Köröket vernek a termeszvárak az emberi civilizációra
“Ez régebbi, mint az európai ikonikus barlangrajzok, és még az utolsó glaciális maximumnál is régebbi, amikor hatalmas jégtakarók borították az északi félteke nagy részét.”
A radiokarbon-vizsgálat kimutatta, hogy a termeszvárak szerves széntartalma 19-13 ezer év közötti, míg a karbonáté 34 ezer évre nyúlik vissza.
A korábbi brazil rekordtartó mindössze 4 ezer éves volt, így a Buffels folyó várai a bolygó legöregebb aktív termeszvárai, mintegy 30 ezer évet verve az addigi legrégebbire.
Persze csak addig, amíg a radiokarbonos kormeghatározás nem talál néhány még régebbi képződménytt.
“Hogy perspektívába helyezzük a dolgot, ezek a termeszvárak már akkor is ősiek voltak, amikor még gyapjas mamutok járták a Földet” – folytatta Francis.
“Az utolsó eljegesedési maximum (a jégkorszak leghidegebb periódusa) idején, nagyjából 20 ezer évvel ezelőtt hatalmas jégtakarók borították Észak-Amerika, Európa és Ázsia nagy részét. Ezek a várak ekkor már több ezer évesek voltak, és élő archívumát adják a világunkat alakító környezeti viszonyoknak.”
Ma sokkal melegebb környezetben élnek, de a történelem előtti éghajlati viszonyok ritka emlékei.
Összetételük tanulmányozásával a kutatócsoport megállapította, hogy kialakulásuk idején sokkal több csapadék esett a régióban, ami természetes szénmegkötési folyamatként olyan ásványi anyagokat juttatott a talajvízbe, mint a kalcit és a gipsz.
Lehet, hogy alkotóik még csak miniatűrök, de ezek az ősi halmok rengeteg lehetőséget rejtenek magukban abban, hogy tanítsanak minket a múlt éghajlatáról, és arról, hogyan tudjuk a jövőben mérsékelni az éghajlatváltozás hatásait.
Érdemes elolvasni:
