A világ legrégebbi ismert temetkezési helyét nem a mi fajunk hozta létre
Dél-afrikai paleontológusok megtalálták a világ legrégebbi ismert temetkezési helyét. A lelőhely az ember egy kis agyú távoli rokonának maradványait tartalmazza, akiről korábban azt gondolták, hogy nem képes komplex viselkedésre.
A kutatók 2023-ban közölték, hogy a Homo naledi több példányát találták meg mintegy 30 méter mélyen eltemetve egy barlangrendszerben az “emberiség bölcsőjében”, az UNESCO világörökségi helyszínen, Johannesburg közelében. Szakértők szerint a Homo naledi a középső pleisztocén korszakban élhetett.
A legrégebbi ismert temetkezési hely
“Ezek az eddigi legősibb temetkezések, amelyeket az emberszabásúakról feljegyeztek, legalább 100 ezer évvel korábbiak, mint a Homo sapiens temetkezései” – írták a tudósok tanulmányukban.
Az eredmények kihívást jelentenek az emberi evolúció jelenlegi értelmezése szempontjából, hiszen eddig úgy tartották, hogy az agy fejlődése és növekedése tette lehetővé az olyan összetett, “értelmes” tevékenységek végzését, mint például a halottak eltemetése – írja a Science Alert.
Eddig a legrégebbi feltárt temetkezési helyek körülbelül 100 ezer évesek voltak, és a Homo sapiens maradványait tartalmazták. A mostani leletek viszont legalább Kr. e. 200 ezerig nyúlnak vissza.

A Homo naledi csontjai. Fotó: Lee Roger Berger research team/Wikimedia
A maradványok a Homo naledi fajhoz tartoznak. A Homo naledi egy primitív faj volt, amely a majmok és a modern ember kereszteződésében helyezkedett el. Agya nagyjából narancs méretű volt, és kb. 1,5 méter magas lehetett. Távoli rokonunk hajlított ujjakkal és lábujjakkal, szerszámot használó kezekkel és járásra tervezett lábakkal rendelkezett.
A naledi szó sotho nyelven csillagot jelent. A faj a nevét a “Rising Star” (felkelő csillag) barlangrendszerről kapta, ahol 2013-ban megtalálták az első hozzájuk köthető csontokat.
Sokan megütköztek, amikor 2015-ben Lee Berger paleoantropológus, akinek korábbi felfedezései a National Geographic támogatását is elnyerték, először vetette fel, hogy a Homo naledi többre volt képes, mint amit a feje és az agya mérete sugall. “Ez akkoriban túl sok volt a tudósok számára” – mondta Berger.
A felfedezések további elemzést igényelnek, de az már most biztos, hogy “megváltoztatják az emberi evolúcióról alkotott képünket” – írták a kutatók.
A Homo naledi koponyájáról készült kép ITT tekinthető meg.
Érdemes elolvasni:
- A Tisza-tó mellett ritka vallási kincsek kerültek elő
- Olyan embercsoport maradványait találták meg, akik már 6 ezer éve egyenlőnek tekintették az idegeneket
Kiemelt képünk illusztráció.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Micsoda panoráma a Dunakanyarra! Új látványossággal tér vissza a leégett szálloda – KÉPEK
Félelmetes csúcsragadozót fedeztek fel, egy elefántot is összezúz az állkapcsa
Megújul a 800 éves zsámbéki Árpád-kori templom
Szökésben a „magyar keresztapa”, Radnai László
Libényi János kis híján megölte Ferenc József császárt
2032-ben ide becsapódhat a vészhelyzetet kiváltó aszteroida