Ezek az állatok szeretik, ha elkapják őket

Képzelje el, hogy kutatóként egy korallzátony élénk ökoszisztémáját tanulmányozza. Tökéletes munkának hangzik – minden nap fenséges halak mellett úszni, hozzájárulni az állatvédelemhez, és nyomon követni a halpopulációkat. De néha a dolgok nem úgy mennek, ahogyan elterveztük, és egy-egy kitartó hal meghiúsíthatja a gondosan kidolgozott kutatási terveket.

Vegyük például Phillip esetét, egy halét, aki imádta, ha kifogják. Miközben a kutató megpróbálta csapdába ejteni a halakat, hogy pontosan megbecsülje a zátony populációját, újra és újra kifogott egy halat Philipet. A becsült 200 hal helyett valójában csak 100 hal volt és Philip még vagy százszoror. Hogy Phillip különös vonzalmat érzett-e a kutató iránt, vagy csak élvezte az élményt, azt már soha nem fogjuk megtudni. Lehet, hogy ez a történet kitalált, de rávilágít egy valós problémára a vadon élő állatok kutatásában — számolt be róla a SciShow.

A csapdába esett állatok problémája

A kutatók észrevették, hogy bizonyos állatokat többször is befognak, ami torzítja a populáció becslését. Egy vizsgálatban 11 hal tette ki a fogások több mint felét, egy halat pedig kilencszer kaptak el. Ezek a csapdabarát állatok jelentős problémákat okoznak a kutatók számára, akik megpróbálják pontosan megbecsülni a populáció méretét, ami létfontosságú a természetvédelmi erőfeszítések szempontjából.

A csapdaboldogságról már számos faj esetében beszámoltak, a halaktól a lámpáshalakon át a borzokig. A kutatók megpróbálták megérteni, hogy egyes állatok miért hajlamosak annyira a csapdába esni. Az egyik feltételezés szerint a csapdaboldogság az állat személyiségével függhet össze.

Személyiségjegyek és a csapdaboldogság

Egyes tanulmányok szerint a csapdaboldogság személyiségjegy lehet, mivel bizonyos állatok bátrabbak vagy felfedezőbbek. Ezek a tanulmányok azonban gyakran egyetlen fajra, korlátozott helyeken és időkeretekben összpontosítottak. Amikor a kutatók több fajt vizsgáltak különböző környezetekben és különböző időszakokban, azt találták, hogy a csapdaboldogság nem olyan általános, mint korábban gondolták.

A Maine-i Egyetem tanulmánya például különböző kisemlősök, például cickányok és mókusok viselkedését vizsgálta. A személyiségjegyeket az időben következetes viselkedés alapján azonosították. Azok a szarvasegerek például, amelyek gyakran fedeztek fel új területeket, a későbbi megfigyelések során is így tettek. Ezek a személyiségjegyek azonban nem feltétlenül korreláltak a csapdába esés boldogságával. A kalandvágyó vörös mókusokat például nem fogták gyakrabban, mint kevésbé felfedező kedvű társaikat. Ráadásul azok az állatok, amelyek egy héten boldogok voltak a csapdákkal, nem voltak állandóan boldogok a csapdákkal az évszakok során.

A csapdaboldogságot befolyásoló tényezők

Mivel úgy tűnik, hogy a csapdaboldogság nem személyiségjegy, a kutatók más tényezőket is vizsgálnak, amelyek megmagyarázhatják, hogy egyes állatok miért esnek nagyobb valószínűséggel többször csapdába. A vöröshátú poloskák tanulmányozása során megállapították, hogy az egyedméret és a nem korrelál a csapda-boldogsággal. A kígyók esetében az életkor és a méret volt a tényező, bár ezek szezonálisan változhatnak.

A csapdák kialakításának szerepe

A csapdák kialakítása szintén jelentős szerepet játszhat a csapdaboldogságban. Egy tengeri lampionok vizsgálatában két csapdatípust hasonlítottak össze: tölcséres csapdákat és rámpás csapdákat. A tölcséres csapdáknál alacsony volt a visszafogási arány, míg a rámpás csapdáknál magas, ami arra utal, hogy a csapdák kialakítása befolyásolhatja, hogy mely állatokat fogják ki ismételten.

Fajspecifikus viselkedésmódok

A csapda-boldogság fajspecifikus jellegének feltárása érdekében a kutatók két, ugyanazon a területen élő kígyófajt hasonlítottak össze: a fekete mocsári kígyókat és a sávos vízikígyókat. A csapdákból való menekülés arányát mérték, nem pedig a befogási arányt, feltételezve, hogy azok az állatok, amelyek kevesebbet menekülnek, boldogabbak a csapdákkal. Azt találták, hogy a fekete mocsári kígyóknak sokkal nagyobb volt a szökési arányuk, mint a sávos vízikígyóknak. Ez a különbség összefügghet a táplálkozási szokásaikkal, mivel a fekete mocsári kígyók a víz alatt táplálkoznak, ahol a csapdákat elhelyezték, míg a sávozott vízi kígyók jellemzően a felszínen táplálkoznak.

Végül is rejtély marad, hogy az olyan állatokat, mint Phillip a hal, a bátorság, a kíváncsiság vagy valami egészen más motiválja. A kutatók továbbra is vizsgálják ezt a jelenséget, hogy pontos populációbecsléseket és hatékony természetvédelmi stratégiákat biztosítsanak.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

A kenyai ügyvéd 26 ügyet nyert meg, annak ellenére, hogy nem volt ügyvéd
75 ember a világon démon arcokat lát