Egy olyan korban, amikor a hírnév csábítása és az egyház hatalma összefonódott, Olaszországban egy különös és fájdalmas gyakorlat alakult ki: a castratik létrehozása. Ezek a férfi énekesek, akiket a serdülőkor előtt kasztráltak, hogy megőrizzék magas hangjukat, az európai zenetörténet leghíresebb és legvitatottabb alakjai lettek.
A kasztráltak létrehozásának gyakorlata a 16. században kezdődött, amit a magas hangok iránti igény vezérelt az egyházi kórusokban, miután a Vatikán megtiltotta, hogy nők énekeljenek ezekben a szent helyiségekben. A kasztrálás, amelynek hosszú és változatos története van, megoldást jelentett. A kasztráltak, akik felnőttkorukban is megőrizték fiús hangterjedelmüket, hamarosan népszerű helyettesítéssé váltak. A Vatikán hallgatólagos jóváhagyására 1589-ben került sor, amikor V. Sixtus pápa elrendelte, hogy a Szent Péter kórusban a fiúk és a falsettók helyére kasztráltak kerüljenek — írja az All That’s Interesting.
A 18. századra a kasztrált fiúk iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt, évente becslések szerint 4000 olasz fiút kasztráltak. A népszerűség ellenére az eljárás illegális volt, így a családok kénytelenek voltak hátsó utcai borbélyokat vagy sebészeket keresni. Ezek a fiúk érzéstelenítés nélkül estek át egy fájdalmas, gyakran halálos kimenetelű műtéten. A túlélők szigorú képzésben vettek részt speciális iskolákban, abban a reményben, hogy hangjuk hírnevet és vagyont hoz a családjuknak.
A castrati szátrok felemelkedése
Míg sok kasztrált ismeretlenségben sínylődött, néhányan rendkívüli sikereket értek el. Senesino és Farinelli a két leghíresebb név. Az 1686-ban Francesco Bernardi néven született Senesino a Georg Frederick Händel zeneszerzővel való együttműködése révén vált híressé, magas honoráriumot és elismerést kapott Európa-szerte. Farinelli, aki 1705-ben Carlo Maria Michelangelo Nicola Broschi néven született, még Senesino hírnevét is háttérbe szorította. Farinelli kivételes hangjának köszönhetően évente akár 5000 fontot is kereshetett, és egy évtizeden át felléphetett a spanyol királynak, akinek éneke állítólag enyhítette a király depresszióját.
Farinelli tehetségét olyan kortársak is dicsérték, mint Johann Joachim Quantz zeneszerző, aki mesteri éneklését és páratlan beszédkészségét méltatta. Az elismerés ellenére nem minden kasztrált élvezte ezt a szerencsét. Sokan szegények maradtak, karrierjüket pedig megakasztotta az állapotukkal járó kemény valóság.
A kasztráció sötét oldala
A kasztrálás jelentős és gyakran káros hatással volt a kasztráltak testére. A tesztoszteron hiánya azt jelentette, hogy a növekedési lemezek soha nem záródtak, ami szokatlanul hosszú csontokat és figyelemre méltó magasságot eredményezett. Ez az abnormális növekedés megterhelhette a szerveiket, és olyan állapotokhoz vezethetett, mint a csontritkulás. Nagy mellkasuk, állkapcsuk és orruk, bár jótékonyan hatott a légzési kapacitásukra, hozzájárult jellegzetes és néha megterhelő fizikai megjelenésükhöz.
Sok kasztrált depresszióban és más mentális problémákban szenvedett. Farinelli holttestének 2006-os exhumálása hosszú csontokat és a homlokán felhalmozódott csontokat mutatott ki, ami hyperostosis frontalis internára utal, egy olyan állapotra, amely gyakran okoz fejfájást és depressziót. Ezek az egészségügyi problémák a társadalmi változásokkal együtt hozzájárultak a kasztráltak hanyatlásához.
A kasztrálás hagyományának hanyatlása és vége
A 19. századra a kasztrátorok létrehozásának gyakorlata kezdett kiesni a népszerűségből. A nők újbóli színpadra állítása és a kasztráláshoz való hozzáállás megváltozása a vég kezdetét jelentette. Olyan felvilágosult gondolkodók, mint Jean-Jacques Rousseau, elítélték a gyakorlatot, és 1903-ban X. Pius pápa kitiltotta a kasztráltakat a Sixtus-kápolnából.
A Sixtus-kápolna utolsó kasztráltja, Alessandro Moreschi 1913-ban vonult vissza. A „Róma angyalaként” ismert Moreschi 1922-ben halt meg, hangjának kísérteties felvételét hátrahagyva. Ez a felvétel ritka bepillantást nyújt a kasztráltak világába, akiknek hangja egykor Európa nagytermeit töltötte be.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
A Juukan-szorosban 47 ezer éves leleteket romboltak le a bányászatért
Ani elfeledett városa, amely az egykori örmény birodalom központja volt
