A második világháború leginkább csalódást keltő fegyvere volt a Bismarck csatahajó
Az elsüllyesztése óta eltelt több mint 80 évben sokat írtak Németország zászlóshajójáról, a Bismarckról. A vaskancellárról elnevezett hadihajó az általuk épített legerősebb csatahajó volt.
De mire is volt elég pontosan a Bismarck?
1935 júliusában bocsátották vízre, majd 1939 februárjában kezdte meg a szolgálatot, de alig több mint két évvel később elsüllyesztették. Furcsa módon azonban mégis kialakult egy mítosz a Bismarck körül, amely finoman szólva is hízelgő volt számára, ugyanis a hadihajó jóval gyengébb volt, mint amire emlékszünk, írja a The National Interest.
Az egyik tényező az, hogy a nagyhatalmak a két világháború közötti időszakban nagy előrelépéseket tettek a csatahajók tervezésében. A brit, az amerikai, a japán és olasz mérnökök a fegyverek és a páncélzatok hatékonyságán is fejlesztettek, azonban Németország a versailles-i szerződés miatt ezt nem tehette meg.
A kutatás és fejlesztés azonban más titokban végzett projektekhez hasonlóan folytatódott.
Ősrégi konstrukcióból problémás gyerek
A hadihajó gerincét az 1935-ös angol-német flottaegyezmény aláírása után fektették le, névlegesen még a washingtoni egyezmény által előírt kritériumok, többek között a 36 ezer tonnás határ betartásával. Azonban a Bismarck és egyetlen testvérhajója, a Tirpitz is titokban jóval túllépte ezt a számot.
Mire ezek elkészültek, a nemzetközi haditengerészeti szerződéses rendszer Japán 1937-es kivonulása után már romokban hevert, amely lehetővé tette az eszkalációs záradék aktiválását, amely 46 ezer tonnás vízkiszorítást engedélyezett.
Németország a kikényszerített csatahajó-tilalma miatt sok tekintetben az első világháborúból származó tervekre támaszkodott. Ez magában foglalta a Bayern-osztályú csatahajó elemeinek felhasználását, és ennek eredményeként a Bismarck valójában kevésbé volt fejlett, mint a korszak amerikai, brit, olasz vagy japán csatahajói.
Nagy volt a Bismarck, de közel sem akkora, mint a japán Jamato. Wikmiedia
A Bismarck és a Tripitz megépítése előtt az utolsó igazi németországi csatahajó két Bayern-osztályú volt, amelyeket a császári haditengerészet számára építettek. A Bayern alapkonstrukcióját alaposan felülvizsgálták, de a konstrukció megtartása azt is jelentette, hogy számos alapvető hibát is megtartottak.
A kormánylapátok és a kormányművek védelme nem volt megfelelő, és az elsődleges páncélozott fedélzet helyét más nagyhatalmak már rég áthelyezték, így a hajó kommunikációs és adatátviteli rendszereinek nagy részét védtelenül hagyták, ami később döntő szerepet játszott a hadihajó elvesztésében.
Egy másik jelentős probléma a fegyverek rossz kialakítása volt, ami miatt további, különálló alacsony szögű hajó- és nagy szögű légvédelmi ütegekre volt szükség, amely növelte a vízkiszorítást. A páncélzat gyenge minősége, valamint a német 380 mm-es lövedékek rossz minősége is problémát jelentett.
Ezeknek igen nagy százaléka nem robbant fel megfelelően így a Bismarck elméletben fennálló előnye minden ütközetben elveszett. Egy régi konstrukció felhasználása és átdolgozása azt jelentette, hogy viszonylag rövid hatósugárral rendelkezett, mivel kazánjai is szörnyű hatásfokkal rendelkeztek.
Bár a Bismarck és a Tripitz lehettek a második világháború legnagyobb európai hadihajói, eltörpültek a japán Jamato, valamint még az amerikai haditengerészet Iowa-osztályú hajói mellett is.
A Tigrisekkel vagy az StG44-es rohamlöveggel ellentétben a Bismarck-osztály egyszerűen közel nem volt sem forradalmi, sem fejlettebb a többieknél.
Érdemes elolvasni:
