Körülbelül 200 millió évvel ezelőtt kezdődött a Föld történetének egyik legjelentősebb geológiai eseménye – a Pangaea szuperkontinens felbomlása, amely India kalandos útjához is vezetett a későbbiekben. Ez a monumentális esemény nemcsak bolygónk fizikai tájképét formálta át; számtalan faj evolúciós eltérésének is megalapozta a terepet. Ahogy a talaj megnyílt és a hasadék nőtt, Pangea fokozatosan szétszakadt, és végül lehetővé tette, hogy a tengervíz elárassza az újonnan kialakult szakadékot. Ez a tengeri út összekapcsolta az ősi óceánokat, a Tethyst és a Panthalassat, és a szárazföldeket két nagyobb régióra választotta: északon Laurasiára és délen Gondwanára. Ez a felosztás döntő fordulópontot jelentett a földi élet történetében, és külön evolúciós utakat hozott létre az új kontinenseken elszigetelt növények és állatok számára.
Pangaea felbomlásának kezdeti szakaszában a mai déli féltekét alkotó kontinensek szétválnak, összefoglaló néven Gondwana. Ez a szuperkontinens magában foglalta a mai Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát, az Antarktiszt és Ausztráliát. Körülbelül 120-100 millió évvel ezelőtt jelentős szakadás alakult ki Afrika, Madagaszkár és India között, elszigetelve e régiók növény- és állatvilágát. Ez az elválasztás az allopatrikus speciáció klasszikus példája volt, ahol egy fizikai gát a fajok elkülönüléséhez vezet az izoláció miatt — számolt be róla a PBS Eons.
India utazása különösen figyelemre méltó volt. Az indiai szubkontinens Gondwanától elszakadva magányos útra indult, lenyűgöző sebességgel haladva észak felé. Kezdetben körülbelül 5 centimétert tett meg évente, ami gyors ütemű a mai átlagos lemezmozgáshoz képest. Körülbelül 80 millió évvel ezelőtt azonban India sebessége drámaian, évi 14 centiméter fölé emelkedett. Ezt a gyorsulást az okozta, hogy a lemezt szubdukciós zónák húzták észak felé, ahol az egyik tektonikus lemez a másik alá kényszerül.
A kréta katasztrófa: A dekkani csapdák és a tömeges kihalás
Ahogy India különböző éghajlati zónákon haladt keresztül, a változó körülmények arra késztették a fajokat, hogy alkalmazkodjanak vagy elpusztuljanak. Körülbelül 67 millió évvel ezelőtt India útja keresztezte a Réunion hotspotot, és elindította a Deccan csapdákként ismert hatalmas vulkánkitöréseket. Ezek a kitörések hatalmas mennyiségű lávat és mérgező gázokat bocsátottak ki, ami jelentősen hozzájárult a környezeti stresszhez. E kitörések időpontja, amely egybeesett a 66 millió évvel ezelőtti katasztrofális aszteroida becsapódással, súlyosbította a kréta-paleogén kihalási esemény hatásait. A vulkáni tevékenységből eredő kettős támadás és egy földönkívüli becsapódás az indiai szubkontinensen szinte minden gerinces pusztulásához vezetett, kivéve néhány ellenálló fajt, mint például a békák, kígyók és a caeciliák.
India: Az evolúció szigeti laboratóriuma
A tömeges kihalás után India az evolúciós potenciál lebegő szigete maradt. Évmilliókon át ez az elszigetelt szárazföld fajok egyedülálló tömbjének adott otthont, beleértve a korai méhlepényes emlősöket. Az egyik figyelemre méltó felfedezés az Indiában talált korai patás (patás állatok) nemzetség, a Cambaytherium kövülete, amely arra utal, hogy a modern páratlan lábú patás állatok, például a lovak és az orrszarvúk ősei innen származhattak.
Hasonlóképpen, India fosszilis lelete a cetfélék eredetére is utal, amely csoportba tartoznak a bálnák és a delfinek. Az olyan kövületek felfedezése, mint az Indohyus, egy kicsi, szarvasszerű lény, azt jelzi, hogy ezek a tengeri emlősök a régióban élő szárazföldi ősökből fejlődtek ki, és évmilliók alatt alkalmazkodtak a vízi élethez.
Újra kapcsolatban a világgal
Körülbelül 45 millió évvel ezelőtt India végül összeütközött az ázsiai kontinenssel, és véget vetett hosszú elszigeteltségének. Ez az ütközés nemcsak a magasba nyúló Himaláját alakította ki, hanem elősegítette a fajok vándorlását az indiai szubkontinens és Ázsia többi része között. Ez a biotikus csere magában foglalta az indiai fajok, például a korai lovak elterjedését, valamint az ázsiai növény- és állatvilág beáramlását, például a dipterocarps, a magas trópusi fák családját.
Ez az újra egyesülés lehetővé tette a biológiai sokféleség újjáéledését, mivel mindkét szárazföldi fajok keveredtek és alkalmazkodtak az új környezetekhez. A tektonikus lemezek folyamatos mozgása és ütközése, valamint a Himalája felemelkedése új élőhelyeket és további lehetőségeket teremtett a fajképződéshez.
Az indiai szubkontinens elszigeteltsége és az azt követő ütközések kiváló példái annak, hogy a tektonikus erők hogyan vezethetik elő az evolúciós folyamatokat, ami új fajok megjelenéséhez és mások kihalásához vezethet. Miközben folytatjuk ennek az ókori világnak a maradványainak tanulmányozását, mélyebb betekintést nyerünk bolygónk dinamikus történelmébe és az általa támogatott, folyamatosan változó élet kárpitba.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Ausztrália terve a tenger alatti internetkábelek megvédésére – Miért fontos ez?
Felfedezték a világ egyik legősibb lárváját Kínában – Melyik korszakból származik vajon?
