Portugál gálya: a szél hajtotta tengeri szörny 30 méteres csápokkal
A portugál gálya (Physalia physalis) nevét állítólag a 18. századi vitorlás hajókról kapta, mivel hasonlít a felvont vitorlákkal hajózó járművekre. Csípése hasonlóan fájdalmas és veszélyes, mint a medúzáké, mégsem testvérek.
Rózsaszín lufi vagy a portugál gálya?
A portugál gálya (Physalia physalis) egy floridai strandon. Fotó: Wikimedia Commons
A nyílt óceánon ez a furcsa élőlény inkább rózsaszín lufinak tűnik, amelyhez hosszú kék szalagok csatlakoznak. Ez a “lufi” egy gázzal töltött úszó, ami vitorlaként funkcionál: a víz felszíne fölé emelkedik, hogy belekapjon a szél – olvasható a Science Focus cikkében.
Így utaznak a portugál gályák az óceánon, néha ráadásul több ezren egyszerre. Nem végeznek aktív úszómozgást, teljesen a szél erejére vannak utalva. A “vitorlájuk” irányától függően jobb- vagy bal”kezesek” is lehetnek.
A portugál gálya (Physalia physalis). Fotó: Wikimedia Commons
Közelebbről nézve hasonlítanak a medúzákra, és néhány tulajdonságuk valóban közös is, például az, hogy a csípésük rendkívül fájdalmas. Ha egy lapos, halvány színű lufiszerű dolgot látsz a tengerparton kék szalagokkal, jobb, ha békén hagyod. Valószínűleg egy elpusztult portugál gálya lesz az, amely, bár a színét elvesztheti halála után, csípésének ereje nem csökken.
A furcsa testfelépítésű szifonofórák
A portugál gálya egy szifonofóra, ami rokon faj a medúzákkal, a tengeri rózsákkal és a korallokkal. Körülbelül 175 szifonofóra faj létezik, amelyek közül néhány a tengerfenéken él, a legtöbb a mély tengerben úszik. A portugál gálya az egyetlen szifonofóra faj, amely a felszínen lebeg.
A portugál gálya (Physalia physalis) lehet jobb- vagy bal”kezes”. Fotó: Wikimedia Commons
A legfurcsább dolog a szifonofórákkal kapcsolatban a testfelépítésük. Mint más élőlények, ők is egy megtermékenyített petesejtből indulnak, amelyből embrió fejlődik ki, innentől viszont másképp történnek a dolgok.
A legtöbb állat, köztük az ember is, úgy nő, hogy teste egyre nagyobb lesz, bizonyos részei pedig specializálódnak, például az emésztésre vagy a szaporodásra. A szifonofórák azonban másképp működnek: ahelyett, hogy a testük specializálódna, klónozzák önmagukat, kisebb, genetikailag azonos “testeket” hoznak létre. Ezeket az apró egyedeket zooidoknak nevezzük. A zooidok egy speciális mintázatban helyezkednek el, és közösen alkotják a szifonofórát.
A fő négy zooid típus mind más feladatot lát el: táplálkozás, emésztés, szaporodás és védekezés (csípés). Sokan tévesen azt hiszik, hogy ezek a zooidok különálló állatok, mivel egyesek hasonlítanak a magányosan élő rokonaikra, például a medúzák úszó formájára vagy a tengeri rózsák virágszerű alakjaira. Ezzel szemben a valóság az, hogy a szifonofóra zooidjai önállóan életképtelenek, így hát a kolóniára vannak utalva.
Nemcsak ők vadásznak, rájuk is vadásznak
A portugál gályák fontos részei egy kevéssé ismert ökoszisztémának, amely neve pleusztón, és amely a tenger és a levegő határán létezik. Ahogy sodródik a portugál gálya, csápjaival halakat és halivadékokat fog, melyeket bénító mérgével ejt el. Csápjai akár a 30 métert is elérhetik.
A Glaucus atlanticus, más néven tengeri fecske vagy kék sárkány. Fotó: Wikimedia Commons
Azonban ők maguk sincsenek biztonságban, hiszen más állatok vadásznak rájuk. Egy különleges tengeri csiga, amelyet néha kék sárkánynak vagy tengeri fecskének hívnak, megeszi a csápokat, majd a bennük lévő méreganyagokat saját védelmére használja fel. A takaró polipok is használják a portugál gálya csápjait, hogy zsákmányt ejtsenek vagy távol tartsák a támadókat.
Érdemes elolvasni:
