A Hold vulkánjai még a dinoszauruszok korában is aktívak voltak
A Hold hosszú élete során sokat változott, belső és külső erők hatására, néha mindkettőre. A magmaóceánok és a vulkanizmus jelenlétét már csak a nyomaikból ismerjük, de úgy tűnik, sokkal közelebb voltak időben, mint gondoltuk. Egy új kutatás bizonyítékot szolgáltat a mindössze 120 millió évvel ezelőtti vulkanizmusra.
A kínai Csang-o-5 2020 decemberében landolt a Hold felszínén és közel 2 kilogrammnyi ayagot gyűjtött. A mintákból a kutatók több bizonyítékot találtak vízre, sőt, korábban ismeretlen ásványi anyagokra is.
A mostani jelentés témája pedig a vulkanizmus, ugyanis az értékes mintában sok üveggyöngy rejtőzött. Egy apró töredék, amely a minta teljes tömegének mindössze egymilliomod része, vulkanikusnak tűnik. A feltételezett vulkanizmushoz képest azonban nagyon fiatal, írja az IFLScience.
Sokkal fiatalabbak a Hold vulkanikus bizonyítékai, mint eddig gondolták
Jüjang Ho professzor, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa elmagyarázta, hogy „a Holdon kiterjedt bizonyítékok vannak ősi vulkanikus tevékenységre, de nem világos, hogy ez a vulkanizmus mennyi ideig maradt fenn”.
„A Csang-o-5 által gyűjtött talajmintákban nagyjából 3 ezer üveggyöngyöt vizsgáltunk, és három vulkanikus üveggyöngyöt azonosítottunk.”
„A három vulkáni üveggyöngy urán-ólom kormeghatározása azt mutatja, hogy 138-108 millió évvel ezelőtt keletkeztek, ami az eddigi legfiatalabb, vulkanizmust igazoló lelet.”
Az NBC News szerint a korábbi elméletek arról szóltak, hogy égi útitársunk vulkanizmusa 2 milliárd évvel ezelőtt hagyott alább. A mostani eredmények alapján azonban számos dinoszaurusz akkor létezett, amikor a Holdon még javában folyt a vulkanikus tevékenység. Azonban ez nem volt akkora mértékű, hogy az égre meredő állatok lássák a láva izzását.
Ho professzor szerint „a kitörések nem voltak óriásiak, máskülönben távérzékelési technikákkal is megfigyelhető lenne, mint a Holdon zajló régebbi vulkanikus tevékenységek. Puszta szemmel nem láthattuk volna, de talán távcsővel igen.”
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé