2008-ban a régészek a brit Heslington faluban megdöbbentő felfedezést tettek: egy 2600 évre visszamenőleg feltűnően jól megőrződött emberi agyat találtak. A lefejezett koponyában talált agy több mint egy évtizeden át zavarba ejtette a tudósokat rendkívüli, a tipikus bomlási folyamatnak ellentmondó megőrzési állapota miatt. Most egy új tanulmány talán felfedte az ősi agy túlélésének titkát.
A heslingtoni agy az Egyesült Királyságban valaha felfedezett legrégebbi agymintadarab, és a megőrzése egyenesen csodával határos. A halál után az emberi test általában gyors bomlásnak indul, és magas zsír- és víztartalma miatt az agy az egyik első szerv, amely lebomlik. A rothadási folyamat 36-72 órán belül megindul, és a lágy szövetek teljes bomlása általában öt-tíz éven belül következik be. A heslingtoni agy azonban minden valószínűség ellenére évezredek óta sértetlen maradt — írja az All That’s Interesting.
A koponyát, amely valószínűleg egy olyan emberé volt, aki erőszakos, akasztás általi halált halt, évszázadokig a földbe temették. Amikor a régészek kiásták, azt találták, hogy míg a test nagy része elporladt, az agy egy kis része valahogy ellenállt az idő vasfogának.
A válaszok keresése
A tudósok évek óta fejtörést okoz, hogyan maradhatott meg ilyen jól a heslingtoni agy. A legújabb kutatások szerint a válasz egy titokzatos vegyületben rejlik, amely gátolta az agy természetes bomlási folyamatát. A Science Alert című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók úgy vélik, hogy ez a vegyület, amely valószínűleg az agyon kívülről származott, védő „blokkolóként” működött, megakadályozva, hogy a proteázok néven ismert romboló enzimek lebontsák az agyszövetet.
A proteázok felelősek a szervezetben a halál után a fehérjék lebontásáért. A Heslington-agy esetében azonban úgy tűnik, hogy az azonosítatlan vegyület az agyon kívülről diffundált az agy mélyebb struktúráiba, gátolva ezeket az enzimeket, és lehetővé téve, hogy az agy fehérjéi stabilizált aggregátumokat képezzenek. Ez a szokatlan folyamat hatékonyan megvédte az agyat a bomlástól, még az eltemetés helyén uralkodó meleg hőmérsékleten is.
A modern és az ősi agyak összehasonlítása
A jelenség jobb megértése érdekében a kutatók egy éven keresztül kísérletet végeztek, és egy modern agymintában figyelték a fehérjék fokozatos lebomlását. Ezt követően összehasonlították ezeket az eredményeket a heslingtoni agy állapotával. Az eredmények azt mutatták, hogy a Heslington-agy köztes filamentumai (IF-ek) – a neuronok közötti kapcsolatokat fenntartó fehérjeszerkezetek – rövidebb és keskenyebb szövedéket őriztek meg, hasonlóan az élő agyban lévőkhöz.
E figyelemre méltó hasonlóságok ellenére a Heslington-agy sejtjei már nem működőképesek, ami megerősíti, hogy bár az agy jól megőrzöttnek tűnik, mégsem egy élő szerv.
A környezet szerepe
További elemzések arra utalnak, hogy a védő vegyület valószínűleg abból a környezetből származik, ahol a koponyát eltemették, és nem maga az agy termelte. A vegyület pontos természete továbbra is ismeretlen, és mivel csak egyetlen ilyen példányt vizsgálnak, a tudósok még mindig dolgoznak azon, hogy megfejtsék a heslingtoni agy teljes rejtélyét.
Következmények a modern tudomány számára
Bár az agy megőrzésének pontos mechanizmusai még nem teljesen tisztázottak, a tanulmány megállapításainak szélesebb körű következményei lehetnek a modern tudományra nézve. Annak megértése, hogy a Heslington-agy fehérjéi hogyan álltak ellen a bomlásnak, betekintést nyújthat az emberi agyban a romboló plakkok kialakulásába, amelyek az Alzheimer-kórhoz hasonló neurodegeneratív betegségekkel hozhatók összefüggésbe.
A Heslington-agy megőrzése nem csupán egy lenyűgöző régészeti lelet; egyedülálló lehetőséget kínál annak feltárására is, hogy az ősi környezet és körülmények hogyan befolyásolhatják az emberi szövetek bomlását – vagy megőrzését. Ahogy a kutatók folytatják a vizsgálatokat, a Heslington-agy még több titkot fedhet fel mind ősi múltunkról, mind az orvostudomány jövőjéről.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Az univerzális mozgás titkai: Ezért nem áll meg semmi a világegyetemben
Becsapódások és Marsi Meteoritok: Új felfedezések a Földre érkezett űrkőzetekről
