Az építészet halálsugarai: Amikor az épületek megégetnek

2010-ben a Las Vegas-i Vdara Hotel gyanútlan medencés vendége bizarr és fájdalmas eseményt élt át. Bill Pentis, aki a medencénél pihent, hirtelen azt tapasztalta, hogy a haja és a teste ég. Eközben az Atlanti-óceán túloldalán, Londonban Martin Linay visszatért a Fenchurch Street 20. szám közelében parkoló Jaguárjához, és autójának egyes részei megolvadtak. Mindkét esetet nem rosszindulat okozta, hanem az, hogy a nap visszatükröződött a közeli épületek ablakain, ami intenzív, koncentrált napfénysugarakat eredményezett – ezeket nevezik „nap halálsugaraknak”.

Ezek a „halálsugarak” a napkonvergencia néven ismert jelenség eredménye voltak. A mögötte álló fizika viszonylag egyszerű. Amikor a Napból érkező párhuzamos fénysugarak egy parabolikusan ívelt felületre, például egy épület üveghomlokzatára érkeznek, a sugarak visszaverődnek és egyetlen fókuszpontba koncentrálódnak. Ez a felerősödött hő súlyos égési sérüléseket okozhat, megolvaszthatja a tárgyakat és megvetemedhet a fém, attól függően, hogy a fókuszpont milyen pontosan illeszkedik az emberekhez vagy tárgyakhoz. Olyan ez, mintha nagyítóval fókuszálnánk a napfényt, csak sokkal nagyobb és pusztítóbb mértékben — számolt be róla a fern.

Bill Pentis esetében a Vdara Hotel, egy elegáns, ívelt üveghomlokzattal rendelkező épület, akaratlanul egy óriási napfényvisszaverővé vált, amely a napfényt a szálloda medencéjére fókuszálja. Londonban ugyanez az elv érvényesült a hírhedt 20 Fenchurch Street-i épületre, amelyet jellegzetes formája miatt „Walkie-Talkie”-ként ismerünk. Ennek az épületnek a fényvisszaverő felülete közvetlenül az utcára sugározta a napfényt, ami a hőmérsékletet a magasba emelte, megolvasztotta a parkoló autók részeit, sőt egy újságíró még egy tojást is megsütött a járdán.

Veszélyes tervezési hibák, amelyek halálsugarat eredményeznek

Mind a Vdara Hotelnek, mind a Fenchurch Street 20-nak van egy közös tervezési hibája: az ívelt homlokzatuk. Sajnos úgy tűnik, hogy az épületek építésze, a néhai uruguayi tervező, Rafael Viñoly a kockázatok ellenére is vonzódott ezekhez a formákhoz. A Vdara incidens nem volt teljesen váratlan – Viñoly és csapata állítólag már az épület építése során tisztában volt a problémával, sőt, még egy speciális fóliát is felhelyeztek az ablakokra, amely a hővisszaverődés hatását hivatott enyhíteni. Ez az óvintézkedés azonban elégtelennek bizonyult.

A Vdara után elkészült Walkie-Talkie épület megismételte ugyanezt a hibát, és a napfényt veszélyes mértékben felerősítette. Ezúttal a hőmérséklet a fókuszzónában 72 °C-ra (161 °F) emelkedett – ez elég meleg ahhoz, hogy Martin Linay Jaguarjának egyes részei megolvadjanak. A potenciális kockázatok előzetes ismerete ellenére ugyanaz az építészeti mulasztás történt, ami felháborodást és gúnyt váltott ki, és a brit média olyan kifejezéseket használt, mint a „Walkie-Scorchie” és a „Fry-scraper”, hogy kigúnyolja az épület veszélyes mellékhatásait.

Mennyire volt komoly a veszély?

Bár az incidensek nem követeltek halálos áldozatokat, rávilágítottak arra, hogy az ilyen tervezési hibák jelentős kockázatot jelenthetnek. A Vdara medence közelében a hőmérséklet akár 20°C-kal is megemelkedett, míg a 20 Fenchurch Street fókuszpontjában az utcán 17°C-kal emelkedett a hőmérséklet, ami pillanatok alatt súlyos égési sérüléseket képes okozni. Szerencsére egyik esetben sem sérült meg senki súlyosan, bár sokan tartottak rosszabb kimeneteltől, különösen azoknál az egyéneknél, akik esetleg tudtukon kívül elaludtak a perzselő sugarak alatt.

Különösen a londoni eset keltett széles körű figyelmet. Martin Linay autójának megolvasztása mellett a halálsugár hatása elszenesítette a közeli lábtörlőket, deformálta a műanyag tárgyakat, és még az újságírók fantáziáját is beindította, akik az utcán sütött tojásokkal akarták bemutatni a furcsaságot.

Az építész válasza

Rafael Viñoly válasza a közfelháborodásra finoman szólva is zavarba ejtő volt. A The Guardian című lapnak adott 2013-as interjújában Viñoly lekicsinyelte az ügyet, és azt állította, hogy ez egy „teljesen más probléma”, mint ami a Vdara-ban történt. Megjegyezte, hogy az akkoriban rendelkezésre álló szoftvereszközök nem voltak elegendőek a napelemes konvergenciaprobléma pontos előrejelzésére – ezt az állítást szakértők cáfolják, akik szerint az építészek számára könnyen elérhetőek voltak az ilyen eszközök. Viñoly még azt is megjegyezte, hogy a globális felmelegedés részben felelős lehet, és a váratlan londoni napsütéses napokra hivatkozott, mint hozzájáruló tényezőre.

A közvélemény visszhangját követően mindkét épületet módosították a hatások enyhítése érdekében. A Walkie-Talkie-t állandó napellenzőkkel és a visszavert fényt szétszóró brise soleil-lel szerelték fel, míg a Vdara több esernyőt és stratégiailag elhelyezett cserepes növényeket épített be, hogy a medencés vendégeket megvédjék a perzselő sugaraktól.

A nap halálsugarainak különös esete

Bár a napfény konvergenciája veszélyes lehet városi környezetben, az alapelv nem mindig pusztító. A technológiában gyakran használnak parabolikus tükröket és reflektorokat a napfény hatékony hasznosítására. New Yorkban például egy földalatti parkprojekt napelemes reflektorokat használ, hogy a természetes napfényt a sötét, földalatti terekbe irányítsa. Franciaországban egy napkemencében a koncentrált napfényt víz elpárologtatására használják, és a fókuszpontban akár 4432 °C-os hőmérsékletet is elérő energiát termelnek.

A napenergia-konvergenciának ezek a gyakorlati alkalmazásai szöges ellentétben állnak a rosszul megtervezett építészeti tervek által okozott káosszal. Amikor az építészek figyelmen kívül hagyják vagy alábecsülik a fényvisszaverő felületek potenciális veszélyeit, az eredmény veszélyes lehet, amint azt a Vdara Hotel és a Walkie-Talkie épület hírhedt halálsugarai mutatják.

Következtetés

Ezeknek az építészeti halálsugaraknak a különös története arra emlékeztet, hogy még a legesztétikusabb formatervezésnek is lehetnek nem kívánt következményei. Mind Las Vegasban, mind Londonban az ívelt üveghomlokzatok és a napfény kombinációja perzselő fókuszpontokat hozott létre, amelyek veszélyt jelentettek az emberekre és a tulajdonra egyaránt. Szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja, de az esetek rávilágítanak arra, hogy az építészetben a fizikát is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy az épületek szépsége ne járjon rejtett veszélyekkel.

Egyelőre a két épület fényvisszaverő sugarai megszelídültek, de a nap halálsugarainak öröksége továbbra is különös fejezete marad az építészettörténetnek – egy olyan fejezet, ahol a tervezés szó szerint beleégett a köztudatba.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

Felfedezték a „harmadik állapotot”: se nem élet, se nem halál
A Bose-Einstein-elmélettel egydimenziós gázzá alakították a fényt