Galaxisunk egy sokkal nagyobb vonzásmedence része lehet

Egy sokkal nagyobb, rejtélyes struktúra is munkálkodhat a Tejútrenszer szintje fölött, amit egyelőre vonzásmedencének hívnak a kutatók.

A világegyetemben sokkal nagyobb struktúrák részei vagyunk, amelyek gravitációs kölcsönhatások révén jöttek létre. A Nap körül keringünk, a Nap a Tejútrendszer része, a Tejútrendszer pedig a Lokális Galaxiscsoport része, amely számos kisebb galaxist, valamint az Andromédát is magában foglalja.

De ez nem áll meg itt. A Lokális Galaxiscsoport a Szűz szuperhalmaz külső peremén helyezkedik el, amely maga is egy Laniakea nevű óriási medence része. Az új tanulmány szerint a Laniakea is egy nagyobb „vonzásmedencében” (basin of attraction – BoA) helyezkedik el, amely potenciálisan tízszer nagyobb lehet, mint a medence térfogata.

Az univerzum vonzásmedencéi

„Az egész Univerzumot az egymás mellett elhelyezkedő BoA-k foltjainak tekinthetjük, ahogyan a földi táj is vízgyűjtőkre tagolódik” – magyarázza a kutatócsoport a Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmányában. „Egy BoA általában nem gravitációsan kötött, mert a benne lévő távoli pontok relatív mozgását általában a kozmikus tágulás uralja.”

A vonzásmedencék hatalmas struktúrák, olyannyira, hogy a gravitáció nem a domináns erő, de ennek ellenére közös áramlásra utaló jelek vannak. A kutatócsoport 56 000 galaxis mozgását vizsgálta meg, és megpróbáltak egy „valószínűségi térképet” készíteni a helyi univerzumról, tekintettel azokra a hibákra, amelyek előfordulnak, amikor a galaxisok sebességét és mozgását próbálják megmérni. Ezzel azt remélték, hogy leszűkíthetik e vonzásmedencék létezésének lehetőségét.

„Univerzumunk olyan, mint egy óriási háló, amelyben a galaxisok fonalak mentén fekszenek, és csomópontokban csoportosulnak, ahol a gravitációs erők összehúzzák őket” – magyarázta R. Brent Tully, a Manoa-i Hawaii Egyetem csillagásza egy nyilatkozatban. „Ahogy a víz a vízgyűjtőkön belül áramlik, úgy áramlanak a galaxisok a kozmikus vonzásmedencékben. Ezeknek a nagyobb medencéknek a felfedezése alapvetően megváltoztathatja a kozmikus szerkezetről alkotott képünket”.

Minden mindennel összekapcsolódik

Az adatokon szimulációkat futtatva megállapították, hogy a vonzásmedence számos gigantikus struktúrát foglal magába, köztük a titokzatos Nagy Attraktort, írja az IFLScience.

„A közelben bizonyíték merült fel egy BoA-ra, amelynek középpontja a Tejútrendszer galaxis központja mögött található, erősen homályos Ophiuchus-halmaz közelében van” – magyarázta a csapat. „Ez a BoA magában foglalhatja az úgynevezett Nagy Attraktor régióját és a Laniakea entitást, beleértve minket is. A kiterjedésben […] a Sloan Nagy Fal és a hozzá kapcsolódó struktúra túlnyomóan domináns.”

Az univerzum ilyen térképeinek létrehozása rendetlen vállalkozás, a galaxisok mozgásának és egymásra gyakorolt hatásuknak a nyomon követése, hogy modellezni lehessen ezeket a kozmikus „áramlatokat” és áramlásokat. Mint ilyen, sok a bizonytalanság. A csapat szimulációi szerint 60 százalék az esélye annak, hogy a saját Tejútrendszerünk valójában nem a Laniakeában, hanem a Shapley-koncentrációban van.

Ha beigazolódik az elmélet, mindent újra kell gondolni

Sokkal nagyobb hatással lehet az univerzumról alkotott modelljeinkre, ha a további megfigyelések és elemzések során továbbra is ugyanazt a struktúrát találjuk. Egyszerűen fogalmazva, a gigantikus méretű struktúrák megkérdőjelezik a kozmoszról alkotott elképzeléseinket.

Tekintettel arra, amit a kozmikus mikrohullámú háttérben látunk, az univerzum inflációja után észlelhető első fényben, a struktúrák csak ekkora méretűre nőhetnek a jelenlegi modelljeinken belül. Ez és más hasonló felfedezések mégis nagyobbnak tűnnek, mint amit a jelenlegi modelljeink előre jeleznek. A kutatócsoport egyelőre azt tervezi, hogy folytatja a kozmosz legnagyobb struktúráinak feltérképezését.

„Talán nem meglepő, hogy minél mélyebbre nézünk a kozmoszban, annál inkább azt találjuk, hogy a mi otthoni szuperhalmazunk sokkal összefüggőbb és kiterjedtebb, mint gondoltuk” – mondta külön nyilatkozatában Noam Libeskind, a potsdami Leibniz Asztrofizikai Intézet csillagásza. „Izgalmas felfedezni, hogy jó eséllyel egy sokkal nagyobb struktúra részei vagyunk. Egyelőre ez csak egy célzás: további megfigyelésekre lesz szükség ahhoz, hogy megerősítsük a mi otthoni szuperhalmazunk méretét.”

Ez is érdekelhet:

• Egy új csillagrendszerben három csillag kering egymás közvetlen szomszédságában
• Hogyan keletkezett a Hold? Egy bolygó a Föld belsejében