Mi történt az Azték Birodalom legendás kincsével?
1519-ben a spanyol konkvisztádor, Hernán Cortés megérkezett Tenocstitlanba, amely az akkori Azték Birodalom fővárosa volt. A legenda szerint II. Moctezuma uralkodó, Cortésre és embereire nem halandóként, hanem istenekként tekintett.
Úgy tartották, hogy Cortés maga Ketzalkóatl, vagyis a Tollaskígyó. Moctezuma ünnepélyesen fogadta őket, ám idővel az istennek tartott spanyolok elárulták őket.
Moctezuma arannyal próbálta megvesztegetni Cortést abban a reményben, hogy így megszabadulhat a spanyoloktól, azonban ez csak növelte a hódítók aranyéhségét.
Az aztékok vakon megbíztak a spanyol hódítókban
Az Ancient Origins beszámolója szerint Cortés úgy döntött, hogy házi őrizetbe helyezi Moctezumát, aki a tlaxcalai szövetségeseik segítségével egy templomban rendezkedett be, miközben a spanyolok kifosztották királyságának kincseit.
Hogy maximalizálják “bevételeiket”, Cortés emberei hónapokon át kínzásokkal és gyilkosságokkal próbálták a lehető legtöbb értéket kicsalni az azték lakosságtól.
Bár kicsit sem voltak elégedettek azzal, ahogyan “istenek” viselkednek, eleinte nem tettek semmit. Azonban 1520 májusában a konkvisztádorok egy vallási ünnep alatt lemészárolták az azték nemesség számos tagját a főtemplomnál, amely lázadáshoz vezetett.
A spanyolok megpróbálták Moctezumát rávenni, hogy csillapítsa az indulatokat, ám ez kudarcba fulladt. Moctezuma vagy a spanyolok, vagy a lázadó aztékok által hajított kövek miatt vesztette életét, így a hódítóknak nem maradt más választásuk, mint menekülni a városból.
Mivel az aztékok elpusztították a Tenocstitlan és a szárazföld közötti hidakat, kénytelenek voltak egy átmeneti hidat építeni, hogy kijussanak.
1520 július 1-jén éjjel megpróbáltak észrevétlenül elmenekülni, de az aztékok felfedezték őket, és támadást indítottak a menekülők ellen, sokakat megölve. Ezt az eseményt a spanyolok csak „szomorú éjszakaként” emlegetik.

Hernán Cortés spanyol konkvisztádor. Wikimedia
Cortés nemcsak számos emberét vesztette el, hanem az azték kincsek jelentős részét is. A menekülő spanyolok kétségbeesett kísérletük során a kincsek nagy részét a vízbe dobták, hogy könnyebbé tegyék hajóikat.
Néhányan azonban valószínűleg inkább ragaszkodtak az aranyhoz, de ők odavesztek az éjszaka folyamán. Az elveszett arany és más értéktárgyak később Moctezuma kincseként vált ismertté, amely számos legendát inspirált.
De mi a helyzet a kinccsel?
Annyi bizonyos, hogy az azték király kincsét még senki sem találta meg, pedig számos elmélet született annak hollétéről. A legnépszerűbb elmélet szerint a Texcoco-tóba ejtették, de számtalanszor keresték már a tó fenekén is, mindhiába, pedig Mexikó egy korábbi elnöke még kotrást is elrendelt a tómederben. Egy másik elmélet szerint a spanyolok, amikor visszatértek Tenocstitlanba, magukkal vitték azt, azonban a kincset szállító hajó elsüllyedt egy viharban.
1521 májusában Cortés visszatért Tenocstitlanba, hogy bosszút álljon. Az azték harcosok és civilek elmenekültek a városból a spanyol erők kíméletlenül támadása miatt, akik még a megadásuk után is azték civilek ezreit mészárolták le és fosztogatták a várost.
A Firenzei kódex szerint nyolcvan nap alatt akár 240 ezer őslakost is megölhettek. A három hónapos ostrom után a város 1521. augusztus 13-án elesett, az Azték Birodalom elbukott, és Cortés a hatalmas Új-Spanyolország kormányzója lett.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hihetetlen leleplezés: Michael Jackson kulcsfontosságú kérdésben hazudhatott
Egyre szebb a Budai Vár, számos része újult meg
A Hold óriási, lenyűgöző képződményei kevesebb, mint 15 perc alatt jöttek létre
Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Új magyar légitársaság indul Budapestről a Távol-Keletre
A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban