Egyszerű kőnek hitték, kiderült, hogy az eddigi legrégebbi ebihal fosszíliáját tartják a kezükben
Néha mindannyiunkkal előfordul, hogy épp azt nem találjuk meg, amit keresünk. Így történt ez egy csapat paleontológussal 2020 januárjában, akik egy ebihal fosszíliáját nézték elsőre egyszerű kőzetnek.
Az Argentin Természettudományi Múzeum és a Kínai Tudományos Akadémia tagjai tollas dinoszauruszokat után kutattak Patagóniában. Bár dinókat nem tártak fel, helyette valami egészen másra bukkantak.
Mariana Chuliver, az argentin Universidad Maimónides biológusa elárulta, hogy „a paleontológusok a békák és varangyok ősének több száz kifejlett példányát találták. Sok napi ásás után a csapat egyik tagja talált egy követ, amelyen egy különleges lenyomat volt, amiről kiderült, hogy ez az eddigi legrégebbi fosszilis ebihal.”
A Popular Science beszámolója szerint ez a 161 millió éves példány pedig fényt derít a békák és varangyok evolúciójára. A földi békák és varangyok a farok nélküli kétéltűek egy csoportjába tartoznak, amely egyik fő jellemzője a kétlépcsős életciklus.
Ebből a korszakból még soha nem találtak ebihal maradványokat
A fosszíia és a hozzá készített ábra, ahol jól kivehetők az egyes testrészek. Chuliver et. al. 2024.
A kifejlett békák a fosszilis feljegyzésekben körülbelül 217-213 millió évvel ezelőttre, a késő triász korszakba nyúlnak vissza. Ebihalakat azonban a kréta korszak előtt – vagyis nagyjából 145 millió évvel ezelőtt – még nem láttak.
A Nature című folyóiratban megjelent új tanulmányban a kutatócsoport leírja ezt a jól megőrződött fosszilis ebihalat, amely a Notobatrachus degiustoi névre keresztelt fajhoz tartozik, és körülbelül 168-161 millió évvel ezelőttre, a középső jura korszakra datálható.
A legtöbb ebihal körülbelül 2,5 centiméter hosszú, ez a fosszilis példány azonban több mint 15 centisre nőtt, így óriásinak számít. A tanulmány szerint ez azon kevés fajok egyike, amelyeknek mind az ebihalak, mind a békák óriás méretűek.
A kirakós egy jelentős darabja került így a helyére
Leírják továbbá, hogy „a kifejlett egyedek valószínűleg rovarokata fogyasztottak, és szorosan kapcsolódtak a víztestekhez. Az élőhely, ahol ez a faj élt, valószínűleg sekély tó volt, amely időszakosan kiszáradt a változó éghajlati viszonyok miatt.”
Ezekben a sekély vizekben különböző növények, kagylók, illetve pörgekarúak és rovarok között élt, és ugyanúgy táplálkozott, mint a ma élő rokonaik, így a fosszília kulcsfontosságú bizonyíték arra, hogy ez már a korai békáknál is kialakult, körülbelül 161 millió évvel ezelőtt.
A fosszílián a test nagy része és a farok egy része látható, a szemek, az idegek és egy mellső végtag mellett. Ezek alapján a kutatók arra következtettek, hogy az ebihal a metamorfózis késői szakaszában volt.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
