Legfontosabb aranyleleteink között tartjuk számon a nagyszentmiklósi kincset

Égberagadási jelenet, Fotó: Mayer Jácint

A nagyszentmiklósi kincset a kora középkori Közép-Európa legnagyobb aranyleletei között tartjuk számon. Az együttest 1799-ben találták a bánsági Nagyszentmiklóson, a mai Románia területén és Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban őrzik. A csaknem 10 kg súlyú, 23 aranyedényből álló készlet anyaga, művészi kidolgozottsága, motívumainak szépsége révén európai szinten is komoly jelentőségű.

Lapos csésze, Fotó: Mayer Jácint

A nagyszentmiklósi kincs feliratai

A nagyszentmiklósi kincsen három különböző nyelvű felirat szerepel: görög betűs görög nyelvű, görög betűs török nyelvű és rovásírás.

Megfejtésükre mi nem merünk vállalkozni, hiszen rengeteg álláspont és eredmény látott már napvilágot, amik főleg a maguk kizárólagosságát hirdetik. A szavak között valószínűsíthetően megemlítésre kerülnek az adományozók vagy tulajdonosok nevei. Mivel étkészlettel állunk szemben, így esetleg étkezéshez kapcsolható gondolatok, vagy ha elfogadjuk a gyakori kereszthasználat miatt a keresztény-vonalat, akkor esetleg a bibliai kapcsolódású tartalom is feltételezhetően található a tárgyakon.

Nyeles tálak, Fotó: Mayer Jácint

Készítésének ideje

Mai napig vitatott a kincs elkészítésének, illetve elrejtésének a dátuma is. A keletkezését a kutatók a leginkább elfogadott véleménye alapján a késő avar kultúrához kapcsolják. Az avarokon kívül még számításba jöhetnek a dunai bolgárok és a honfoglaló magyarok is, akiket azonban a kutatások jelen állása szerint ki lehet zárni a kincset megalkotók sorából, mivel leletanyagukban igen kevés fémedénnyel találkozhatunk.

A nagyszentmiklósi kincs figurái

A nagyszentmiklósi aranyedények képi világában rendkívül fontos helyet foglalnak el a sok egyedi vonást felvonultató mitikus lények, amelyekben számos mesés teremtmény alakját felismerhetjük.

7. számú korsó, Fotó: Mayer Jácint

Leghíresebb jelenetei az együttesnek az úgynevezett „égberagadási jelenetek”, melyek a magyarság leggyakrabban boncolgatott témái között szerepelnek. Két edényen, a 2. és 7. számú korsókon találhatóak, amiken egy sas – vagy inkább griff – égbe emel egy női-, illetve egy férfialakot. Az eltérések dacára a két korsó égberagadási jelenete ikonográfiailag azonosnak tekinthető, így a két ábrázolás egymással összefüggő kompozícióként értelmezhető.

A magyar mondavilág könnyen azonosul ezzel a képpel az Emese álma, a Turul-monda kapcsán. Anonymus krónikája szerint Ugek (Ügyek) vezér Emese (Emes) nevű feleségének „álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva, teherbe ejtette őt”. Emesének álmában úgy tűnt, hogy méhéből forrás fakad, s ágyékából dicső királyok származnak. Emese fiát e csodálatos álomra emlékezve Álmosnak nevezték el.

Égi vadászat, Fotó: Mayer Jácint

Az égberagadási jelenetben egyértelműen keleti hagyományokat kell keresnünk, ugyanis a keresztény ábrázolások között nem nagyon találkozunk hasonló történettel. A kereszténység aztán persze élt az őt megelőző korok mitológiájával és beépítette azokat saját jelképrendszerébe. Az új hitet ezáltal sokkal közelebb tudta vinni az emberekhez, mivel a korábbi ábrázolások alapján a jelképek ismertek voltak.

A közismert mitikus lények közül a legtöbb helyen az oroszlántestű, de egy ragadozó madár fejét és szárnyait viselő griffekkel találkozhatunk a korsókon, edényeken. Az erő és hatalom széles körben elterjedt szimbólumaként megjelenő oroszlánok a térség lakói számára szintén csak mesékből vagy elbeszélésekből lehettek ismertek, ugyanis a Kárpát-medence környékén nem voltak megtalálhatóak valóságukban.

Tálca, Fotó: Mayer Jácint

A képzeletbeli állatok sorát gyarapítják a szárnyas négylábúak, melyeknek feje és teste leginkább oroszlánszerű, mancsaik karomszerűek, szárazföldi és tengeri élőlények testrészeiből összeállított teremtmények. Láthatunk halfarkú, szárnyas lényeket is, melyek feje és mellső lábai ökör-, griff /sas-, illetve kecske-jellegzetességeket mutatnak.

Gazdagon díszített szilke, Fotó: Mayer Jácint

Az állatvilágnál is érdekesebb az emberi vagy emberrel alkotott hibrid lények ábrázolása az említett két korsón. Az „égi vadászat” jelenetnek elnevezett képen egy lángkoronás férfialak védekezik egy rátámadó nagymacskával szemben egy szárnyas, nagymacskatestű és koronás emberfejű lényen ülve. A lény mindkét korsón megfigyelhető és keleties arcvonással bír, mely a megrendelő adottságaira utalhat.

A 7. számú korsón a koronás emberarcú szárnyas lény mellett egy másik hasonló teremtmény is megjelenik: ezúttal lótesttel, valamint emberi fejjel és mellső végtagokkal. A lótestű, emberfejű teremtmény első látásra az ókori mondavilág kentaurjaira hasonlít.