Egy meteorit alapján a Marson is létezhettek melegvizes források

Egy különleges meteoritban talált cirkonkristály fedte fel a Mars legrégebbi vízre utaló nyomait. Ez a kristály, amely egykor a vörös bolygó felszínéről származott, majd a Földre hullott, azt is bizonyítja, hogy a víz egykor hőforrásokkal is találkozott, vélhetően vulkáni tevékenység eredményeként.

Ez hasonló környezetet teremthetett, mint amely az élet kialakulásához vezethetett a Földön, új lehetőséget nyitva az élet keletkezésének kutatásában a Naprendszer szomszédos bolygóján.

Az IFLScience beszámolója szerint a marsi eredetű meteoritok többsége a bolygó felszínéről származó magmás kőzeteket tartalmaz, de az Afrika északnyugati részén talált NWA 7034 különleges, ugyanis több régió anyagait foglalja magában, amelyeket már a Mars felszínén egyesített egy ütközés.

Ezáltal a bolygó számos pontjának geológiai történetéről nyújt információt

Mars meteorit NWA7034 élet víz forrás
Az NWA 7034 kódnevű marsi meteorit. NASA

A meteoritban talált cirkonkristályok korát urán-ólom kormeghatározással vizsgálták, és kiderült, hogy többségük 4,48–4,43 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Az egyik ilyen cirkonkristály különösen figyelemre méltó.

A kutatók a kristályon deformációs ikerlemezeket azonosítottak, amelyek hatalmas aszteroida-becsapódás következményei. Ez bizonyíték arra, hogy 4,45 milliárd évvel ezelőtt is előfordultak a bolygó felszínét jelentősen átformáló ütközések.

A cirkon szerkezetét tovább vizsgálva a kutatók fémekben gazdag rétegeket találtak benne, amelyek a kristály keletkezésekor alakultak ki.

Hasonlót találtak az ausztráliai Olympic Dam területén, ahol egykor hidrotermális rendszer működött. Ez arra utal, hogy a bolygón 4,45 milliárd évvel ezelőtt is jelen lehetett víz és hidrotermális aktivitás.

A Marson is melegvízes források segítségével alakulhatott ki élet a múltban?

mars felszín
A Mars felszíne. Illusztráció. Forrás: DeviantArt/ mikeinjapan

Ez a felfedezés különösen jelentős, mivel eddig keveset tudtunk szomszédunk korai időszakáról, a Noachi időszak előttről. Bár a kristály nem árulja el, hogy a víz mennyire volt elterjedt, azt biztosan igazolja, hogy jelen volt a bolygón.

A hidrotermális környezetek a földi élet keletkezésében is kulcsszerepet játszhattak, így a Mars esetében is feltételezhető, hogy ilyen körülmények között akár ki is alakulhatott valamiféle élet.

Ha a Marson valóban létezett élet, annak rendkívüli körülményeket kellett túlélnie, beleértve hatalmas becsapódásokat, amelyek a felszínt részben elpárologtathatták. Ugyanakkor ezek az ütközések új hidrotermális rendszereket is létrehozhattak, amelyek tovább támogathatták az élet fennmaradását.

A kutatók most további cirkonkristályokat vizsgálnak az NWA meteoritból, hogy kiderítsék, mennyire gyakori ez a rétegeződés, és milyen további nyomokat hagyhatott maga után a Mars korai történetében.

Érdemes elolvasni:

Forrás: