Bár a hőmérséklet akár -140 fokra is lemehet, és egyébként is borzalmasak a körülmények, állítólag nincs messze a marsi élet kezdete.
A pillanat, amikor a Vörös Bolygón fogunk élni, nincs olyan messze van, mint azt a legtöbben gondolnánk. Ezt állítja legalábbis a Manchester Met University szakértője a Daily Star szerint.
Sam McKee szerint habár a Marson rendkívül zordak a körülmények – például alig van légkör, a nyomás pedig elképesztően nagy – valójában megfelelő mennyiségű nyersanyag áll rendelkezésre az önellátó túléléshez.
Könnyen odautazhatunk
A szakértő szerint az utazással sem lenne gond, ugyanis az emberiség ma már rendelkezik azzal a technológiával, amivel biztonságosan odajuthatunk, sőt, robotok már sikeresen landoltak is a bolygó felszínén. Ma már állítólag két hónapon belül elérhető lehet a Mars.
McKee a sajtónak kifejtette: “A Vörös Bolygón való letelepedés gondolata évtizedek óta létezik. A szkeptikusok azonban a legjobb esetben is téveszmének, rosszabb esetben pedig puszta dumának tekintették.”
Véleménye szerint korunkban, amikor az űrturizmus lehetségessé vált, a Mars a gazdag különcök és techőrültek álomhelyszínévé vált. “Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy van értelme a bolygón való letelepedésnek, és ez a cél nincs olyan messze, mint azt egyesek hinnék” – tette hozzá.
Két hónap is elég lehet?
Kiemelte: „A Föld és a Mars Nap körüli keringésének optimális összehangolása esetén hat-nyolc hónap alatt is el lehet jutni a bolygóra egy űrhajóval. Sőt, egy érdekes új számítás szerint akár két hónap is elegendő lehet.”
McKee szerint a Marson elegendő nyersanyag van ahhoz, hogy az emberek túl tudjanak élni, ugyanis bőséges szénnel, nitrogénnel, hidrogénnel és oxigénnel is rendelkezik a bolygó, amelyek a Földön kifejlesztett eljárások segítségével elkülöníthetők és izolálhatók.
Sőt, a szakemberek már arra is kidolgozták a terveket, hogy hogyan fogják az előreküldött robotok 3D-nyomtatás segítségével mindazokat az eszközöket a helyszínen létrehozni, amik az ember landolásához szükségesek.
A sugárzás a legnagyobb gond a Marson
A szakértő kiemelte, a sugárzás a legnagyobb probléma, de ez orvosolható, ha védőpajzsokkal erősítik meg az űrhajókat és az óvóhelyeket. De megoldás lehet az is, ha telepesek a föld alatt, vagy megfelelő méretű barlangokban élnek
“Jelenleg minden elérhető, vagy legalább a készítés végző fázisában van, amire szükségünk van ahhoz, hogy a Marsra utazhassunk” – mondta. “És nem lesz hiány a jó alkatú űrhajósokból sem, akik szívesen mennének.”
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
VIDEÓ: borzalmas kivégzési módszer, állatokkal zárták egy zsákba a bűnözőket
Habsburg Albert a magyar király, aki anyósa letartóztatásával kezdte uralkodását
A világ leghalálosabb mesterlövésze: Simo Häyhä
A videojátékok váratlan hatással vannak a gyerekek IQ-jára
Te is imádod a chili paprikát? Olvasd el itt a legérdekesebb tudnivalókat
Megújul a Tőzsdepalota, a Szabadság tér egyik legszebb épülete